|
Érzelmi válság!
Azumi 2007.06.14. 20:40
A bál további része szörnyű volt. Végig Paul járt az eszemben. Hogy milyen arcot vágott. És igazából azt sem értettem hogy Aiden hogy kerül ide vissza. Nem tudtunk még rendesen beszélni.
- Taina most mit fogsz tenni? - kérdezte Hana.
A bál további része szörnyű volt. Végig Paul járt az eszemben. Hogy milyen arcot vágott. És igazából azt sem értettem hogy Aiden hogy kerül ide vissza. Nem tudtunk még rendesen beszélni.
- Taina most mit fogsz tenni? - kérdezte Hana.
- Nem tudom. Fogalmam sincs. - válaszoltam teljes őszinteséggel.
Ugyanis tényleg nem tudtam hogy mit tegyek. Aiden egy jó fél órával ezelőtt elment innivalóért. De hol marad ilyen sokáig?
- És Aidennel mi lesz? Látszik rajta hogy szeret téged. - mondta Bianka.
- Igen totálisan beléd van zúgva két év után is. - vágta rá Amy.
- Ezt én is látom lányok. Inkább segítsetek! - mondtam kétségbeesetten.
- Mi nem tudunk segíteni Taina. - mondta Bianka.
És teljesen igaza volt. Ők nem tudnak rajtam segíteni. Csak én magamon.
- Lányok beszélhetnék Tainával? - kérdezte Aiden, aki akkor jött két punccsal.
- Persze. Mi akkor megyünk is. - vigyorogta Amy és eltolta onnan Hanát és Biankát akik nagyon hallgatózni szerettek volna.
- Jössz sétálni? - kérdezte Aiden.
- Igen menjünk. - válaszoltam.
Elindultunk sétálni a suli parkjába. Nem volt olyan hideg, pedig februárt írunk. Így rendesen tudtunk sétálni. Nem tartva attól hogy megfagyunk. Egy jó darabig egyikünk sem szólalt meg. Csak sétáltunk és néztünk magunk elé. Kicsit kellemetlen volt. Majd bátorságot vettem magamon és megszólaltam.
- Miért nem szóltál hogy visszajössz?
- Mert.......... mert nem tudtam hogy hogy fogsz rá reagálni.
- Ezt hogy érted? Hogy kellett volna reagálnom.
- Nem tudom csak szerettelek volna meglepni. - mondta Aiden. De még mindig nem nézett a szemembe.
- Hát az sikerült! - nevettem el egy kicsit magam.
- Tudnom kell valami Taina. Ki volt az a srác és mi közöd hozzá?
- Ezt miért kérded?
- Csak mert olyan furán néztetek egymásra. Mintha lenne valami a háttérben.
- Nincs semmi Aiden. Nincs semmi közöm Paulhoz. De ha már itt tartunk. Én sem tudom hogy Franciaországban volt e másik barátnőd. - kezdtem dühös lenni.
Aiden furcsa arcot vágott. Olyan volt min egy öt éves kisgyerek aki rosszat csinál és szégyenli magát. És még mindig nem nézett a szemembe. Hirtelen rádöbbentem.
- Aiden ugye nem? - kérdeztem tőle.
- Sajnálom én nem tudtam uralkodni magamon. - rám nézett. Az arca sajnálkozó és furcsa volt.
- És ezek után engem vonsz felelősségre? - nagyon rosszul esett amit mondott.
- Azért jöttem vissza hogy elmondjam és hogy megbocsáss. Hidd el nem akartam!
- Tőlem nem kell bocsánatot kérned. Ugyanis ezt a kapcsolatot itt és most lezártnak tekintem. Két év Aiden. Két évig vártam rád. Ennyi időt vesztegettem el csak azért mert hittem benned. Hittem a szerelmünkben. De csalódnom kellett. Ugyanolyan szemét vagy mint a többi pasi. Paul és köztem nem volt semmi mert nem akartam kerinctelen lenni hogy valaki mással kavarok. Erre te ezt teszed..................- nem tudtam folytatni mert zokogni kezdtem.
Aiden odajött hozzám és át akart ölelni.
- Ne érj hozzám Aiden! Soha többet értetted? - az utolsó mondatot már kiabáltam.
Megfordultam és amilyen hamar csak lehetett elrohantam. Elmentem a kabátomért. A ruhatárban Biankára, Hanára és Amyre bukkantam. Látták rajtam hogy sírok.
- Úristen Taina mi történt? - kérdezte Amy és odajöttek mindhárman.
- Aiden....... meg... megcsalt.... ne.... nem értem miért? - dadogtam el nekik a sírás miatt.
- Mi? Hisz látszik rajta hogy szeret! - mondta ledöbbenve Bianka.
