|
Két szék közül......
Shi 2007.06.14. 21:15
A tanári előtt várakoztunk Julieval és Linnel, órák és próbák után.
- Kit kerestek? – dugta ki a fejét a rajztanárunk.
- Miss Hawt.
- Szólok neki.
- Köszönjük!
A tanári előtt várakoztunk Julieval és Linnel, órák és próbák után.
- Kit kerestek? – dugta ki a fejét a rajztanárunk.
- Miss Hawt.
- Szólok neki.
- Köszönjük!
Levettem a táskámat a vállamról, és megráztam hosszú, ébenfekete hajamat. Julie irigykedve fonta össze a karjait.
- Nekem adhatod a hajamat.
- Foglalt. – vigyorogta Lin, miközben a szájából egy hosszú ropi lógott ki.
- Lehetnél egy kicsit nőiesebb is. – mondtuk neki egyszerre, aminek nagy hahota lett a vége. Lumiere kedvenc beszólása a Kiddy Grade-ből pont illet a mi is Linünkre.
- Sziasztok. – hallottuk kedvenc matektanárnőnk hangját a hátunk mögül. Miss Haw egy igazán csinos nő volt, vállig érő, szőke hajjal, és zöld szemekkel. Nem nézett ki többnek 20 évnél, pedig már igazán közelített a harminchoz.
- Jó napot! Miért tetszett minket hívni? – kérdezte Julie.
- Ja, hát a tánc miatt. Hogy álltok?
- Nagyon jól. Már csak kisebb bakik, lépéshibák, tartásgondok vannak. – mondtam bólogatva.
- Épp most volt próbánk. – magyarázta Julie.
- Értem. Akkor kész lesztek péntekre?
- Ő igen… miért? – kaptuk fel a fejünket.
- Most pénteken lesz egy gálaest. Mindenféle puccos ember, és az iskolánktól is kértek egy kis műsort. Mennének az énekkarosok, a szavalók, és akkor ti.
- Úristen, de hát… - kezdte volna Julie.
- Számítok rátok, lányok. Próbáljatok meg elmenni.
- Mikor lesz? Hány órakor, mit kell vinni, anyám kínja, úristen… - zagyváltam össze-vissza mindent.
- Majd arra még visszatérünk. – nevette Miss Haw, mi pedig aggódva néztünk össze a lányokkal.
*
Csütörtökön átugrottam Juliehoz, hogy megcsinálja a ruhámat, és egy gyors főpróbát tartsunk, teljes harci díszben.
- Most még mindig bő. – mondtam.
- Akkor még utoljára három centit, mert az anyag nem fogja tovább bírni.
- Jó.
Julie anyukája próbálta rám méretezni a dresszt, a leánya pedig addig cipőt keresett nekem.
- Na? – kérdezte Julie, és a kezembe nyomott egy fekete magas sarkút.
- Hülye vagy? Én ebbe járni se tudok… - akadtam ki.
- Akkor majd begyakorolod. De ez társastánc, nem csámpázhatsz ott tornacipőben…
- Miért nem? – kérdeztem röhögve.
- Anya, hogy állsz?
- Jól. Mindjárt kész. Miért, mikor jönnek a srácok?
- Hát, elvileg most.
Csöngettek. Julie, a kis jós, elnevette magát.
- Nem engedem be addig őket. De siess.
*
- Na, királyok vagyunk. – sóhajtottam, miután harmadjára is sikerült elpróbálnunk az egész táncot.
- De ezt nem hiszem el, most péntekre biztos nem leszünk készen… - szitkozódott Julie, fel-alá járva a latin táncos cipőjében. Én is egészen hozzászoktam a sajátomhoz. A ruha se csúszkált már rajtam.
- Amúgy tudtátok, hogyha forogtok, kinn van a bugyitok? – röhögte Alex.
- Szóval azért nézed te folyton Ana lábait… perverz. – rázta a fejét Otto, amin mindannyian hangos nevetésbe kezdtünk.
- Hát jól van, teljesen más ütemre lép, mint én. – morogta Alex, mire szégyenkedve elpirultam.
- Jó, de akkor is te vagy a hibás. Kövesd a lányt. – húztam fel az orrom, majd a döbbent pillantását látva elvigyorodtam.
- Baka*, az a dressz alja, te sügér. – morogta Julie, mire megint röhögni kezdtünk.
- Jól van, akkor még egyszer. – mondta Otto unottan.
Felálltunk a kezdőpózba, és amikor szembefordultam Alexszel… elöntött valami megmagyarázhatatlan melegség. Ahogy a szemébe néztem, abba a kék tengerbe, bizseregni kezdett a tenyerem és a derekam: ott, ahol hozzám ért. A két alaplépés után jött a forgás. Megpördültem, s amikor újra szembe kerültem vele, szédülni kezdtem. De azért végigtáncoltam az egészet.
Amikor a fiúk elmentek, Julieval nekiálltunk visszapakolni minden asztalt, széket, szőnyeget, ilyesmiket.
- Kicsit kába voltál már a végén. – jegyezte meg Julie. Kikerekedett a szemem, de nem néztem rá. Nem tudhatja meg. Ugyan, mit is nem kéne megtudnia? Semmi se történt…
- Ja, igen, sokat forogtam, és sokat emeltek. – nevettem. Julie is elvigyorodott.
- Azt hittem, azért, mert bejön Alex. Le is fejeznélek, Tim miatt. – nevette barátságosan. Nem is tudta, hogy mennyire közel jár az igazsághoz… Nem! Nem! Az nem lehet!
- Tegnapelőtt felhívott. – mondtam nagy csend után, fásult hangon. Julie épp hátat fordított nekem, de gyorsan visszapördült.
- Ki? – kérdezte ártatlanul.
- Alex.
- Mi van? – kerekedett ki a szeme – Miért keresett?
- Hát… azt mondta, nagy benyomást keltettem benne.
- Anyád. – mondta elhalóan.
- Egen. És azt kérdezte, elmegyek-e vele holnap, azaz tegnap, fagyizni.
- És? – kérdezte, folytatásért esedezve.
- Mondtam, hogy… most éppen járok valakivel, ezért nem alkalmas…
- Helyes. Jól tetted. De ez hülye, te is mondtad a múltkori próbán, hogy Tim vár a csarnokban, ezért mész el olyan korán, és meg is kérdezte az a félnótás, hogy ki az a Tim!
- Tudom. – mondtam leverten. Julie megfogta a vállamat, és odaállt mellém.
- Tetszik neked, ugye? – kérdezte óvatosan. Nem válaszoltam rögtön. Aztán halkan, alig hallhatóan szólaltam meg.
- Nem… hisz nekem… most ott van Tim…
- Most ne térj el. Tetszik, eltaláltam?
- Nem. – hazudtam. Nem! Nem hazudtam, tényleg nem tetszik! A fekete haja, az égszínkék szeme, nem tetszik! Utálom! És mégis… ÁLJ!
- Értem. De tudod, hogy Linnek is, tetszik, ugye? – mondta Julie, még mindig puhán.
- Igen, tudom.
- Akkor nincs baj. Összehozzuk Linnel, és teljesen elfelejted őt.
- Nincs kit elfelejtenem. Timet szeretem, teljes szívemből. – mondtam kedvesen mosolyogva. De legbelül, az a mosoly nem volt őszinte.
Kettőt pittyent a telefonom: SMS-em jött.
- Azt a jó büdös kicseszet… - idegesedtem fel.
Szia. Ma ráérsz? Jöhetnél moziba.
Feladó: Alex.
* Hülye, ostoba
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
