Történelem óra után erősen gondolkodóba estem, Érdekelt az, amit a tanár mesélt a tükörről. Hiszen én Angellel ellentétben hiszek a szellemekben, mágiában, természetfeletti dolgokban. Csak a horoszkópokat gyűlölöm, egy kitaláció az egész, semmi értelme nincs! Mikor órán is a szamurájok titokzatos eltűnéséről volt szó, rögtön arra gondoltam, hogy valami mágia vagy természetfeletti dolog állhat az egész mögött. Lehet hogy butaság, de a tudósok és a régészek sem találtak semmit, akkor meg mégis mi lehet erre az egészre a magyarázat?...
- Mia, figyelsz te rám egyáltalán? – háborodott föl Angel és jó erősen megrázott.
- Tessék? Nem figyeltem.
- Jellemző… Mindig hirtelen gondolkodóba esel, aztán nem is érzékeled, hogy mi történik körülötted. Mintha teljesen máshol volnál. – mondta és morcosan ráfeküdt a padra. Ilyenkor mindig eljátssza a sértődöttet, de csak játékból. Utána meg jót nevetünk az egészen. Már épp készültem volna, hogy kicsit meglökdössem, mikor egy krétadarabka jól fejbevágott. Persze, hogy az egész osztály nevetett.
- Én ezt nem bírom tovább! Már kajaszünetbe sem pihenhet az ember?! – háborodott föl Angel, megragadta a kezemet és még mielőtt reagálhattam volna a történtekre, kirángatott az osztályból. – Már kezdem unni ezeket, olyan unalmasak.
- Mondd Angel, nem jönnél el velem suli után a könyvtárba?
- Minek? – kérdezte elég ingerülten miközben mérges tekinteteket mért az osztálytársainkra. Angel mindig is így viselkedett, mikro valamit csináltak velem. Inkább kimentett onnan és elvitt máshová. Mindig a védelmembe kelt.
- Hát utána akarok nézni ennek a tükörnek. Elintézhetnénk a leckét is egyben, aztán holnap legalább nem kellene elmenni könyvtárba.
- Igazad van, úgyis elmarad a 6. óránk. Akkor benézhetnénk egy jó órára az iskola könyvtárába. Legalább nem leszek egyedül. – mondta miközben egy kedves mosolyt vetett rám. Tipikus mosoly, mikor próbál fölvidítani egy megalázás után. De annyira aranyos vele. Ezzel mindig föl tudta dobni kicsit a hangulatomat.
Az utolsó két óra rajz volt. Az óratartó tanár hát, hogy is mondjam… Kicsit lökött. Ha egy rajzra azt mondja tökéletes, utána elkezdi sorolni a hibákat, de azért a végén még egyszer mondja: „De azért tökéletes.” Ennek semmi értelme. Szerinte elég jól rajzolok, de mindig bele tud kötni egy-egy vonalba vagy tónusba. No meg amit a legjobban útálok, hogy kiveszi a ceruzát a kezemből és belerajzol. Valahogy irritál a dolog, de nem csak engem. Angelnek mindig is gondjai voltak rajz terén, a tanár mindig agyon kritizálta. Szegény majd meg szakad, annyira igyekszik, aztán meg a tanár jól letolja…
Szerencsére könnyű nap volt a suliban. Angellel ahogy megbeszéltük, 6. órába benéztünk az iskola könyvtárába. Ahhoz képest, hogy iskolakönyvtár, eléggé nagy és rengeteg könyv van. Segítséget kértünk a könyvtárostól, hogy merre keressük a japánról szóló könyveket. Kis útmutatás után oda is találtunk. Vagy 20 könyvet találtunk, amiket egy asztalhoz vittünk és elkezdtük őket lapozgatni.
- Útálom! Brr… - morgolódott Angel, miközben a könyvet bújta.
