Másnap reggel Sora hamar felébredt. Mivel este korán elaludt, így korán fel tudott kelni. Koaru ott volt mellette az ágyban. Sora nem akarta felébreszteni, hisz olyan édesdeden aludt. Sora kiment a konyhába. Végigjárta a házat, de Méyt nem találta náluk.
- Ez az. Végre gyakorolhatok. - mondta Sora, azzal lement egy hátsó szobába. Ez egy elég nagy szoba volt, magas plafonnal. Egy kötél volt kirögzítve. Sora úgy gondolta hogy egy kicsit kötéltáncozik. Elkezdett gyakorolni. Eközben Koaru felébred. Nem találta Sorát sehol.
- Le merem fogadni hogy az edzőszobában van! - mondta Koaru és elindult az edzőszoba felé.
Sora épp egy ugrás után volt, mikor érezte hogy még valaki van a kötélen. Megfordult. Koaru volt az aki vele szemben állt a kötélen.
- Áh szia Koaru. Jó reggelt! – szólt Sora.
- Cicám. Mit keresel itt? - kérdezte Koaru kicsit dühösen.
- Hát az úgy volt hogy............
De nem tudta befejezni mondatát, mert Koaru levitte a kötélről és a vállára rakta a lányt. Pont úgy viselkedett mint egy rabló aki el akarja a hercegnőket rabolni.
- Koaru, mégis mit csinálsz. Eressz el.
- Nem.
- Na de miért nem?
- Mert megegyeztünk hogy nem csinálsz semmi megerőltető dolgot erre tessék. Ugrálsz meg gyomlálsz és minden olyan dolgot amit nem szabadna.
- De csak azért mert unatkozom. Megöl az unalom és én ezt nem bírom. - fakadt ki Sora.
- Jól van. Akkor mégis most adom oda.
- Mi? - Sora nagyon nem értette hogy miről van szó.
Koaru leültette Sorát a kanapéra.
- Mindjárt jövök. - mondta.
- Jó rendben.
Azzal Koaru elment a szobába. Majd pár percre rá meg jelenet egy borítékkal a kezében. Átadta Sorának.
- Még is mi van benne? - nézett Sora kérdőn Koarura.
- Nyisd ki és megtudod Sora. - mosolyogta Koaru ösztönözve Sorát arra hogy kinyissa a borítékot.
Sora ki is bontotta a borítékot. Két repülőjegy volt benne. De nem akár hová, hanem Japánba. Sora hazájába.
- De hát....... de hát......... - dadogott a meglepődöttségtől.
- Igen Sora ha szeretnél most visszautazhatunk Japánba egy kis időre.
- De hisz ez FANTASZTIKUS! - ugrott Sora, Koaru nyakába.
- Örülök hogy örülsz! - mosolygott Koaru, miközben magához szorította kedvesét.
- Még hogy örülök? Mérhetetlenül boldog vagyok. Mikor indulunk? - kérdezte Sora izgatottan.
- Holnap reggel. Az úgy jó lesz? Arra gondoltam hogy azért induljunk holnap, hogy össze tudj mindent pakolni.
- Persze az jó lesz. Akkor megyek is összepakolni. Bár sok mindent megkapunk anyáéktól. - mondta Sora azzal elviharzott bejelenteni a dolgot a többieknek, de előtte csókot nyomott Koaru ajkára és csak ennyit mondott.
- Köszönöm Koaru.
**
Másnap már reggel a repülőtéren voltak.
- Mond csak Sora? Tegnap nem azt mondtad hogy nem kell sok holmi sz utazásra hisz anyukádéknál mindent megkapunk? - kérdezte Koaru nagy kidülledt szemekkel, és közben, három hatalmas teli pakolt bőröndöt nézett.
- Igen de én azért a tutira megyek. Remélem nem zavar téged. Mert ha valami gond lesz anyáéknál, akkor sem maradok, vagyis maradunk cuccok nélkül. - magyarázta Sora boldogan.
