Még sokáig mentek szótlanul. Tomot blokkolta a hír. De érezte Adrival valami, nem stimmel.
- És veled mi van? – kérdezett hirtelen Adrira Tom.
- Nem is érdekel, hogy mi történt? – csodálkozott Adri
- Gondolom, nem akarod elmondani most, te hogy viseled?
Adri keservesen felnevetett.
- Jobb előbb túl lenni rajta – Tom sokáig nem értette a választ. De aztán rá jött. Túl akar leni a beszélgetésen, rosszul viseli – állapította meg. – azért nevetett olyan keserűen ismerte fel. Már leértek a tengerpartra. Adri váratlanul megszólalt.
- Tudom, hogy kíváncsi vagy a történtekre! Hisz Alex mesélt rólad – mondat szomorúan, majd folytatta. – Aznap reggel tudtuk meg, hogy költözünk. Apa és Alex viszonya nem volt felhőtlen, mindig veszekedtek. Én soha nem szóltam bele. Ez a reggel is ilyen volt. Anyuék lehívtak, én nem akartam lemenni egyedül, ezért lehúztam őt is. Mikor elmondták, hogy költözünk, Alex kiborult, ott voltak a barátaink, és Alex ebben az évben érettségizett volna. Nagyon összevesztek, apu felpofozta, idáig soha nem fajultak el a dolgok. Apu kiviharzott az autóhoz, Alex utána, de nem nézett körül és egy autó jött, majd elviharzott. – alig tudott már beszélni a könnyeitől. – az én hibám volt, ha nem ráncigálom le reggel, vagy ha az ő pártjára állok a veszekedésben, ez nem történik meg. Már zokogott, majd a homokba leült. Tom is helyett foglalt mellette. Megrendítette a történet, Alex soha nem beszélt neki apja viselkedéséről, pedig egy héten egyszer biztos, hogy beszéltek msn-en. Adrinak nem szabadna magát hibáztatnia – gondolta magában. Adri ismét megszólalt.
- Ez történt pár napja, a suliban hülyének néznek, mert ilyen melegben, feketében járok, pedig csak gyászolok – mondta – olyan rossz Alex nélkül.
- Elhiszem, de nem hibáztathatod magad, hisz nem tettél semmit, nem te ültél az autóban.
- Próbáltak már erről meggyőzni sokan, de idáig senkinek sem sikerült. Most meg itt vagy, alig ismerlek és majdnem el is hittem.
Tom felnevetett - alig ismersz – mondta hangosan.
- Hisz 5 évesen együtt focizunk.
- Az már rég volt, mindkettőnk megváltozott.
- Szerintem nem, én még szeretem a focit, hisz én vagyok a csapatkapitány – mondta büszkén, kisfiúsan.
Adrit végre sikerült meg nevettetnie, mely szívből jött.
- Ó te szegény, kicsit sem vagy öntelt – ironizált Adri.
- Ne nevess ki, inkább mondd meg te, focizol?
- Még mindig, Alexel sokat szoktunk – most már nem beszélt bátyáról, oly keserűen. Tom örült, hogy a lány már nem olyan szomorú.
- Hát akkor megtisztelsz, majd azzal, hogy játszunk egy az egy ellent? – kérdezte vidáman Tom.
- Hát persze – mondta boldogan Adri.
- Szerintem nem néznek hülyének – váltott témát hirtelen Tom.
- Mi – értetlenkedett Adri.
- Azt mondtad, hogy szerinted a suliban mindenki hülyének néz, ez szerintem nem igaz.
- Mért akkor minek egy libának, ki feketében jár?
- Nem a lányok irigykednek rád, a fiúk meg bámulnak, de egyikük sem mer megszólítani.
- Úh irigykednek! De nincs mire!
- De van, Adri te már nem az a kislány vagy kit én ismerek, már egy gyönyörű nő vagy.
- Ne mondj ilyet, mert a végén elpirulok – nevetett.
- Tényleg, hány éves is vagy?
- 16 Te meg 18 ugye?
- Igen. Amúgy ne érdekeljen Vivi.
- És ki az a Vivi
- Hát, akivel majdnem összevesztél.
- Ja. Nyugi engem nem izgat, hogy mit gondolnak rólam, a Vivi fajtájával meg nem szoktam szóba állni.
- Ez csak jó, akkor nem vagy olyan nyávogós, hisztis fruska, mint Vivi – Adri ismét nevetett.
- Úgy látom ezek a Vivi fajta csajok, nem jönnek be neked.
- Hát régen tetszettek, de csak külsőleg. Mikor eggyel összejöttem , az szörnyű volt, mindig nyavalygott, nagyon idegesített.. Vivi is akart már velem egy párszor járni, de nem őrültem meg – majd elkezdett nevetni.
- Nyugi szerintem minden srác átesik ezen.
- Ezt, hogy érted. Már annyi sráccal volt dolgod, jobb lesz veled vigyázni. – nevetett
- Hehe! Amúgy nem, ha őszinte akarok lenni, egy barátom se volt.
- Mi? Most csak hülyítesz!!!!!!!
- Dehogy. Alex egy srácot sem engedett a közelembe. Amúgy azért tudom, mert Alex is járt egy ilyen hisztis fruskával.
- Aha
Még sokáig beszélgettek.
- Már késő van hazamegyek – jelentette ki Adri.
- Várj, elkísérlek.
- Jó gyere – majd Adri felpattant.
- Ha, azt hittem hagyod, hogy felhúzzalak. – mosolygott Tom.
Adri csak nevetett.
Gyorsan Adri háza eléértek. Majd elköszöntek, de még előtte Tom felajánlotta Adrinak, hogy iskolába mehetnének együtt, mibe Adri bele is egyezett.
Miután Tom távozott, Adri akkor jött rá, hogy egy „ismeretlennek” mennyire megnyílt. De jól esett neki hogy elmondhatta másnak bánatát. Ez az este volt az első, hogy bátyára boldogan emlékezett vissza, és nem a fájó emlékeket élte át újra. Mikor beért a szülei észre sem vették, de a boldogságát most nem tudták elrontani, ezért boldogsággal teli hangal szólt szüleinek.
- Sziasztok, megjöttem.
A szülők nem szóltak, feltűnt nekik lányuk boldogsága, Örültek neki, hogy közülük valaki rá tudott lépni a boldogság útjára.
De este véletlenül bekapcsolta Adri a tévét elalvás előtt, és olyat látott, mely elvitte a nagy boldogságát!!