|
Mindent újra
Shi 2007.07.18. 18:27
Semmi sem változott a premier óta. Sora majdnem minden nap korán kelt és későn feküdt le, hogy mikor felkel és lenyugszik a nap, el tudja bűvölni a közönséget az Angyalok Táncával.
Semmi sem változott a premier óta. Sora majdnem minden nap korán kelt és későn feküdt le, hogy mikor felkel és lenyugszik a nap, el tudja bűvölni a közönséget az Angyalok Táncával. Minden előadás végén a nézők megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amint meglátták a szép artistát merev testtartással felfelé szállni. De ez a mai műsor máshogy alakult… Sora megfogta Leon kezét, aki felhúzta, hogy elkezdődhessen a Tánc, de mikor Sora elkezdte a manőver, ijedtségében arca elé rántotta a kezét, s elsírta magát. Nem érezte, hogy eggyé vált volna a Színpaddal. Mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot, üresen, megrökönyödve ívelt felfelé. Leon kikerekedett szemekkel figyelte Sorát. - Vajon mi lelhette? Miért ilyen nyugtalan a közönség? – eközben átlibbent egy másik trapézra - És az artisták? Ők miért tekintgetnek segítségkérően a társaikra? És én… miért érzem magam dühösnek és csalódottnak? – motyogta magában, miközben átugrott egy következő rúdra, hogy elkaphassa Sora kezét. Ám mikor a tekintetük összetalálkozott, Leon mindent megértett. Sora olyan kétségbeesetten nézett a partnerére, hogy Leon keze megingott, és csak gyors reflexeinek köszönhetően tudta Sorát visszarántani a helyes irányba, hogy legalább mentse a menthetőt. Mikor a Színpad nézőtere kiürült, az artisták nekiálltak kitárgyalni a mai furcsa esetet. Senki sem értette, mi változott meg hirtelen. Csal Leon tudta az igazságot. Vagy talán ő sem. Ezért elindult, hogy felkeresse Sorát, de sehol sem találta. Elsétált a lány szobájáig, de nem volt ott senki. Megnézte a raktárban, ott sem találta. Az ebédlőben sem. Leon gondolta, hogy a partnere nem akar most társaságba menni, ezért csak úgy próbaképpen lement a tengerpartra. És nem tévedett. Sora ott ült a parton, a félhomályban. A férfi leült mellé. A lány ráemelte a tekintetét, de nem szólt. Leon nem nézett rá. Csak ennyit kérdezett: - Minden rendben? Sora felhúzta a lábait, és karjaival átfonta azt. Állát a térdeire tette, majd sóhajtott. - Azt hiszem. - Néhány órája még nem úgy tűnt… - emelte Sorára a tekintetét. - Nem tudom, mi történt. Attól félek – kiszakadt belőle a sírás, és arcát eltakarva zokogta ki a szavait – már nem tudom megfogni a közönséget! Nem hisznek már bennem… elbuktam! Leon elfordította a tekintetét. Pár percig várt, hogy Sora lenyugodjon, majd felállt, és magára hagyta a kétségbeesett leányt. Csak távolról kiáltott vissza neki. - Holnap szünnap lesz… próbáld magad kipihenni. Reggel, mikorra Sora már Fantommal is átbeszélte a dolgokat, a kérdésözönre is felkészülve ment le az ebédlőbe. De senki sem kérdezett tőle semmit. Nem hibáztatták a tegnapi miatt, de tudták, hogy milyen rossz lehet most neki, ezért inkább nem zargatták. Mia és Anna is teljesen hétköznapi témákkal bombázták a lányt, aki próbált nagyon érdeklődő arcot vágni. De a gondolatai a tegnapi baklövése körül kavarogtak. Ahogy persze a többieké is. - SORA!!! – kiabálta Ken, miközben berontott az ebédlőbe. - Tessék? - Hatalmas baj van! – futott oda hozzá a fiú, és lecsapott az asztalra egy aznapi újságot. A képen Sora mosolygott rá vissza, a kép felett pedig nagy betűkkel a következő felirat:
Igazi Sztár? Vagy ez a fajta csillag is lehet hullócsillag?
Sora felkapta az újságot, és hihetetlen sebességgel olvasni kezdte. Mögötte már kisebb tömeg alakult ki, akik együtt olvasták a megdöbbentő cikket az alannyal.
Sora Naegino hibázott? Néhány hónapja még őt kiáltották ki az igazi Kaleido Sztárnak, de a tegnapi előadás közel sem volt méltó egy igazi Csillaghoz. Christie Wilson, a neves újságíró ekképpen festette le a szituációt: „Már másodjára néztük meg az előadást a férjemmel, az első a premier volt. A tegnapi műsor nem volt méltó a pár hónappal ezelőttihez! A premieren a könnyem is kicsordult a mesés látványtól, és hogy ekkora szeretet övezett körül. De tegnap csak úgy tudtam az ifjú Naeginora tekinteni, mint egy tehetséges artistára – semmi többre…” Vajon mi lesz ezek után? A Kaleido Színpad ismét egy tehetséges artistát veszít el?...