- Most ezt mire érted? Még mindig a rajzóra miatt morogsz, vagy már a könyvtár miatt vagy ideges? – miközben Angelhez beszéltem, kikerestem a nagy könyvkupacból egy legendákról szóló könyvet és elkezdtem nézegetni a tartalomjegyzéket.
- Szerinted? Persze, hogy a rajzóra miatt! Hogy lehet ilyen az a tanár? Szívemet-lelkemet beleteszem abba a rajzba, a tanár meg flegmán ránéz és azt mondja: „Hát nem egy műalkotás.”
- Pszt! Halkabban, könyvtárban vagyunk. – figyelmeztettem, megelőzve ezzel a könyvtárost.
- De akkor is! Ez a tanár sose elégedett senkinek a munkájával. – motyogta egyre halkabban Angel, majd egészen belemerült a könyv olvasgatásába. Egészen annyira, hogy szóltam hozzá valamit és már rögtön fölemelte nekem a mutatóujját, hogy hagyjam. Csodálkoztam, Angel utált olvasni.
Miközben ő elvolt magában, én nyomra bukkantam. Találtam egy kis cikket a tükörről. Azon nyomban elkezdtem olvasni.
„A tudósok és a régészek semmilyen magyarázatot nem találtak a szamurájok eltűnésére, azonban igenis furcsállták, hogy a tükörnek évszázadok óta semmi baja nem esett és hogy a rablók nem vitték magukkal, vagy nem tették tönkre. Egyes kutatók még azt is feltételezték, hogy a tükörnek köze lehet az emberek eltűnésében. Egyesek azt is elképzelhetőnek találták, hogy a tükör átkozott lehetett és bajt hozott birtoklóira, esetleg természetfölötti hatalommal bírt. Ezt már sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre a tükör épségben maradását még a mai napig rejtély övezi…”
Csalódott voltam, semmi újat nem tudtam meg a cikkből. Tovább nézegettük a könyveket, de semmi újat nem tudtunk meg. Kénytelenek voltunk és kiírtuk azt a kis cikket, amit találtam és egy hasonló leírást, amit a tanár is elmondott. Visszaraktuk a könyveket a helyükre, majd hazaindultunk.
- Csalódott vagyok… - mondtam lehorgasztott fejjel.
- Én nem. Ugyan, mit hittél, hogy mit találunk majd a könyvtárban? Magyarázatot mindenre?
- Nem, csak valami érdekeset és újat, amit a tanár még nem mondott el nekünk. Jól tudod, hogy engem az ilyen dolgok mennyire érdekelnek.
- Tudom, sajnos túlságosan is foglalkozol az ilyen dolgokkal. Akkor majd holnap találkozunk ugyanitt. És köszönöm még egyszer, hogy együtt megírtuk a leckét. Szia! – búcsúzott el Angel és elkanyarodott jobbra az utcájukba.
- Szia! – búcsúztam el én is, majd egyedül ballagtam tovább. Nem tudtam kiverni azt a tükröt a fejemből. Nagyon foglalkoztatott a dolog és ha egyszer egy ilyen elkezd érdekelni, addig általában nem nyugszom le, amíg ki nem derítem, hogy mi is van a háttérben. Nagyon elgondolkoztam, így mikor a házunkhoz értem, csak akkor vettem észre, hogy egy kocsi áll a garázs előtt. Tűzpiros Ferrari…
~ Jézus! Kohaku szüleinek a kocsija! De mit keresnének itt? Hiszen csak holnap jönnek. Nem értem… ~ Eléggé megijedtem, még a saját házunkba is féltem bemenni, nem akartam Kohakuval találkozni, és főleg nem a szüleivel. Az apja jó erős akcentussal beszél, az anyja meg egy hárpia. És ugye Kohaku meg eléggé félresikerült…
Lassan és csendesen nyitottam be a házba, hogy ne vegyenek észre, majd odalopóztam a nappalihoz.
- Jhó napot Miha kisahhony! – üdvözölt Kohaku apja.
~ Óh a manóba… A lehető legjobbkor. Itt az egész família…~