A hajnali levegő hirtelen felkavarodott és meglebbentette a halvány fátyolfüggönyt az erkélyen. Kaname arcán a nyugodt álmok békéje látszott, melyet a szél viszont elijesztett róla. Szemei lassan kinyíltak, de még mindig csak homályos fátylakat látott maga körül. A légmozgás egy pillanatra nagyon felerősödött, majd teljesen elült. A lány óvatosan lábra állt, bár kissé még imbolygott. Az erkélyhez lépett majd bezárta az ajtót.

- Szegény már megint egész éjjel kimaradt. Pedig holnap nehéz dolgozatot írunk… Nem lehet könnyű a katona élet.- suttogta félálomban. Mielőtt a függönyt behúzta volna még látta, hogy Sousuke lakásában kigyúlnak a fények, a fiú ledobja zsákját és félmeztelenre vetkőzik. Ezután nagyot nyújtózott és legörnyedt az íróasztala fölé és könyveit kezdi olvasgatni. Kaname csendesen elmosolyodott és visszabújt puha ágyába arra a pár órára ami még hátra volt reggelig.

Mikor ébresztőóra hangja felrázta a szobát, a lány már ébren volt és könnyedén állt fel ágyáról. A langyos zuhany teljesen felfrissítette testét, lelkét és életerőtől sugárzóan lépett ki a ház kapuján. Barátja várt rá odakint, bár ő viszont inkább megviseltnek látszott. Szemei vérben úsztak és fekete karikák sorakoztak alattuk. Arcát szinte eldeformálta a fáradtság, de mosolygott, hiszen végre itthon volt. Bár az éjszakája ráment a tanulásra, de nem bánta, mert itt lehetett…vele…

A vonaton tömegek nyomorogtak és a két fiatal is csak éppen az ajtóban fért el, de még ott is csak szorongva. Arcuk egymás felé nézett és csendesen beszélgettek.

- Mond Sousuke, nem vagy fáradt? Tegnap láttam h milyen későn jöttél és… nem gondolod hogy otthon kellett volna maradnod pihenni?

- Ne aggódj, kibírom. Ma is csak a dolgozat végéig maradhatok, mert utána bevetésre kell mennem. Azt is csodálom hogy egyáltalán elengedtek erre a kis időre…

- Azért örülök… hogy épségben hazaértél…- mondta a lány kicsit belepirulva ebbe a mondatába. Sagara halványan elmosolyodott, de nem felelt. A fák gyorsan száguldottak az ablak előtt, miközben a percek szemlátomást lassan peregtek.

- Most kezdek rájönni, hogy milyen felbecsülhetetlen is így élni!- szólalt meg váratlanul a fiú.

- Mit mondtál?- kapta fel a fejét Kaname, aki eközben kicsit elmerült gondolatai közt és nem figyelt.

- Semmit… Semmi fontosat…- szólt gyorsan Sousuke.- Csak hangosan gondolkodtam.

A beszélgetésük itt ismét elakadt. Szótlanul léptek be az iskola kapuján a nyüzsgő gyerekseregbe.

- Kaname! Kaname!- hallatszott a tömegen keresztül egy ismerős hang.

- Jó reggelt Kyoko!- integetett vissza nagy hévvel Chidori.

- Hallottad hogy lesz egy új osztálytársunk? Valami fiú Franciaországból.

- Európai? Ez nagyszerű!!!

- Ráadásul állítólag nagyon helyes…- súgta barátnője fülébe Kyoko.

- Na de Kyoko!- pirult el Kaname, gyorsan sarkonfordult és beviharzott a tanterembe. Sousuke csak vonult utána szótlanul. A lányok pletykálás közben el is felejtkeztek róla, csak ült és bágyadtan bámulta az ablakon túli világot, mely most oly távolinak tűnt. Az iskolai csengő bódító dallama rázta fel furcsa gondolataiból és csillapította le kavargó érzelmeit.

A dolgozat nehezebb volt mint hinni merték, a matektanár pedig csak alattomos vigyorral sétált köztük és jókat mulatott egy-egy rossz megoldáson. Sousuke már pisztolya markolatát szorongatta kabátja alatt, de Kaname egy vasvillapillantással elvette a kedvét a gyilkosságtól. Hirtelen csengőszó járta át a néma folyosókat, melynek hangjára mindenki fellélegzett.

