Felébredtem, de mégse. A szemem nem volt nyitva csupán magam voltam és senki más. Egyedül voltam. Nem volt mellettem senki. Nem hallottam senkinek sem a hangját. Mi történt? Mért zsibbad ennyire az egész szám? Beugrott egy két kép Yuriról meg Leonról aztán egy hang. Egy reccsenés... Próbáltam kinyitni a szemeim, de azok ólomsúlyúak voltak. Mégegyszer! Végre egy kicsit fel tudtam emelni a szemeim. Láttam egy kis rést. Mégegyszer! Gyerünk Sora! Már félig kinyitottam a szemem de újra be kellett csuknom. Na! Gyerünk! Mindjárt meglesz! Sikerült kinyitnom a szemem de egy kicsit össze is húztam. A fehér falak, és a lemenő nap sugarai túl világosak voltak. Bekönnyeztem. Fokozatosan hozzászoktam a fényhez. Értelmetletn volt mert nem ült mellettem senki, így úgy gondoltam, hogy visszaalszom. Már vagy 5 perce csukva volt a szemem és majdnem elaludtam mikor a folyosóról ordíbálást hallottam. Nem akartam kinyitni a szemem, de az ordibálás kezdett közeledni. 2 férfi meg egy női hang volt. Majd egy hatalmas csattanás. Valaki felvágta az ajtót... belefájdult a fülem.

- Fiúk! Azonnal abbahagyni! Ez egy kórház ráadásul Sorának pihenésre van szüksége! Azonnal abbahagyni! - hallottam Kate hangját ahogy sejtésem szerint Yurit és Leont próbálja szétszedni. Felnéztem és megláttam a két férfi dühtől eltorzult arcát. Megint kirázott a hideg. Már láttam ahogy Leon emeli a karját.

- Azonnal abbahagyni! - emeltem fel a fejem és szóltam rájuk. Ám ezt a döntésem hamar megbántam mert hatalmas fájdalmat éreztem az arcomba. Azt hittem leszakadt az állkapcsom a helyéről. Ők egyből felém fordították a tekintetüket, mindkettőnek meglepettség ült az arcán. Kate azonban odajött hozzám.

- Sora ne beszélj! Az se neked, se az állkapcsodnak nem tesz jót. Fáj ugye?

Bólintás.

- Akkor azonnal fogja be a csipogóját de azért köszönöm hogy szétszedte a fiúkat. Gondolom kíváncsi vagy arra hogy mi történt. Nos.. mint hallottam ettől a két nem úriembertől nálatok voltatok mind a hárman, és hát magánéleti dolgok miatt ezek ketten összekaptak és Yuri megakarta ütni Leont de te közéjük ugrottál. Legalább egy kis eszed lehetett volna Sora. Te és a fiúk nem vagytok egy súlycsoportban mellesleg ők nagyon erősek. Nemcsoda hát hogy az ütéstől eltört az állkapcsod!

Mivel nem tudtam semmit se csinálni az arcommal a pislogáson kívűl így még csak mosolyogni se tudtam Kate-re. Ő viszont megértette a hálámat így még egyszer csinált egy kis vizsgálatot aztán kiment a teremből de előtte még szólt a fiúknak hogy ne merjenek itt összekapni. Én rájuknéztem. Állandóan zsibbadt az állkapcsom így nem tudtam beszélni. Leon odajött hozzám és Yuri is. Én csak néztem hol egyikre, hol a másikra.

- Sora nem kellet volna elémugranod! - szólt Leon és láttam a szemeiben a csillogást.
- Ebben igaza van. Nem kellet volna drágám! - szólt Yuri és már hajolt volna oda hozzám de én elkaptam a fejem. A szemeimből folytak a könnyek, és könyörgő tekintettel néztem Leonra.
- Yuri kérlek menj ki! - szólt.
- Na majd pont te fogod megmondani hogy mit tegyek! Ha te nem lennél akkor Sorával se történt volna ez meg! Ha nem jöttél volna vissza akkor ez az egész nem történik meg! Takarodj innen Leon Oswald!

