A nap már a hullámok tarját nyaldosta a horizonton, mikor Sarah felébredt és észrevette, hogy Leon is éppen ébredezik. Nem mert megmozdulni, vagy megszólalni csak nézte a férfi nehezen nyiladozó pilláit és álmos tekintetét, mely most éppen rámeredt.

- Te meg mit keresel itt? Ismerlek egyáltalán?- kérdezte Leon félálomban, de aztán felismerte a lány világító barna szemeit. Mintha zavarba jött volna, úgy ugrott fel a lány melleiről, amiket eddig párnának használt.

- Sarah vagyok, ha nem emlékeznél rám! Tegnap engem hoztál vissza a halál kapujából. Remélem, nem felejtettél el ilyen gyorsan…

- Nem dehogy, csak… Nem mindennap ébredek így…

- Nemsokára lemegy a nap. Nem volna kedved kijönni velem sötétedés után?

- Kimehetünk, ha nem akarsz leugrani valahonnan.

Sarah csak mosolygott és lehajtotta fejét Leon vállára. A férfi hirtelen felállt, de nem szólt semmit.

- Hová mész? Nem várod meg amíg sötét lesz?

- Nem vagyok börtönbe zárva, azért mert nem fényűzően utazom. Akkor megyek ki, amikor akarok.

- Rendben, csak én azt hittem… Várj meg engem is!- kiáltott az ajtón kilépő férfi után. A tenger a nap alját nyalogatta odakint és minden aranyos fényben úszott, kiváltképp a víz tükre, melyeken szikrázva táncoltak a sárga fénycsóvák. Megálltak szemben a hatalmas tűzgömbbel és nekitámaszkodtak a hajó korlátjának. Egy percig szótlanul és mozdulatlanul álltak miközben magukba szívták az est hangulatát és a naplemente élményét. Azután a lány már nem bírta tovább a némaságot.

- Mondd, csak miért jöttél el Amerikából?- hosszú csend és semmi válasz csak a tenger hangja amint a hullámok megtörtek a hajó oldalán.

- Erről most nem szeretnék beszélni.- felelte hűvösen a férfi, majd felegyenesedett és elindult, de egy kéz a karjára fonódott és visszatartotta. Leon meglepődve fordította vissza a fejét, mikor szinte kővé dermedt. Most látta csak először igazából a lányt fényben s csak most vette észre annak ragyogó és páratlan szépségét. Sarah szemében mintha valami szomorúság és csalódottság csillogott volna, de nem szólt semmit csak mélyen barátja szemébe nézett és így álltak. Leon attól, ahogyan a lány ránézett teljesen megzavarodott, sőt zavarba jött és nem tudott megmozdulni. Mintha valami láthatatlan erő tartotta volna vissza és a lány szimplán a szemével beszélni tudott volna hozzá.

- Miért vagy velem ilyen? Talán valami rosszat tettem ellened?- mondta remegő ajakkal Sarah.- Miért nem tudsz egy kicsit kedvesebb lenni, miért?- s szemei szinte esdekeltek a válaszért, de Leon csak hallgatott, s csodálta a lány szépségét a lenyugvó nap fényében. Teljesen elvesztette az eszét és megbabonázta ez a miliő.

- Még mindig nem felelsz… Hát jó akkor kiderítek mindent magam!- s egy erőteljes mozdulattal magához rántotta a tehetetlen férfit, átölelte vállait és saját ajkait gyengéden annak szájához érintette. Leon szemeire varázslat ült abban a pillanatban és megjelentek előtte már szinte elfeledett emlékei és lepergett előtte pár másodpercben az élete, Sophie halálától egészen az elutazás végéig. Az utolsó kép erőteljesebb volt mindegyik másiktól, mivel azon Sora jelent meg kedves mosolyával méghozzá hófehér angyalruhában. Ám hirtelen Leon látta maga előtt Sarah múltját és mindent amit e lány szíve eddig rejtett és akárhogy erőlködött nem tudott véget vetni a borzalmas filmnek. Látott halált, kínokat és feloldozást, de szinte a pokolban találta magát e képek láttán. Miután az emlékképek szertefoszlottak, még csókuk tartott pár pillanatig, de aztán Sarah eltaszította magától és legalább két lépest hátrált, mintha félne valamitől. Miután megállt kiegyenesedet és ezt mondtam:

- Most már mindent értek… azt hiszem.

- Ki a fene vagy te? És mit értettél meg?- kérdezett vissza értetlenül Leon.

