Másnap Sora mikor felébredt Koarut nem találta sehol. Körbenézett de sehol senki. Egy papírlapot talált az asztalon egy szál rózsa mellett. Ez a szöveg állt rajta.
„Cicám!
Jó reggelt! Mikor ezt olvasod én már a clubban leszek. Behívtak. Sietek vissza!
Addig is gyakorolj ha szeretnél. És ha találkoznál Tamayával ne beszélj vele
kérlek! Ja és mielőtt elfelejteném, van egy ajándék a boríték mellett számodra.
Nyisd ki! Addig is sok sok csók neked! És ne feledd! SZERETLEK!
Koaru”
Sora letette a levelet és megnézte hogy mi van mellette. Egy gyönyörű zenélődoboz, ami egy kellemes mégis szomorú dallamot játszott. (Fürelisz) Sorának nagyon tetszett. Visszafeküdt a már bevetett ágyra és csak hallgatta a dalt. Behunyta szemét és csak a zenére koncentrált.
„Kopogtatnak”
Sora felült az ágyban. A zenélődobozt becsukta.
- Igen, gyere be.
Nyílt az ajtó. Ken lépett be rajta, fülig érő mosollyal.
- Áh Ken. Gyere ülj le. - invitálta be Sora Kent.
- Látom hogy minden a legnagyobb rendben van, közted és Koaru közt. - mondta Ken és közben keresett egy széket és leült rá.
- Igen, minden tökéletes. De honnan tudtad hogy itt vagyok? - kérdezte Sora.
- Ennek örülök. Ami azt illeti, hogy honnan tudtam hogy itt vagy igen egyszerű. Elmentem hozzád, de mivel nem voltál otthon, valahogy sejtettem hogy itt vagy. És lám milyen igazam is volt. - mondta Ken mosolyogva.
- Értem. - válaszolt Sora.
Ken észre vette a zenélődobozt. Sokáig nézte majd megkérdezte.
- Az micsoda Sora? - kérdezte Ken.
- Ez egy japán zenélődoboz. Koaru hagyta itt nekem. Tőle kaptam.
- Megnézhetem? - kérdezte Ken ismét.
- Persze, itt van! - mondta Sora és Ken kezébe nyomta a dobozt.
Ken alaposan megcsodálta a dobozt. Megfordította és számára ismeretlen írásjeleket talált rajta. Úgy látta hogy azok japán írásjelek. Így hát megkérdezte Sorát.
- Sora, mi van ide írva? - tette fel a kérdést Ken.
- Hova? - kérdezte Sora.
- Hát ide. - mondta ken és közben megmutatta Sorának a boboz alját. Sora szemügyre vette, és elkezdte olvasni.
Sok sok szeretettel anyától Koarunak. És ne feledd! Én mindig veled leszek!
Sora szemei elkerekedtek. Vajon Koaru miért adta neki ha ezt a zenélődobozt az édesanyjától kapta, aki meghalt. Ken nem sokat értett a dologból, de úgy látta jobb ha Sorát most egyedül hagyja. Had gondolkodjon.
- Akkor én megyek Sora! - mondta Ken és kifelé vette az utat.
- Köszönöm Ken. - szólt oda Sora.
- Nincs mit. - mondta Ken és kiment.
Sora tényleg nem értette. Épp el volt merengve a gondolataiban, mikor meghallotta Ana és Mia hangját, amint az ő nevét harsogják. Így hát kiment, de a zenélődobozt magával vitte.
Mikor Ana és Mia észrevették Sorát odaszaladtak hozzá. Látták hogy Sora valami nincs rendben. Ezért elkezdték faggatni.
- Sora, mi a baj? - kérdezte Mia.
- Semmi bajom Mia.
- Dehogyisnem. Sora látszik rajtad. - mondta Ana.
- Hagyjuk lányok, inkább mondjátok miért kerestetek? - kérdezte Sora.
- Hát gyakorolnátok kellene hisz holnap este lesz a premier. És hát ilyenkor ugyebár gyakorolni szokás. - mondta Mia.
- Igen igazad van. Megyek átöltözök és lent találkozunk. -- Jah és Koaru késik egy kicsit mert el kellett mennie valahová. - mondta Sora.
- Rendben Sora. Akkor ott találkozunk. - mondta Ana és Miával együtt lementek az edzőterembe.
- Sora elment átöltözni a szobájába. Ott egy számára nem mindig kívánatos személy fogadta.
- Hol voltál az éjszaka Sora?!
- Fantom?! Te mit akarsz itt? - kérdezte Sora.
- Hát én itt lakom veled. Na mindegy, nem tartozik rám hogy mit csinálsz. És most ajánlok neked egy jó fürdést.
- Még egy szó és meghalsz Fantom!
Felragasztotta Fantomot a falra és elment fürdeni. Utána felöltözött és elment az edzőterembe. Elkezdett gyakorolni. Kis időre rá megjelent az edzőteremben Koaru. Felugrott egy trapézra és odaugrott Sorához. Hátulról átölelte a lányt aki majdnem leesett ijedtében.
- Szia cicám! - köszöntötte Koaru kedvesét, és egy csókot adott neki.
- Szia! - köszönt vissza Sora és visszacsókolt.
Ebből az enyhe csókból igazi vad csók lett, amit Sora szakított meg.
- Koaru, kérdezhetek valamit? - kérdezte Sora.
- Te bármit kérdezhetsz Sora! - válaszolt Koaru.
- Miért adtad oda nekem a zenélődobozt amikor az az édesanyád ajándéka volt neked.
- Elolvastad a szöveget? - kérdezte Koaru.
- Igen elolvastam. - mondta Sora.
Koaru elkomolyodott egy kicsit.
- Gyere le ott megbeszéljük. - mondta és leugrott a hálóba és onnan a földre. Aztán leültek a falhoz a földre.
Tudod ennek a zenélődoboznak történelme, legendája van. - kezdte a mesét Koaru. - Az egész talán az ük-ük-ük nagyapámra tekinthető vissza. Ez a doboz az ő keze alatt készült a középkori japánban. Annak az embernek adta akit a legjobban szeretett a világon. Aztán megörökölték a gyerekek és így tovább. És szépen lassan évszázadokon át elért az édesapámhoz, aki az édesanyámnak adta. Amikor az anyám megmondta hogy meg fog halni. Odaadta nekem és azt mondta hogy majd adjam annak az embernek akit a világon a legjobban szeretek.
Sora szemei sarkából könnyek potyogtak ki. Egészen meg volt hatódva Koaru szavaitól. Csak két szót tudott kipréselni magából.
- Én is szeretlek!
Megcsókolták egymást. Mindketten úgy gondolták hogy megtalálták a legfontosabb embert az életükben. A csók után visszamentek a trapézokra és gyakoroltak. Úgy érezték hogy fel vannak készülve. Ezt elmondták Kalosnak is. Aztán visszamentek a szállásra. Úgy döntöttek hogy nem töltik együtt az éjszakát, mert nem aludnák magukat ki. Pedig kipihentek kell lenniük premier lesz holnap. Ahogy beért a szobájába elment fürdeni és lefeküdt. Várta a holnapot mert végre a nagyközönség előtt szerepel Koaruval. Ezzel a gondolattal aludt el.