Még aznap este Sora alaposan kifaggatta Fantomot arról a csillagképről, amiről a szellem beszélt. Valahogy úgy érezte, hogy tudnia kell az új sztárjelölt kilétét. Nem félt, csak valahogy nyugtalanította. De Fantom nem mondott el neki semmit. Igaz, hogy a kristálygömbje se mutatta neki a homályban bolyongó csillagkép gazdáját.
- Sajnálom. – mondta végül a Színpad Szelleme. Sora megrázta a fejét, és ledőlt az ágyra.
- Áh, semmi gond. Nem baj. Csak kíváncsi letten volna. – magyarázta a lány. Fantom bólintott.
- Én se tudhatok mindent, kicsi Sorám. Csak azt, hogy ma már fürödtél. – sírta Fantom. Sora nyelt egyet és inkább nem válaszolt Fantom utolsó kijelentésére.
- Úgy tűnik, a kártyás időszakod jobb volt. – nézett rá szúró szemekkel Sora.
- Ezt meg most miért mondod? – kérdezte elhűlt fejjel Fantom.
- Akkor legalább tudtad, hogy mit jósolsz. – sóhajtotta a lány.
- Dehogy tudtam! A jóslás tudománya kifürkészhetetlen…
- Na látod, hogy nem tudtad. Még jósolni se tudsz. – nevette gonoszan Sora. Fantom pár pillanatig elmélkedett az elhangzottakon.
- Behúztál a csőbe. Ez nem volt szép tőled.
- Jó, bocsi. – vigyorogta Sora.
- Engesztelésképp most újra elmész für…
Néhány perccel később, mikor Sora ismét a forró vizes kádban ücsörgött, Ken óvatosan benyitott a szobájába.
- Sora? Ken vagyok, zavarok?
- Nem, dehogy, mindjárt megyek!
- Őő, jó, akkor megvárlak.
- Nyugodtan, addig ülj le.
Amint Ken leült az egyik karosszékbe, furcsa dolgot fedezett fel.
- Hé Sora! – kiabálta a lánynak a fürdőszobába.
- Tessék?
- Miért van egy nagy kereszt az asztalra állítva?
- Hát… áldozatot hoztam és megemlékeztem Jézusról. – mondta Sora somolyogva, miközben belépett a szobába.
- Enyhén szólva… - nyöszörögte Fantom. Ken pár percig kapkodta a tekintetét a fakereszt és a lány közt, de aztán inkább nem szólt egy szót sem. Sora elpakolt az ágyán, aztán leült a szélére. Ken végül megrázta a fejét, és belefogott a mondandójába.
- Remélem, May nem tört le olyan sokat az önbizalmadból. Nagyon elkeseredettnek tűntél.
- Én? – nevette Sora – Ugyan már, dehogy. Azóta már beszélgettem vele.
- Igen? – hökkent meg Ken.
- Aha.
- Ennek örülök. Nem szeretném, ha rossz kedved lenne, és ezért nem tudnál felkészülni.
- Aranyos vagy, hogy aggódsz értem. – bólintott Sora.
- Ez csak természetes. – nevette Ken elpirulva – Akkor hát én megyek. Jó éjszakát, Sora.
- Neked is. – mosolyogta Sora, majd betakarózott, és szinte azonnal elnyomta az álom.
- Hé Sora… szabadíts ki…
*
A következő reggelen Sora lement az ebédlőbe, hogy egyen pár falatot, mielőtt nekikezd az edzésnek. Meglepetésére mindenki ott ült, és beszélgetett.
- Jó reggelt! – köszöntötte őket.
- Neked is.
- Ma nincs edzés. – mondta Leon tömören.
- Hogyan? – döbbent meg Sora.
- Jól hallottad. Ma elmarad.
- De hát miért?
- Nos… - Leon egy leheletnyit zavarba jött – Az unokahúgom és a bátyja valahonnan megtudta, hogy újra itthon vagyok. Ezért mindenféleképpen meg akarnak látogatni. Illetve titeket akarnak, mert az is kiderült, hogy te is és Layla is itt vagytok.
- Ehehe, hűű. – mondta elpirulva Sora.
- Úgyhogy mára kaptok egy kis kimenőt, mert Maneé és Joseph délután körül érkeznek meg.
- De addig tudnánk akkor edzeni, nem? – kérdezte May.
- Igazából ti gyakorolhattok, ha akartok, de nekem be kell mennem a városba. – morogta Leon rosszkedvűen.