- Tegnap ezt mondtad nekem:’ Ne játssz az életeddel, mert csak egy van belőle?’ S lám kiderül te nap, mint nap a mások és saját életeddel játszottál… Micsoda fordulata ez a sorsnak.

- Az a múlt, most már új életet kezdek egy új helyen.

- A múltat nem lépheted át, főleg ha valaki olyat hagysz hátra, akit a szíved sosem hagyna el, csak büszkeséged nem engedi, hogy mellette maradj.

- Ő már sosem lehet az enyém, még ha belehalok sem. Akár belenyugszok, akár nem, ezen nem tudok változtatni.

- Elfutottál… sőt még most is menekülsz a felelősség és a saját érzéseid elől. Előlem semmit sem rejthetsz el, még ha akarod, akkor sem…

- Mond hová tűnt az a beszédes, bájolgó lány, akit nemrég megismertem?

- Az is én vagyok csak álarc mögé bújva, nehogy bárki megtudja, mi is vagyok valójában. Csak azért mutatkozom így mert már másképp nem tudok veled szót érteni.

- Szóval te is bujkálsz és menekülsz…

- Igen és még a saját szüleim sem tudják, mi vagyok valójában, de talán jobb is ez így.

- És mi vezetett odáig, hogy megpróbáld eldobni az életed?

- A félelem. Az én képességeim mellett nem öröm az élet, de valójában árva vagyok. Akiket szüleimnek hívok azok keményszívű üzletemberek, akiket elvakított a hatalomvágy és a pénz, ráadásul már egymást sem szeretik, nem még engem! Meg kell szöknöm valahogyan.

- Erre a problémára nem a halál a megoldás. Egy kedves barátnőm megtanította nekem, hogy sosem szabad feladni…

- Mégis megtetted. Nem értem miért…

- Mert nincs álmom. Ő folyton álmodozott, voltak álmai és volt miért harcolnia. De nekem nincs sem vágyam, sem álmom, amiért megérné harcolnom.

- De hiszen ott van Ő. Érte nem érné meg harcolni?

- Vesztettem és ráadásul beléje is tiportam. Most biztosan utál, pedig nem az én hibám. Csak hibáztam, nem tehetek róla!- fakadt ki Leon és elfordult. Ám Sarah komor arccal hátat fordított neki és csendesen megszólalt:

- Úgy látom itt már nem segíthetek. Ha nem engedsz magadhoz közel én már többet nem tehetek.- s csendesen elindult, ám léptei akadoztak, mintha mégsem akaródzna mennie. Leonnak hirtelen olyan érzése volt mintha hátba vágták volna és azonnal megfordult. Lábai azonban valami láthatatlan erőtől összeakadtak, elvesztette egyensúlyát és hasra esett éppen Sarah lábai elé, aki némán visszafordult.

- Nocsak! A lónak négy lába van, mégis megbotlik… Te is csak ember vagy, hibázhatsz néha. Ha ezt nem fogadod el egész életedben csak menekülni fogsz a felelősséged elől. Tanulj meg együtt élni a gondolattal, hogy te sem vagy tökéletes!- s a lány most már tényleg elindult.

- Mi vagy te?- kiáltott utána a férfi összeszorított öklökkel és behunyt szemekkel.

- Egy mérföldkő vagyok az életedben, de könnyen a sírköved is lehetek, ha nem lépsz túl rajtam.- mondta a válla felett Sarah majd tovább lépkedett, s Leon még addig ott feküdt a földön, amíg a lány cipőinek kopogása végleg el nem némult a hajópadlón. Azután lassan felállt és visszament sötét vackába és elmerült saját gondolataiban.

Még egy hetet utaztak egyfolytában az Atlanti-óceánon, de Leon egyetlen egyszer sem látta viszont barátnőjét. Az utolsó pár napban már kezdte azt hinni, hogy valami baj történt vele, így érdeklődött erre-arra és a kapitány elárulta hogy Sarah kisasszony ép és egészséges, bár nagyon visszahúzódott a szemek elől. Talán valami bántja, de majdcsak kiheveri. Leon szomorúan bár, de megnyugodva vonult vissza, nehogy valaki is meglássa érzelmeit. Le Havreban kötött ki a hajójuk, ahol a hatalmas kikötővárosban csak úgy nyüzsögtek az emberek. Messze van még innen Párizs, de ez már az ígéret és az újrakezdés földje volt. Ez az egyetlen hely, ahol Leon élete még megváltozhat és rendbe jöhet… talán.