- Sora… be kell szüntetnünk a Hattyúk Tavát. Kalos utasította. Mindenki felmordult, és azonnal rávetették magukat Sorára. Minden kérdést, amit eddig eltitkoltak, tömegesen vágtak a fejéhez. A szárnyaszegett artista ledobta az újságot az asztalra, és kirohant a teremből. Egyenesen a lakosztálya felé futott, meg sem állt, míg be nem csapta maga mögött az ajtót, és zokogva le nem vetette magát az ágyra. Sokáig sírt, s Fantom nem akarta zavarni. Nem kérdezősködött, tudta ő jól, mi történt ma is, meg tegnap is. Sora hírtelen átfordult a másik oldalára, és egyenesen Fantom szemébe nézett. Esdeklően, kétségbeesetten, pont úgy, ahogy Leonéba az előadás közben. - Segíts… - suttogta. - Mi a baj? – tudta a Fantom, hogy mi a baj, de azt is tudta, hogyha hagyja, hogy Sora kibeszélje magából a kétségeit, megkönnyebbül. Így hát az artista mesélni kezdett. Fantom nem mozdult, nem is szólt semmit, míg a lány be nem fejezte. Valóban: Sora mintha megkönnyebbült volna. Bár még mindig tiszta stressz volt. - Lényegében ennyi. Hogy nem tudom, mit csináltam rosszul. Hogy miért nem egyesültem a Színpaddal. És nem csak én miért nem… a közönség se? - Nem veled van a hiba, Sora. Vagyis lényegében nem csak benned kell keresni. Az emberek már csak ilyenek: kételkednek, kifogásokat keresnek. Te nem bíztál magadban, ezért inogtál meg. Leon azért nem koncentrált, mert látta rajtad, hogy ennyire megijedtél. A közönség viszont csak kifogásokat keresett a műsorodban, és ez az apró kisiklásod pont elég volt nekik. Sajnálom, de ez van… Fantom nem bánt finoman a szavakkal. Azt mondta, amire Sora kíváncsi volt. A lányt elgondolkodtatták ezek a szavak, és pár perc némaság után szólalt csak meg. - És hogyan tudnám visszaszerezni a közönség csodálatát, elismerését? – Fantom számított erre a kérdésre. Tudta, hogy Sora nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Nem. Főleg a Legendás Manőver és az Angyalok Tánca után. Így hát hátat fordított neki, majd beleveszett a sötétbe. - FANTOM!!! Sora nem értette, mi történt. Még több kétely szorult a már amúgy is gondolatoktól hemzsegő fejébe. Fáradtan aludt el. Másnap, mikor kinyitotta a szemét, Fantom már ott ücsörgött az asztalon. - Hát felébredtél végre? Az artista megdörzsölte a szemét. - Hol voltál??? – kérdezte nagyokat ásítva a lány. - Megoldani a problémádat. – emelkedett fel Fantom az asztalról. Illetve inkább egy könyvről, ami az asztalon volt. Sora odament, és kinyitotta a poros kötetet a jelölésnél. Egy régies nyelvű novella szerzői utóirata volt. - Olvasd el. – mondta Fantom. Együtt neki kezdtek az alig fél oldalas összefoglalónak.
Eme történetet – hiszik-e vagy sem – egy boszorkánydémon ihlette. Mikor pár hete künn voltam szeretett édesanyám kertjében lámpást gyújtani, a cseresznyefa lombja közül kiugrott egy hosszú csuklyás női alak. Olyan ijesztően libbent fel a fa ágairól, akár egy démon, mégis… mikor reápillantottam, a szívemben nem félelem, nem is gyötrelem, hanem sajnálat támadt. Nem eme furcsa alak után, hanem az életben elkövetett hibáim után. Ahogy ez a félelmetes, hosszú ruhájú egyén felém fordította sötét arcát, és megláttam vakító vörös szemeit, hirtelen megrémültem, hogy ő mily könnyen tovaszáll, bűneivel együtt, de én itt maradok, a hibáimmal és az elkövetett rossz cselekedeteimmel…
A további szöveg elmosódott. Sora kezében megremegett a könyv. - Fantom… mire akartál ezzel célozni? - Azt hiszem egyértelmű. Ne sajnáld a Színpadot, mutasd meg, ki is vagy valójában! – Fantom odalibbent a lány elé, a nyitott könyvre, amit nemrég Sora csapott le az asztalra. - De hogy érted ezt? - A múltkor Angyal voltál. Most légy Démon. Mutasd meg a másik valódat! A legutóbb jó emlékeket csalogattál elő a nézőkből, most tedd az ellenkezőjét, juttasd eszükbe a hibáikat! - De ezzel a Színpadnak ártok! – kiáltotta Sora – Hogy lehetnék Démon, ha nem is olyan régen a Színpad iránti szeretetemmel… - Sora! Ha megmutatod a másik valódat, attól még ugyanúgy fogod szeretni a Színpadot! Ezt már bebizonyítottad! Csak az tudott Kaleido Sztárrá válni, aki feltétel nélkül, minden esetben szeretni tudja a Színpadot! Ezért nem létezik ez a manőver, ezért nem hajtotta még végre soha senki: mert egy olyan teremtésre vártak vele, aki képes egyszerre szeretni a Színpadot – akár egy Angyal – és egyszerre gyűlölni – akár egy Démon. Vállald fel magad, és tedd meg: ezzel visszanyerheted az emberek bizalmát! - Gondolod? – kérdezte tétován, de jóval bátrabban Sora. - Nem gondolom… hiszek benne, mi több: benned is. Hisz te vagy a kiválasztott. És te vagy a Kaleido Sztár.
| |