- Szerintem használjuk ki a pihenőt. Mindenkinek jól jön egy kis feltöltődés. – mondta Layla.
- Benne vagyok. – bólogatta Sora és Ken.
Fél órával később már a taxiban ültek és a városba hajtottak. Leont a város szélén kitették, ők pedig egészen a központig hajtottak. Ott aztán különváltak útjaik: Layla egy kávézó felé vette az irányt, Ken egy könyvesbolt felé, May és Sora pedig a parkba indultak el. Egy kisebb tömegre lettek figyelmesek. Mikor befurakodtak az emberek közé, megláttak egy idősebb lányt zsonglőrködni. Előtte egy kalap volt, tele aprókkal.
- És most… - kiáltotta a lány, majd lassan forogni kezdett a tengelye körül és úgy dobálta egyre gyorsabban a labdákat. A közönség tapssal és fütyöléssel fogadta.
- Na menjünk. – mondta May unottan. Mikor kiverekedték magukat az emberek körül, ismét a lány hangját hallották.
- Hééé, tolvaj!!! – kiabálta. Aztán a tömegből kirohant egy idősebb férfi, kezében azzal a kalappal, amiben a lány pénze volt. Sora gondolkodás nélkül utána rohant.
- Azonnal álljon meg! – kiabálta. Hamarosan May és a zsonglőr lány is felzárkózott mellé. Együtt kergették a kifulladóban lévő férfit, aki végül eléggé lelassított, és könnyen rávethették magukat. A pénz visszakerült a lányhoz, a férfit pedig nyakon csípte egy rendőr.
- Köszönöm. – mondta a lány.
- Szívesen. – mondta May.
- Örülök, hogy találkoztunk. Akkor hát szia. – köszönt el Sora.
- Ő… sziasztok és még egyszer köszi!
- Nem értem, miért nem rendőrnek mentél. – mondta csipkelődően May.
- Most ezt meg miért mondtad?
- De neked mindenáron artistának kellett tanulnod!! – kiáltott rá May. Sora zavartan elnevette magát.
Az utcán összefutottak Kennel, aki egy nagyobb nejlonszatyrot fogott a kezében, tele könyvekkel.
- Nem is tudtam, hogy ennyire szeretsz olvasni. – mondta May.
- Nem mind nekem lesz. Édesanyám igazi könyvmániás, a húgom pedig odavan a művészettörténelemért. – magyarázta.
- Igazán kedves vagy, hogy így törődsz a családoddal. – mosolygott Sora. Ken elpirult. Délután kettőre beszélték meg a körforgalomnál a találkozót Laylaval, aztán együtt taxit fogtak, és visszamentek Leon házához. Amint beértek, már hallották, hogy egy fiú és egy lány veszekszik.
- Ostoba vagy, mint mindig. – morogta egy női hang.
- Te beszélsz, Maneé? – szólt vissza lekezelően a srác.
- Inkább hallgass, hidd el, te is jobban fogod érezni magadat.
- Ha nem kötnél belém folyton…
- Azt mondtam, csend legyen.
Mindannyian összenéztek, majd levették a cipőjüket és bementek az ebédlőbe. Leon az asztal egyik oldalán ült, egy fekete hajú, nyúlánk lány a másikon. A lány mellett egy idősebb srác szintén szurokfekete hajjal éppen a húgával veszekedett.
- Sziasztok. – köszönt Sora bátortalanul. Mind a hárman rájuk néztek. Leon megköszörülte a torkát.
- Bemutatom Maneé és Joseph Walsteint. – a két testvér bólintott feléjük.
- Örvendek. – mondta Maneé ridegen.
- Hello. – vigyorogta Joseph.
- Ők pedig itt: Layla Hamilton, May Wong, Ken Robbins és Sora Naegino. Már biztos hallottátok a nevüket, így nem mesélek róluk többet. – magyarázta Leon. Az említettek egyenként bólintottak.
- Hát persze. – mondta Joseph.
- Ő lenne Sora Naegino? - bámulta végig Maneé az ifjú artistát. Szürke szemeit szinte belevéste a lányba, ő pedig úgy is érezte magát, mintha késsel szurkálnák.
- May Wong… aki a fesztivált is megnyerte! És Layla, aki az előző cirkuszfesztiválon győzött!
Soráék kezdték kellemetlenül érezni magukat…
- Érdekesnek ígérkezik… - suttogta Fantom, aki ismét a kristálygömbjébe merült.