A szememből már záporoztak a könnyek. Muszály volt megszólalnom még akkor is ha ez nagyon fáj.

- Yuri ... könyörgöm menj ki! Majd holnap este mindent elmondok! - könyörögtem neki. Nagyon fájt beszélni ezért próbáltam röviden fogalmazni. Reménykedtem benne hogy holnapestére már nem fog fájni, vagyis nem fog annyira fájni a beszélgetés. Hallottam még Yuri ,, Deh Sorá''-it de csak ránéztem és látta a szemeimből hogy most mennie kell. Hagytam neki hogy megcsókolja a homlokom azután felvette a zakóját majd csendben távozott a helységből. Én visszafordítottam a fejem Leon felé. Arcán meghatottság ült.

- Oh Sora! Beugrasz elém hogy megvédj. Oh kincsem! - láttam ahogy az ő szemeit is elborírtja a könny, de a büszkesége nem engedhette meg azt, hogy azok a könnyek távozzanak is onnan. Fogta, az arcomról letörölte puha kezével a könnyeimet. Tudta hogy nem tudok mosolyogni mégis meglátta a mosolynélküli mosolyom. Ő lát meg bennem olyanokat amiket senki más, és egyedül csak ő ismer annyira mint senki más. Csöndben voltunk mind a ketten. Ő a kezével simogatta az arcom és csak nézett rám. Én is csak néztem rá. Csendben voltunk mégis kifejezük egymásnak: Nagyon szeretlek!

Hallottam a reccsenést amint kettétörik a szívén a bilincs. Hallottam a csobbanást ahogy a bilincs belezuhan a jeges tengerbe. Hallottam a reccsenést amikor a jégpáncélok megtörnek és elmerülnek örökre a vízbe. Leon Oswald is megtört. Ő már nem a Halálisten, aki keresztülgázol mindenkin és mindenen. Ő már nem az az ember akit nem érdekel semmi más csak az hogy nehogy valaki a közelébe férközzőn, nehogy újra felszakítsa a régi fájdalmas sebeket, amik még most is alig gyógyulnak. Az egykori Halálisten örökre elveszett. Leon újra tudott önfeledten szeretni. Ez volt az amit csak kívánhattam....

Másnap reggel napsütésre épredtem. Ma fogok elmondani mindent Yurinak. Ám azonban Kate jött be hozzám már kora reggel.

- Jó reggelt Sora! Látom már ébren vagy! Ennek örülök ugyanis nagyszerű hírem van! Valamilyen csoda folytán az állkapcsod egy este alatt olyan sokat javult hogy már tudsz rágni és beszélni is! Mindenesetre ha kérhetném ne tarts ma sajtótéjékoztatót meg egyetemi előadást. - mosolygott és én visszamosolyogtam. Már nem fájt de utána egy fél percre jött a zsibbadás... elég kellemetlen volt.

Felhívtam Leont hogy jöjjön értem és hogy üljünk be valahova mert farkaséhes vagyok. Eljött értem, beültünk egy kínaiba, ugyanis a levest könnyebb volt enni mint rágni a húst. Utána az egész napot eggyütt töltöttük. Bementünk a régi házába, ahol 1 éve nem volt senki. Meglehetősen tiszta volt de egymás csodálására ez bőven elég volt. Este visszaindultunk a házunkba. Bementünk a lakásba és beültünk a nappaliba.
- Yuri! - szóltam fel.
Meglepetésemre egy szál gyorsan felhúzott nadrágba tért le az emeletről.
- Sora! Dejóó hogy itt vagy kincsem!
- Yuri ! Gyere vissza! - hallottam egy női hangot a lépcsőről. Azt hittem elájulok.....
Layla állt egyszál törülközőben a lépcsőn.