Zacék megérkeztek. Egy szállodában megszálltak. Naton is velük tartott.
Az utolsó előadásra beültek, megnézni.
Elkezdődött. Rieh is nagyon ledöbbent, milyen jó artista az ő nagynénje, csillogó szemmel nézte Sorát.
Sora örült, hogy megint előadás van, minden nap, csak ezt várta, mikor léphet színpadra. Zac is csodálkozott húga ügyességén. Naton csak mosolygott, ismerte Sorat, amit akar, azt eléri, bármennyit is kell neki küzdenie.
Emy viszont csodálva, „tátott” szájjal nézte. Nagyon büszke volt, hogy ki szerepel az, az ő nagynénje.
Sora éppen az egyik trapézra érkezett, mikor meglátta Rieht a döbbenetet lehetett leolvasni arcáról, mit Leon is észre vett. Az előadásnak gyorsan vége lett, Sora, Leon egy trapézról integettek, de Sora kereste valakinek a tekintetét, azt hitte csak képzelődik. De mikor a közönség ment kifele, újra meglátta. Szerencsére már nem a trapézon állt. Elkezdett futni, egy kisfiút maga felé fordított
- Rieh? – kérdezte csodálkozva, de egyben boldogan. Kisfiú csak furcsállva nézett rá, és rázta fejét. Mikor jobban látta, észrevette tényleg nem az. Sora elkezdett hátrálni, majd futott a hátsó kijárat felé sírva, útközben beleütközött Leonba, ki a jelenetet látta. Sora csak rémülten nézett rá, és futott tovább, a tengerpartra. „megmernék rá esküdni, hogy őt látom, lehet, hogy már képzelődök. Biztos utál, mert nem maradtam ott” elmélkedett. De már kezdett sötétedni, ezért hazament, elkezdett öltözködni. Haját egy laza kontyba kötötte, melyből kilógnak hajszálai. Egy fehér báli ruhát, melynek mélyen ki volt vágva dekoltázsa, vékony pántjai voltak, a szoknya jobb oldalán, melltől combig egy ezüst rózsa rajzolódott ki. Magas sarkú cipőt vett fel, enyhe sminket tett magára, mi nem volt kihívó. Az ékszerek elmaradhatatlanok voltak. Gyönyörű volt. Elment a színpadhoz, hol már sokan voltak, de mindenkit ismert. Mikor meglátták a férfiak, elállt a lélegzetük, még Leonnak is.


Zacék készülődtek Sorához, bár tudták, nem találják meg ott, hanem a színpadon van a bálban.
- haver, biztos be akarunk álltani a színpadhoz, tudod, hogy az őrült tervek tőlem szoktak származni. – mondta Naton.
- Nyugodj meg, legalább kiderül, elmondta - e hogy van neki testvére.
- Jó indok, de a gyerekeket nem lenne jobb, ha itt hagynánk?
- Nem, Riehnek az álarcát fel kéne oldani, azt meg csak Sora tudja, az övét meg Rieh. Itt az ideje, hogy újra önmaga legyen. És arra csak Rieh, meg Emy képes, hogy az éneklésre újra rábírják.
- És mikor akarod elmondani neki, hogy ki is az apja?
- Na látod erről fogalmam sincs. A ruha megvan, mit kértem?
- Persze beszereztem, de minek? Nem tudod vele felvetetni.
- Dehogynem, Emy csak úgy tudja felismerni, vagyis inkább nem akarom, hogy csalódjon. Először én meg Rieh megyünk be, miután átöltözik, jöhetsz Emyvel.
- Ez nem ér én akarta először beszélni Sorával.
- Lesz rá még lehetőséged, ha bejön a tervünk.
- Jó, induljunk.


A bál eközben unalmasan telt. Sora főként Layla és Yuri társaságában volt, mi Leonnak nem tetszett. Kalos is szívesen beszélt volna lányával. Majd hirtelen minden figyelmeztetés nélkül kicsapódott az ajtó. Sora, ahogy arra fordult, meglepődöttségében kiejtette a pezsgős poharat a kezéből. Kikerekedett szemmel nézett bátyjára. A teremben mindenki felismerte Zac Eltornt.
- Mit keresel itt? – csak ennyit tudott kinyögni.
- Mondhatom szép fogattatás, eljövök ide Angliából hozzád, és így fogadsz semmi szia, vagy ölelés.
- de, mért jöttél, és akkor tényleg ott voltatok?
- igen, ott voltunk, szerintem inkább én kérdezhetném, mért jöttél el?
- láttál? – csodálkozott.
- igen. Várj van valaki itt.
Mindenki csodálkozott, honnan ismerheti egymást a híres Zac Eltorn és Sora. Leon szíve nagyon fájt a gondolattól, hogy valami van, volt közöttük.
Zac mögül előjött Rieh lehajtott fejjel. Sora amint meglátta, kicsordultak könnyei.
- Rieh – suttogta csendesen. Majd erőt vett magán és megszólalt.
- Szia, régen találkoztunk.
- Hát elég rég – feleselt vissza, hirtelen heves lett a természete, mi idáig nem volt jellemző rá.
- Ennyire haragszol rám? – kérdezte elcsukló hangon.
- Igen – mondta határozottan, mibe Sora szíve belesajdult.
- Legalább ne legyél ennyire hideg másokkal szembe, haragudj rám, de ne olyanokra, kik szeretnek téged.
- Te már csak tudod ugye, akkor te mért csináltad?
- Igazad van, emlékszel hogyan el ridegültünk egymástól, nem akarom, hogy te olyan legyél, mint én.
- Nem rajtam múlott.
Sora elmosolyodott, már egyre jobban visszatért természete az övé, és Riehé is. nevetve megszólalt.
- megölelsz? – erre már Rieh is elmosolyodott, itt állt előtte végre, mindig erről álmodott, és visszatér. Majd a karjaiba szaladt. Sora nevetve pördült vele egyet.
- Ugye többet nem hagysz el? – kérdezte reménykedve.
- Eszembe sincs, most kaptalak vissza, velem maradsz, ígérem – mondta.

Most már tényleg nem értett senki semmit.

- na végre megölelsz engem is? – kérdezte mosolyogvaZac. Sora odament hozzá, és csak ölelkeztek.
- Hiányoztatok – simította végig Zac arcát.
- Na jó, akkor itt van ez, öltözz át. – Sora csodálkozva ránézett.
- Minek?
- Emy is itt van. Látni akar téged, és nem ilyennek mutattalak be. – nézett végig húgán. Sora rásandított.
- Megjössz, és már diligálsz is, tiszta Zac Eltornos viselkedés. – majd kivette a kezéből a dobozt, elment az egyik öltözőbe.

Zac még csak most nézett körül.
- sziasztok – köszönt – majd meglökte Rieht.
- Mi van – kérdezte.
- Köszönj.
- Minek, nem ismerek senkit.
- Sorára szégyent akarsz rögtön hozni?
- Jó napot – köszönt rögtön – ezen csak mindenki elmosolyodott, még Leon is.
- Mért nem hoztál előbb ide? – kérdezte Rieh.
- Hékás, te nem akartál jönni.
- Most sem akartam igazándiból.
- Megbántad?
- Nem, dehogy is, végre itt van újra Sora, ugye olyan lesz újra, mint régen – nézett Zacre reménykedve.
- Reméljük – cirógatta meg a fejét.