- Értem. - válaszolt egyszerűen Koaru.
Nem sokra rá már a repülőn ültek, Japán felé tartva. Koaru elég ideges volt, hisz most fogja megismerni Sora nevelőszüleit. Képen persze látta már őket, de személyesen még nem ismerkedtek még meg. Ezért is ideges Koaru, hisz meg akar felelni mindkettőjüknek. A repülőút elég nyugis volt, nem voltak légörvények meg hasonlók. Ennek Koaru különösen örült, hiszen nem igazán bírja ezeket a dolgokat. Jó pár óra repülés után, megérkeztek végre Japánba. A repülőről úgy szálltak le hogy fájt minden végtagjuk a sok üléstől. Fogtak egy taxit és elmentek Sora hőn szeretett otthonába. Mikor megálltak a ház előtt, Sora sóhajtott egy nagyot.
- Itt laktál kicsi korod óta? - kérdezte Koaru.
- Igen, mióta anyáék örökbe fogadtak. Innen indultam.
- Én azt hittem hogy családi házban laktatok. - vallotta be Koaru.
- Nem mi mindig is itt éltünk. Na de ne álljunk itt. Menjünk be. Anyáék tuti meglepődnek. - nevette Sora.
- Oké menjünk. - Koaru hangja egy kicsit elcsuklott.
- Koaru jól vagy? Mi a baj? Csak nem vagy ideges? - nevetett halkan Sora. Nagyon aranyosnak találta Koarut ahogy aggódik.
- Én? Neeeem. Na jó egy kicsit. - vallotta be.
- Nyugi, anyáék szeretni fognak. Én tudom. Na menjünk be. - mondta mosollyal az arcán Sora, majd berángatta Koarut a házba.
Gyorsan felmentek a harmadik emeletre hisz Soraék lakása ott van. Majd Sora becsöngetett a lakásba. Pár másodperc múlva, már jött is valaki ajtót nyitni. Nagy csörömpölés után, kinyílt az ajtó. Sora anyukája állt az ajtóban, nagyon meglepődve.
- Sora? Kicsikém, hát te? És ki ez a fiatal ember? Jaj gyertek be4 gyertek. - hívta be őket Sora anyukája.
Soraék ugyebár elfogadták és bementek a lakásba. Helyet is foglaltak a nappaliban. Sora anyukája mindennel kínálta őket. Majd megjelent Yume, Sora kishúga.
- Yume! Jaj de régen láttalak hugicám. - szorította magához Sora a kishúgát.
- És mond csak kicsim, ki ez a fiú? - nézett Midori Sorara és Koarura.
- Jaj bocsáss meg anyu. Ő a párom Koaru Katsugari.
- Mi?! - Sora anyja kiejtette a kezéből a teás csészét.
- Mi történt anya? - kérdezte Sora meglepődve.
- Semmi, csak meglepődtem. Ennyi. Nos Koaru, örülök hogy megismertük egymás. - fogott kezet Midori, Koaruval.
- Én is örülök asszonyom. - mosolygott Koaru.
Sora megmutatta Koarunak a szobáját. Mikor beértek Koaruból kitört a nevetés.
- Mi van? - kérdezte Sora. Már ő is mosolygott.
- Semmi. Csak olyan olyan....... lányos a szobád. - nevetett Koaru.
- Hát igen mivel lány vagyok!
Koaru odament Sorahoz majd felkapta. Az ágyhoz vitte majd rá fektette.
S- zeretlek Sora. - súgta a fülébe.
- Én is de hogy ez most ide?
- Sehogy. Csak mondtam. - mosolyogta majd kimentek köszönteni Sora apját aki akkor ért haza. Koaru megismerte tehát Sora családját. De nem sejtette se ő se Sora hogy valami lappang a háttérben. Hogy mi azt nem sokára megtudják.