|
Ég veled franciaország!
Azumi 2007.07.20. 14:35
Visszamentem a szállásra. Mikor kinyitottam a szoba ajtót, csak azt láttam ahogy Bianka rohan, Hana meg utána. Amy meg csak rázza a fejét, és nagyokat sóhajtozik.
Visszamentem a szállásra. Mikor kinyitottam a szoba ajtót, csak azt láttam ahogy Bianka rohan, Hana meg utána. Amy meg csak rázza a fejét, és nagyokat sóhajtozik.
- Mi a fészkes fene folyik itt?? - kérdeztem Amyt.
- Ne akard tudni.
- De én szeretném.
- Bianka véletlen ráöntötte Hana egyik kedvenc szoknyájára a kakaóját. És még ki is nevette. Ott elszakadt Hananál a cérna és elkezdte kergetni. Ennek már vagy tíz perce.
- Értem. - mondtam és néztem kis butuska barátnőimet.
- Na de mesélj. Sikerült dűlőre jutnod?
- Igen sikerült.
- Na ez nagyon jó hír! - örvendezett Amy.
Ekkor két kicsi barátnőm, akik eddig egymás haját tépték, észrevettek.
- Taina mikor jöttél meg? - kérdezte kifulladva Bianka.
- Most nemrég. Azért láttam a szép kis tépjük megy egymást című előadásotokat.
- Jaj tényleg? Na mindegy, inkább mesélj. Mire, hogyan és miért jutottál? - támadott le Hana.
- Öhh megpróbálok sorban válaszolni. - filóztam el. - Szóval arra jutottam hogy igazán Aident szeretem. Mert őt teljes szívemből. Aztán hogy gogy az nem nehéz. Ültem vagyis feküdtem egy parkban és ott jutottam erre. És hogy miért? Hát azért mert el kellett döntenem. Kielégítettem a kíváncsiságotokat? - kérdeztm kicsit kifulladva.
- Igen azt hiszem tökéletesen. - Nevették el magukat a lányok.
Emlmentünk sétálni aztán vacsizni. Vacsora közben éreztem hogy valaki néz. Hátranéztem és Jean állt mögöttem.
- Szia! - köszönt.
- Szia! - köszöntem vissza.
- Majd beszélhetnénk?
- Persze. - válaszoltam.
- Akkor vacsora után találkozunk. A hátsó kertben. - mondta Jean és kacsintott.
Megvacsiztunk. Közben Hana és Bianka megint elkezdték szekálni egymást. Már rémes volt hallgatni. Ugyan akkor láttam rajtuk hogy boldogok. Jól éreztük magunkat Franciaországban. Ugyanakkor tudtuk hogy nemsokára haza kell utaznunk. Hisz nem maradhatunk itt annyit. Vacsora után hátramentem a hátsó kertbe. Jean ott várt engem.
- Na mit szeretnél? - kérdeztem.
- Hát csak azt hogy mire jutottál?
- Hát meg kell mondanom hogy rengeteget segítettél. És hála neked meg a mai nagy sétámnak, arra jutottam hogy a választottam Aiden. Valahogy sokkal jobban húz a szívem iránta. Bár azt hiszem hogy ezt nem lehet szavakkal elmondani.
- Örülök hogy dönteni tudtál. Bár nem ismerem ezt az Aident de biztos vagyok benne hogy meg fog becsülni. Aztán ha nem akkor hívsz engem és én elbeszélgetek vele.
- Köszönöm Jean. - ugrottam a nyakába.
- Ugyan, hisz mire valók a barátok.
Ölelkezve mentünk vissza. Másnap reggel az első óra előtt mondta a hangosbemondó hogy Bianka, Amy, Hana és Én menjünk az igazgatóiba. Hát mi oda is mentünk. Bekopogtattunk. Szóltak hogy menjünk be. Be is mentünk. Az igazgató karba tett kézzel nézett minket.
- Telefonált az iskolájuk. Holnap haza kell utazniuk. Sajnálom ezt de sajnos ez van. - mondta az igazgató.
Sziven ütött minket a hír. Nem akartunk hazamenni. Bár én valamilyen szinten igen. Aiden miatt. Az igazgató elmondta hogy miért és hogyan jutunk haza. Szerencsére még el tudunk majd köszönni az osztálytársaktól, hisz ma még egész nap velük lehettünk. Suli után miután együtt hülyéskedtünk, hazamentünk összepakoltuk a cuccainkat. Engem végig az foglalkoztatott hogy vajon Jeannal tartani fogom e a kapcsolatot. Körbenéztem a szobában. Bianka is pakolta a cuccait. Láttam rajta hogy t meg a sírás kerülgeti. Aznap este csak ültünk a szobáinkban és néztünk ki a fejünkből. Egyszer csak kopogtattak az ajtón.
