Van egy álmom. Méghozzá nem is akármilyen. Híres író szeretnék lenni. Azt hiszem olyan nyolc éves lehettem mikor rájöttem, hogy imádok írni. Mindenféle történetet találtam ki, leírtam és elmondtam az anyukámnak. Imádta hallgatni őket, pedig néhány elég kezdetleges volt. Ő mondta, hogy egyszer nagyon híres leszek. Sajnos nem tudta sokáig hallgatni az írásaimat, ugyanis tíz éves voltam mikor meghalt. Balesetet szenvedett. Mikor elvesztettem őt, úgy érzetem vége mindennek. Abba is hagytam az írást. De egyik éjjel ellátogatott hozzám álmomban, és azt mondta, hogy ő figyel az égből, és szeretné látni, ahogy híres író leszek. Amikor reggel kinyitottam a szememet, azzal az elhatározással, hogy igen híres író lesz belőlem, ha törik ha szakad. Ennek már hét éve. Azóta rengeteg történetet írtam és azt hiszem kezdek rájönni a lényegére. Nem tudom, hogy mit gondolnak az emberek, de egyáltalán nem könnyű írni. Mert a mondatoknak jónak, értelmesnek, érthetőnek és maga a történetnek is jónak kell lennie. És ez így együtt egyáltalán nem könnyű. Én is rengeteg katasztrofális szerzeményt írtam, de tanultam is belőlük. Most már ott tartok, hogy van egy hosszabb regényem amin nagyon nagy erőkkel dolgozok. És ez azért is van, mert az apám, ha minden jól megy, ki fogja nyomtatni, és könyvet csináltat belőle. De ahhoz az kell, hogy a kiadónak is tetsszen. Ezért adok bele apait anyait. De úgy főleg jobban fog menni, hogy vége lesz a sulinak a héten, és jöhet a nyári szünet. A szünet alatt pedig sokat fogok haladni. Sőt talán be is tudom fejezni. De ehhez csönd és nyugalom kell.........

- Galeria Montez (Gáleríjá Montez) idefigyelnél az órára? Az lehet, hogy holnap vége a tanításnak, de attól még nem kell a fellegekben járni. - nézett rám elég mérgesen Mrs. Fulton a magyar tanár.

- Sajnálom Tanárnő. - hajtottam le a fejemet.

- Hát igen el szoktam havazni néha. Na jó, szinte miden órán. De van okom rá hogy miért. Az én szemem előtt nagy célok vannak. Nem vagyok egy átlagos harmadikos gimnazista. De ezt nem mindenki veszi észre.

A következő pillanatban kicsengettek. Mindenki kiszabadult a termekből. A folyosók hirtelen tele lettek diákokkal. Olyan lehetett felülről, mintha egy alagútban, sok pici hangya nyomorodna. Tudom, elég fura hasonlat de nem rossz ugye?! Kivettem a cuccaimat a szekrényemből, és hazaindultam. Mielőtt a nevem alapján azt hinnétek, hogy Spanyolországban élek, nagyot tévedtek. Amerikában és azon belül Colorado-ban és még azon is belül Springs-ben lakom. Nyugis helynek mondható. De csak mondható. Az apámmal lakok egy kertes házban, ami közel van az állam legnagyobb sportlétesítményeihez, ugyanis az apám foglalkozása. Sportorvos. A legjobbak közé tartozik. Bár ez egy részt zavar engem. Nem az hogy a legjobbak közé tartozik, hanem, hogy keveset vagyunk együtt. Na mindegy. Egyenlőre ez van.

Hazafelé tarok az egyik főutcán. Egyszerre csak ezt vettem észre, hogy valaki nagy erőkkel kiabál utánam. Mikor hátranéztem, egyik legjobb barátnémat láttam közeledni. Mosolyra húzódott a szám. Mikor utolért lihegett mint egy kiskutya aki kilométereket futott.

- Csucsi jól vagy? - kérdeztem, de a nevetés kerülgetett.

- Igen jól vagyok, csak hát kicsit kifulladtam. Elég gyors a tempód Galeria.

- Igen tudom. Na mond mit szeretnél? - kérdeztem miközben tovább mentünk.

- Hát csak annyit, hogy szombaton megyünk a srácokkal strandolni, aztán neked is ott a helyed ugye tudod. - mosolygott rám Csucsi. Igazából nem az a neve. A Csucsi nevet én adtam neki. A valódi neve Chatrine Taylor (Ketrin Téjlor).

- Persze tudom, csak tudod írnom kell a regényemet és hát.....

- Hééé engem nem érdekel. Szórakoznod kell Bubó. (Ő meg így hív engem)Erről nem nyitok vitát vili?

- Igen vili!