- Én megölöm, kiherélem, kitekerem a nyakát!!!!!!! - kiabálta Hana és indult az ajtó felé, de szerencsére Amy és Bianka vissza tudta tartani.
- Állj Hana ezzel nem oldasz meg semmit! Higgadj le! - szólt rá Amy.
- De akkor is hogy lehet ilyen gerinctelen féreg! Ilyen szemétláda! Taina két évig várta. Szinte apáca volt, amíg ő élvezte a nagyvilágot, és élt mint hala a vízben. - kiabált Hana.
- Igen ez igaz de akkor sem kell megverni! - csitítgatta Bianka Hanat.
Miután megnyugtattak megkerestük Alexet és Trewist hogy induljunk haza. Elég hamar megtaláltuk őket. Mikor Hana dühöngve elmesélte hogy mi történt mind a két bátyám tajtékzott a dühtől. Mindenféle szemétnek elhordták a hazafelé vezető úton. Meg is beszélték hogy hol? mikor? és hogyan? verik meg Hanaval jól elvoltak e téren. Én hazafelé rengeteget gondolkodtam.
„Hogy is hihettem annak idején hogy hűséges lesz hozzám? Tudnom kellett volna. A távkapcsolatok nem működnek. De akkor is miért nem közölte már akkor? Én nem értek már semmit. De egy valamit tudok. Nem akarom többé látni!”
Éreztem hogy könnyek szöknek a szemembe. Szerencsére nem vették észre. Nem akartam semmi mást csak egyedül maradni. A fájdalmammal és az érzéseimmel. Ahogy hazaértünk mentem rögtön a szobámba. Miután kihámoztam magam a ruhából és elmentem fürdeni sokkal jobb lett. Lefeküdtem és csak néztem magam elé. Magamhoz öleltem a plüssmacim és a plüssvívilovam és sírtam. Nem tudom hogy mi fájt jobban. Az amit Aiden művelt velem? Vagy az amit tettem vagy tettem volna ha nem kellett volna Paulnak elmennie. Mert akkor valószínű lett volna valami. És akkor már olyan lennék mint Aiden. De nem tettem meg és most ez számít. Szép lassan elaludtam. Nem is volt baj legalább nem gondolkodtam a történt dolgokon. Még jó hogy hétvége jött. Legalább nem kellett találkoznom Paullal. De nem kerülhetem a találkozást.
**
- Na milyen volt a hétvégéd? - kérdezte Amy hétfőn a suliba felé menet, aki sajna nem tudott átjönni hozzám, mert most kezdenek építkezni, és otthon kellett lennie.
De Bianka és Hana ott voltak velem mindenhol. Hana még a WC-re is be akart jönni velem, csakhogy ne legyek egyedül.
- Egész jó. Nem voltam egy napfénykapitány de azért elment. - válaszoltam.
- Az a jó hogy nem sírtad végig. Aiden keresett?
- Igen minden nap. De nem akarok vele beszélni. Semmi szükségem rá hogy százszor elmondja hogy sajnálja. Elég volt pénteken.
- És Paullal mi lesz?
- Nem tudom. Attól függ akar e egyáltalán beszélni velem. Mert akkor elmagyaráznám az egészet. Már ha meghallgat.
- Hát igen.
Mikor beértünk az osztályba minden szem rám szegeződött. Elég kellemetlenül éreztem magamat. Körbenéztem. Megláttam Pault. Odamentem hozzá.
- Beszélhetnék veled? - kérdeztem
- Persze. Itt vagy valahol máshol? - kérdezett vissza, és csodámra kedves hangon beszélt velem.
- Az udvaron jó lesz. - mondtam.
Kimentünk és leültünk egy padra. Mély levegőt vettem majd rákezdtem.
- Nem tudom hogy szeretnél e beszélni arról ami pénteken történt. De én igen. Szeretném megmagyarázni ha engeded. - mondtam majd belenéztem a szemébe. Az melegséget árasztott.
- Mond ha szeretnéd. - ennyi volt a válasza.
Rendben.
- Az elejétől a végéig mindent elmondtam. Nem szólt bele. Meg se szólalt. A mondandóm végén rám nézett.
„Ójaj ebből baj lesz!”
- Értem. Köszönöm hogy elmondtad. Azt tudnod kell hogy tetszel nekem. De először túl kell lenned amit Aiden csinált veled. Én várni fogok. - mondta.
- Köszönöm! - mondtam neki.
Nagyon jól esett amit mondott. És éreztem hogy szívből mondja. A nap további része lazán telt. Mikor hazamentem és bementem a házba, meglepetés fogadott. Aiden ült a nappaliban a papával.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
