Mikor haza értem még nem volt otthon Hiro. Eresztettem magamnak egy nagy kád vizet és beleültem. Behunytam a szememet és gondolkozni kezdem.
„Vajon ez tényleg az az érzés vagyis a szerelem amit George iránt érzek? Megint? Nem tudom. De azt tudom hogy valami van. De vajon George is érzi? Vagy csak én? Bár azt a múltkori csókot sem értem. Meg azt hogy az egyik pillanatban kedves és aranyos a másikban meg bunkó és érzéketlen. Mondjuk George régen is hasonlóan viselkedett. És vajon tényleg csak az apja miatt van együtt azzal a nővel? Mert ha igen akkor az apja kegyetlen, mert ez a csaj kikészít mindenkit, és hihetetlen hogy George kibírja mellette a napjait. De a kérdéseimre a választ csak egy módon tudhatom meg. Ha beszélek Georgeval. De ettől egy kicsit tarok. Tartok attól hogy azt fogja hinni hogy mindenbe bele akarom ütni az orromat. Na mindegy ezt még átgondolom.”
Nem is vettem észre hogy a nagy gondolkozás közepette elszundítottam. Szerintem a meleg víz miatt. Arra ébredtem fel hogy furcsa hangok vannak körülöttem. Mikor felébredtem Hiro ott volt a kád mellett.
- Jól vagy? - kérdezte. A hangja és az arca aggódást jelzett.
- Persze miért kérded.
- Hát mert mikor hazajöttem láttam hogy itthon vagy de nem válaszoltál. Ezért megkerestelek. Erre itt feküdtél eszméletlenül. Nem tudtam elképzelni hogy mi történhetett.
- De nincs semmi bajom Hiro, csak elaludtam a kádban. - mosolyogtam.
- Ennek igazán örülök. - ő is mosolygott.
Felálltam a kádban. Mikor kimásztam belőle észrevettem hogy Hiro néz. Ez nem zavart hisz házasok voltunk. De most valahogy még is fura érzésem volt tőle. Mikor törölköztem htat fordítottam. Éreztem hogy Hiro hozzám ér. Hátulról. Átölelt. Én felé fordultam. Egymás szemeibe néztünk. Majd Hiro megcsókolt. Én viszonoztam azt.
- Olyan rég voltunk együtt. Hiányzol Yukari. Kellesz nekem! - suttogta Hiro a fülembe ezeket a szavakat.
Tisztában voltam vele hogy mik a hitvesi kötelességeim. De most valahogy nagyon nehezen ment ezt elfogadnom. Eközben Hiro a karjaiba vett és bevitt a hálószobába. Ott lefektetett az ágyra és tovább csókolt. Én önkéntelenül elhúztam magam. Hiro megállt.
- Nem akarod? Megbántottalak valamivel?
- Nem nem szó sincs erről. De szeretném csak...........
- Csak?
- Áh semmi Hiro ne foglalkozz vele.
- Rendben. De szólj ha abba akarod hagyni.- mondta Hiro és megint elkezdtünk csókolózni.
**
Aznap este együtt voltunk. Bár valami megváltozott. Valami ami eddig meg volt köztünk, most elveszett. Ezt Hiroval nem tudattam hisz nem akartam neki fájdalmat okozni.
**
Másnap reggel mikor felébredtem Hiro nem volt mellettem. Nem értettem. De hallottam a hangját a nappaliból. Odamentem. Épp telefonon beszélt valakivel.
- Igen uram persze. Azonnal indulok.- mondta azzal letette a telefont.
- Hiro mi történt? Hova kell menned? És mikor? És miért? - kérdeztem tőle.
- A cégnek szüksége van valakire. Most azonnal kell mennem és Parisba kell mennem.
- Mi?!
- Igen. Sajnálom Yukari. De muszáj mennem különben kirúgnak.
- Értem. Akkor összepakolok neked.
- Nem, nincs arra idő. Azt mondta a főnök hogy a cég mindent kifizet.
- Értem. - kicsit nem is eléggé elszomorított az hogy Hiro elmegy. Nem szerettem ha bármelyikünk elutazott. Féltem hogy bármi is történhet. És most Hiro ilyen messzire megy.
Lassan elkészülődött. Az ajtóban megállt. Hátrafordult és rám nézett.
- Ígérem nagyon vigyázok, de csak akkor ha te is Yukari.
- Jól tudod hogy én mindig vigyázok. Te légy óvatos rendben? - mondtam.
- Rendben.
Egy csókkal elváltunk egymástól azzal elment. Féltettem őt mint minden feleség, de volt valami a háttérben. Nem értettem. Valamilyen szinten örültem neki. A lelkem mélyén. És mikor erre gondoltam George arca jelent meg előttem. És az mikor magához szorított, meg az mikor megcsókolt. Éreztem hogy ég az arcom és melegem van. Belenéztem a tükörbe ami a fogas mellett van. Az arcomon enyhe pír volt látható.
- Nem, nem, nem és nem! Nem gondolhatok rá. Ő a főnököm. És kész. Ennyi kapcsolat van köztünk. - mondogattam magamnak a tükör előtt.
Ekkor jött be a házba Kenji és csak azt látta ahogy beszélek magamhoz a tükör előtt. Mikor ránéztem elég fura arcot vágott. Szerintem totál hülyének nézett.
- Öhm............. Yukari.......... jól vagy? - kérdezte elég furán.
- Én? - kínomban elkezdtem mosolyogni. - Én tökéletesen érzem magam miért?
- Hát csak mert elég furán nézel így ki.
- Jaj Kenji jól vagyok, vagyis volt egy látomás félém és ennyi. Belenézetem a tükörbe és hát......... mondtam hogy az lehetetlen. Ennyi.
- Jah értem. Ez akkor is elég fura. Mivel kapcsolatban volt? Csak nem egy férfival? - mosolygott kéjesen.
- Én szerintem még jobban elpirultam.
- Mi?!
- Áh ne mondj semmit elárulja az arcod. Pasival álmodozol? És ki az? Nyugi én nem mondom el Hironak hisz nagyon jó barátok vagyunk mi ketten. Na szóval ki az? - még mindig nevetett rám.
- Hát …............ na jó tény hogy egy férfival álmodoztam, de el ne mond senkinek. - fenyegettem meg Kenjit.
- Oké oké nem mondom de ki az? - olyan kíváncsii volt mint egy négy öt éves kisgyerek.
- Szóval az az illető Koizumi George.
- Tényleg?! - látszott hogy Kenji nem igen lepődött meg.
- Miért nem lepődtél meg? - kérdeztem.
- Hát mert George és te közted mindig is volt valami, hisz együtt is voltatok. És most meg megint a főnököd lesz. Kíváncsi vagyok meddig bírjátok.
- Mármint egymást? Arra én is. - sóhajtottam.
- Én speciel nem arra gondoltam. Hanem hogy meddig bírjátok anélkül hogy össze ne gyertek. - nevetett Kenji.
- Ugyan már Kenji. George és köztem nem lesz semmi. - kiabáltam le szegényt.
- Mondod te.
„Jaj Yukari tudnod kéne hogy igaza van. De nem akarom elismerni. Félek hogy megint úgy járok mint majd öt éve. Igen már tudom hogy mi a baj! Ez hogy nem bízom meg Georgeban.”
Most hogy tudtam hogy mi a baj sokkal jobb volt elfogadnom dolgokat. Most már színesebben láttam a világot.