- Azt hiszem meg fogok bukni!- sóhajtott fel Sagara.

- Szólhattál volna, hogy segítsek tanulni.- szólt Sinji.

- Mit is gondolsz? Ahhoz ő túl büszke!- szólt közbe Mizuki aki eközben megérkezett hozzájuk.

- De a te segítségeset azért elfogadja!- bökte oldalba nevetve Kyoko Kanamet.

- Most mennem kell, de holnap találkozunk. Sziasztok.- mondta Sousuke majd felállt asztalától és elment.

- Mi ütött belé? Nem is érdekli hogy ki lesz az osztálytársunk?- hüledezett Kyoko.

- Ha ti azt tudnátok!- mondta Chidori bágyadtan és kiment az ajtón.

- Ennek is mi a frászkarika baja lehet?- horkant fel nem túl udvariasan Mizuki. Barátai vállat vontak és nem is foglalkoztak ezzel többet. Kaname a folyosó ablakából még látta, amint Sousuke beszállt egy sötét autóba. Kezét az üvegre tette és ujjai szinte átölelték a járművet és közben ezt suttogta:

- Milyen furcsa érzés…még sohasem éreztem ehhez hasonlót…Vajon mi történik velem?

A kocsi közben sebesen elrobogott a suli elől és eltűnt.

- Hogy van az Angyal?- kérdezte Melissa a volán mögül.

- Azt hiszem teljesen ép, nem láttam rajta bántalmazás nyomait, sem…

- Nem úgy te idióta! Hogy viselte hogy el kellett jönnöd?

- Jól. Szokatlanul türelmes és együtt érző volt ma reggel…- felelte az őrmester. ’Talán ő is azt érzi amit én?’- gondolta még hozzá magában, miközben száguldottak a városon keresztül.

- Na látod! Mondtam hogy szorult beléje nőiesség is!- nevetett Mao, de azon kapta magát hogy nem is figyelnek rá.- Sousuke? Sousuke? Te jól vagy?

Semmi válasz csak néma csend…

- Esni fog. Nem túl sok jóval kecsegtet minket ez a bevetés…- mondta végül halkan a fiú.

- Reménytelen eset vagy!- sóhajtott fel a nő és továbbhajtott.

A második óra kezdetét vette ám a tanárnő nem egyedül jött a mostani órájukra. Vele jött az új titokzatos idegen, akit már mindenki türelmetlenül várt. Amint kinyílt az ajtó a levegő megtelt valami furcsa édes illattal mely bódítóan hatott az érzékekre. Egy erős fiatal férfi lépett be a tanár oldalán. Magas, vékony alkatán nagyszerűen állt az iskolai egyenruha, bár a viselet elrejtette izmos vállait és karjait. Az egész alakja tekintélyt sugárzott, amint az osztály fölé magasodott. Sötét haja sejtelmesen lebegett arca körül.  Mélybarna pillantása végigsiklott az arcokon, de tekintete egy ponton megtorpant és ellágyult, méghozzá Kaname pír orcáján. Le sem akarta venni szemeit a sugárzó szépségről és bemutatkozás közben is csak őt nézte. Chidori viszont csak az ablakon bámult ki, a gyülekező fellegeket figyelve.

- Üdvözöllek mindannyiótokat! A nevem Michael. Eddig Franciaországban éltem, de nemrég édesanyámmal ideköltöztünk, az ő szülőföldjére.- mondta az új fiú, de olyan borzasztó akcentussal beszélt, hogy alig lehetett érteni a szavait.- Remélem hamar megkedveltek és összebarátkozunk.- fejezte be mondanivalóját egy erőltetett mosollyal. Eközben pillantása végig Kanamen függött, de mikor a lány hideg tekintete találkozott az övével, inkább elkapta a fejét és leszegte azt. Mivel Sousuke hiányzott így az ő helyére ültették az újoncot, amíg új helyet nem találnak számára. Az óra felénél esőcseppek jelentek meg az ablak üvegén, majd mintha dézsából öntötték volna úgy szakadt le az égből a rengeteg víz, mely hangosan verte a tetőket.