- Tessék! - szóltam ki.
- Bonjur hölgyeim!
- Jean? - kiáltottuk a nevét.
- Na igen ki más? Gyertek lányok mutatni szeretnék valamit.
- Jó de mit?
- Az maradjon az én titkom. - kacsintott Jean.
Mi követtük őt. Vagyis pontosabban Bianka és én, mert Amy és Hana nem voltak a szobájukban. Jean jó sokáig rohangált velünk le föl a hatalmas kastélyban, mikor megérkeztünk egy nagy fából faragott ajtó elé.
- Itt volnánk. - mondta.
- Jó de mégis hol? És mit jelent az hogy itt volnánk? -kérdezősködtem.
- Jaj Taina az legyen az én titkom. Menjetek be. Na gyerünk. Szaporán. - lökött be minket az ajtón Jean.
Vak sötétség fogadott minket. Szörnyű volt hogy nem láttam az ég adta világon semmit sem.
- Hé Taina te látsz valamit? - kérdezte Bianka.
- Áh nem miért szerinted infra szemeim vannak?
- Jól van bocsi. - kuncogta el magát Bianka.
- Jean felkapcsolnád a villanyt? Idegesít hogy nem látok egy kukkot sem. - mondtam és megálltam valahol.
- Biztos hogy ezt szeretnéd?
- Igen légyszives Jean.
- Ahogy akarod. - mondta jean és felkapcsolta a villanyt.
Nagyon megzavart ez a rengeteg fény. Mikor végre ki tudtam nyitni a szememet, totálisan ledöbbentem. A fél suli ott volt a teremben pohárral a kezükben és vigyorogva nézett minket.
- Köszöntelek titeket a búcsúztató bulitokon lányok! - mondta Jean és a kezünkbe nyomott egy egy pezsgős poharat.
- Huh ez állati! - motyogta Bianka.
- Hát az. De mégis hogyan érdemeltük ki ezt? - kérdeztem.
- Mindenki megszeretett titeket lányok. Ezért mikor meghallották hogy hazautaztok, akartak csinálni jó páran egy kis bulit. Beleértve magamat is. Ezért meg is csináltuk. Remélem tetszik. - mondta Jean.
- Még hogy tetszik e? Írtó klassz! - mondtam.
- Hát akkor mindenkinek jó szórakozást. - jelentette ki Jean és elindult a zene.
Kiderült hogy Amy és Hana is ott voltak már. Nekik is járt a szórakozás. Mindenkivel beszélgettem szinte. Nagyon jó volt de mégis akivel a legtöbbet dumáltam az Jean volt. A party végén beszédet kellet valakinek négyünk közül mondania. Persze szokásukhoz híven a csajok eltipliztek és én egyedül maradtam.
- Na jó majd én. - sóhajtottam.
Kimentem egy teli pezsgős pohárral és szembenéztem a tömeggel. Kicsit lámpalázas voltam. Nem tudom miért. Valahogy nem tudok lámpaláz nélkül tömeg előtt beszélni. Mély lélegzetet vettem és elkezdetem mondani.
- Mit is mondjak. Azt hiszem hogy a barátnőim nevében is beszélhetek. Nagyon jól éreztem magam amíg itt voltam. Rengeteg igaz baráttal találkoztam. És sok mindenre rájöttem. Rengeteg fajta embert ismertem meg és ez számomra nagyon fontos. Na és persze a tanulásban is sokat segítettetek. És a végére kicsit meg is tanultam franciául. - nevettem el magam. - Szóval mindenkinek köszönöm a sok segítséget és barátságot. Remélem egyszer találkozunk még. - fejeztem be.
Mikor körbe néztem láttam hogy rengetegen sírnak mármint aki nagyon közel állt hozzánk. És azok is csak lányok voltak.. Ettől én is megkönnyeztem. Aztán lassan elkezdtek szivárogni az emberek. Végül mi is lefeküdtünk aludni. Másnap reggel rengetegen jöttek elbúcsúzni. A reptérre mégis csak Jean és kis csapata kisért ki.
- Légy jó és nyáron találkozunk. - mondta Jean.
- Igen az tuti. - sírni kezdtem.
Megöleltük egymást és puszit nyomott az arcomra. Szépen mindenkitől elköszöntünk majd felszálltunk a gépre. Nem sokra rá a gép elindul és felszálltunk. Láttam ahogy emelkedik a gép. Kinéztem a repülőgép ablakán. Franciaország egyre kisebb lett majd eltűnt a felhők közt. Ég veled Franciaország! Ég veled!
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