Félúton elváltunk, mivel ők nem felénk laknak. Mondjuk felénk nem lakik sok ember. Mivel a focipályák mellett van a házunk. Mikor benyitottam a házba, a szívinfarktus kerülgetett. Minden a feje tetején állt a házban. Komolyan, mintha bomba robbant volna. Hirtelen azt hittem, hogy betörők vannak a házban, ezért az első baseball ütőt a kezembe vettem amit megláttam. Hallottam, hogy apa szobájában van az idegen. Odacurikkoltam, majd kirántottam az ajtót és behunytam a szemem, majd kupán vágtam a fickót. Mikor kinyitottam láttam, hogy a földön fekszik, majd megnéztem az arcát. Hirtelen ledermedtem. Remegtem és habogtam valamit.

- Apa?

Ne is mondjatok semmit. Leütöttem a saját apámat. Rémes vagyok! Egy apa gyilkos! De apa egyszer csak elkezdett mozogni. Ezzel megállapítottam, hogy él. Hatalmas kő esett le a szívemről.

- Apa jól vagy? Ne haragudj! Nem akartam. Azt hittem, hogy betörő. Jaj, ne haragudj! - mondtam keservesen!

- Nem baj Kincsem. Csak egy kicsit meglepődtem. - mondta apa, miközben feltápászkodott. - ejha elég erősen tudsz ütni Galeria.

Majd lassan felkászálódott a padlóról, ahová én küldtem. Azt hiszem nem volt még ilyen, hogy ennyire szégyelltem volna magam. De ekkor felkapcsolódott az a bizonyos lámpa.

- De várjunk apa. Elmondanád, hogy miért borítottad fejetetejére a házat? - vontam kissé felelősségre apát.

Láttam, hogy apa lefagyott, mintha egy jó ideje már egy hűtőkamrába lett volna.

- Hát az úgy van Galeria............. hogy...............öhm........... - krákogott apa.

- Hahó elmondanád végre apa?

- Igen persze de ígérd meg, hogy nem szeded le a fejem! - nézett rám apa elég furi szemekkel.

- Jó megígérem de mond már, hogy mi a baj?

- Baj az nincs tulajdon képpen, csak hát tudod kaptam egy munkára felkérést. Nagyon egyedi és kihagyhatatlan munka lenne.

- És mi az?

- Hát az idén rendezik meg az ifi foci világbajnokságot. És engem kértek meg, hogy én legyek a fő sportorvos a versenyen. - nyögte ki apa.

- Nahát ez nagyon jó hír. Miért hitted, hogy megharagszom?

- Hát csak azért mert a bajnokság Japánban lesz.

Lefagytam se perc alatt. Mindig úgy van, hogyha apa a közelben melózik, akkor nem kell vele mennem. De ha külföldre megy, akkor nekem is vele kell tartanom. És ez olyan szokott lenni mint egy rémes börtön.

- MI? JAPÁNBA? Apa ezt nem teheted velem. Nekem vannak nyári programjaim. Nem teheted tönkre. - hisztiztem.

- Nem érdekel Galeria. Te is nagyon jól tudod, hogy mi a szabály. - váltott át apa egy kicsit morcira.

- Igen tudom de... - kezdtem.

- Nincs de. Jössz és kész. Meglátod tetszeni fog. Japán fantasztikus ország.

Azzal apa le is zárta a témát. Elindultam telefonálni Csucsinak, hogy mi a helyzet. Elég rosszul fogadta, még engem ordított le, hogy miért megyek. De azért sikerült elmagyaráznom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Majd miután kibeszéltük magunkat elindultam összepakolni. Egy- két óra alatt rendbe is tettem a dolgokat. Aztán el is indultunk a repülőtér felé, mert kiderült, hogy már ma indulnunk kell. Mondjuk én eldöntöttem, hogy a szobában fogom tölteni az ottani időt és írni fogok. Na jó, talán megnézem egyszer a várost de kész! Mikor felszállt a repülőgép és alulról láttam Springs-et rájöttem, hogy az egész nyaramnak lőttek.Több mint fél napnyi repülés után végre megérkeztünk Japánba. Mikor leszálltunk, csak azt láttam, hogy minden csillog és villog és minden olyan fényes. Na meg egy széttárt karokkal felénk rohanó hapsit láttam. Ahogy hozzánk ért, apámat le is támadta. Valamit Japánul hadovált, bevallom egy kukkot sem értettem. Apa utána elmondta, hogy ő lesz az, aki rengeteget lesz velünk. Mert ő fog nekünk mindent megmutatni. Beszálltunk az autóba ami ott állt tőlünk kb. 10 lépésnyire, majd elindultunk Tokyo nagy forgatagába. Rémisztő és egyben csodálatos város ez a Tokyo. Kíváncsi vagyok, hogy mik fognak történni velem itt.