- Esik…- sóhajtott fel Chidori.- Hogy fogok így hazamenni?

- Itt Urzu 2 a Központnak. A köd az eső és a terepviszonyok miatt a látóhatár 0, ismétlem 0.- mondta Mao miközben csapatát vezette egy erdő mélyében. Kérem a csapat azonnali át…

- Mao mögötted!- kiáltott a rádióba egy férfi hang, de már késő volt  és puskaropogás hallatszott mindenhonnan. Melissa lett a támadók első áldozata. Gépének karját ellőtték a térdével együtt.

- Itt Urzu 2! Körbevettek! Tüzelnek ránk! Képtelen vagyok a tovább haladásra! Az ellenség állandó mozgásban van és nem tudjuk követni! Támogatást kérünk…- de hangja elcsuklott és a kapcsolat felbomlott.

- Urzu 2! Hall engem törzsőrmester?- kiáltotta Tessa de nem kapott választ.- Azonnal kapcsoljanak valakit az osztagból!

- Urzu 9. ’Nincs kapcsolat’ Urzu 6. ’Nincs kapcsolat’ Urzu 7…’Kapcsolat létrejött’

- Őrmester jelentést, azonnal!

- Az ellenség váratlanul támadott meg minket. Az ellenség száma pillanatnyilag felbecsülhetetlen. Urzu 2, Urzu 9, Urzu 6 és Urzu 12 elesett. Már csak ketten vagyunk harcképesek.

- Azonnal vonuljanak vissza! Az erősítést elindítottuk nincs más dolguk mint épségben kimenekülni!- mondta Kalinin beosztottjának.

- De Uram nem hagyhatjuk itt a többieket még lehet hogy élnek!

- Ne vitatkozzon! Mentse az életét amíg lehet.

- Értettem… Uram…- mondta elhaló hangon, de hirtelen valami furcsa tárgy repült feléje és becsapódott a gépébe. Hatalmas, fájdalmas üvöltés zúgott a rádióba, majd nyögések sorozata és egy halkabb kiáltás. Tessa kapitány teljesen belesimult a székébe és teljesen megbénította a hang.

-Urzu 7! Jól van?- szólt Kalinin riadtan.

- Igen… semmi… bajom… - nyögte Sousuke válaszként. Az erdőben ahol éppen egy terrorszervezet egyik központját kellett volna felszámolnia a Mithril erőinek, most inkább az ellenségnek kedvezett. Csapdákkal rakták tele az egész területet és egy ilyennek lett áldozata Sagara az imént. Rengeteg vascső állt ki az Arbalest testéből és mivel ez a támadás váratlanul és nagyon gyorsan történt a Lambda szóba sem jöhetett.

- Mi a fene? Ezek még a rozsdás vasat is bevetik annyira a pokolra kívánnak?- sziszegte a fogai közt miközben érezte hogy forró vére combjaira ömlik és a friss vér szaga szétárad a vezérlőfülkében. Az egyik csőnek sikerült betörnie a vezérlőbe és végül a fiú hasában landolt melyből bőszen bugyogott elő a friss, bordó vére. Teljesen elveszítette a fejét amely együtt járt a teljes pusztulással. Robotja kezével kirántotta a vasat de még csak fel sem szisszent mikor a hideg fém kicsúszott a testéből. Kezei ökölbe szorultak és az eső és ködfátylon keresztül is látni lehetett amint halvány, kék fény járja át a teret. A puskagolyók a láthatatlan pajzsról lepattogtak vagy porrá őrlődtek.

- Halál rátok FÉRGEK!!!!- üvöltötte és szabadon eresztette minden megmaradt erejét. A pokol elszabadult. Mindent elnyelt a semmi amire a kék fény árnyékot vetett. Pár pillanat múlva néma csend támadt. Az Arbalest még pár pillanatig a talpán állt, de aztán elhasalt a sáros avarban és nem mozdult többet. A hűvös eső hangosan kopogott a nagy monstrum hátán a szél pedig a vér szagát hordta szét a fák lombjai alatt.