|
Ki ez a srác?
Azumi 2007.06.14. 20:34
Ott álltam lefagyva. „Ki lehet ő? És mit csinál itt? És miért vigyorog rám ennyire?”
- Üljetek le lányok! - szólt a matematika tanár.
- Ja persze, igen tanárnő! - mondtam
Majd mind a hárman leültünk a helyünkre.
Ott álltam lefagyva. „Ki lehet ő? És mit csinál itt? És miért vigyorog rám ennyire?”
- Üljetek le lányok! - szólt a matematika tanár.
- Ja persze, igen tanárnő! - mondtam
Majd mind a hárman leültünk a helyünkre. Kipakoltuk a matek cuccunkat, majd hátrahajoltam Amy Kingstonhoz, (Émi Kingszton) a harmadik legjobb barátnőmhöz.
- Ki ez a srác? - kérdeztem tőle.
- Ma jött a suliba. Új fiú. A negyedik kerületi suliból jött. Szerintem annyira helyes! - áradozott Amy.
Hát igen. Amy ilyen. Kicsit ábrándozó, más világban él, szeleburdi ugyanakkor hatalmas szíve van. És az álmodozó tényleg illik rá, ugyanis van egy fiú aki: fekete haj, barna szem, magas stb... és nagyon tetszik Amynek. Barna hercegnek neveztem el. Így onnantól úgy hívjuk. De Amy nem meri megszólítani. Azt mondta majd megy magától.
- Értem. Köszi Amy.
Visszafordultam. Észrevettem hogy néz. Nem mertem fenézni, mégis felnéztem. Mintha a fejem és a nyakam magától mozgott volna. Tényleg nézett. Nagyon zavarba jöttem. Visszakaptam a fejem. Egész órán csak néztem magam elé.
- Akkor a házi feladatokat keddre kérem. Viszlát! - köszönt el a matektanár, és kiment az osztályból.
A szünetben a helyünkön maradtunk. Hana és Bianka mindent tudni akart. Hogy honnan ismerem, mióta, miért ilyen vigyori velem szemben. Szóval mindent. De nem csak ők, hanem Amy is letelepedett mellénk és azt mondta hogy ő is mindent tudni akar. Hát beleegyeztem. Így elkezdték meghallgatni a történetemet.
- Azti!! Tisztára mint a filmekben! - hüledezett Bianka a mesém végén.
- Az tuti. Bárcsak én lettem volna. - mondogatta Hana.
- Ugyan lányok. Ez komoly dolog! - Amy leállította a két lányt.
Szerencsére. Jól is tette, ugyanis nagyon össze vagyok zavarodva. De nem tudom hogy miért. Talán azért mert ez a srác, akinek időközben kiderült hogy Paul Hadsnnek (Pól Hádzn) hívják, nagyon hasonlít a az álmombéli fiúra. Az alkata, a haja, a szeme. Jaj a szeme nagyon hasonlít. Mintha azokat látnám. A nap tovább folytatódott. Rengeteget szemeztünk. Vagyis Paul és én. Furcsán éreztem magam. Hisz ilyent soha senkivel nem csináltam. Kivéve Aident. Szóval a szemezéses dolog miatt, nagyon lelkiismeret furdalásom volt, hisz én Aident szeretem....... Vagy szerettem? Nem tudom. Hisz nem tudom hogy Aiden mit, hogy és miért tesz ott kint külföldön. Semmi sem tudok róla. Semmi konkrétat. Két éve nem láttam. Sokat változhatott. A napnak vége lett. Az órákat úgy ahogy túléltük nem voltak vészesek. Hulla fáradtan kivánszorogtam a teremből. Megvártam a három barátnőmet és mentünk haza. Az út nagy része abba telt el, hogy Bianka, Hana és Amy azon vitatkoztak hogy milyen pasi Paul. Én meg csak filóztam és néztem magam elé. Mikor mindenkitől elváltam a hazai úton, végre csakis egyes egyedül maradtam. Végre nyugodtan tudtam gondolkodni. Egyszerre egy kéz fogta meg a karomat. Megfordultam, és ilyedtemben emeltem a kezem, hogy megpofozzam. Mikor megláttam hogy ki az, meglepődtem.
- Hé hé kislány nyugi!! Ne hogy megüss!! - mondta Paul.
Hát igen ő volt az.
„ Nem értem mit keres erre?”
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Semmit csak beszélni akartam veled.
- Miért?
- Semmit csak kíváncsi voltam hogy minden rendben van. Mármint hogy jól vagy e a reggeli baleseted után? - kérdezte.
- Ah! - meglepődtem a kérdésen mit ne mondjak.
Olyan aranyos és kedves arcot vágott. És megint mélyen a szemembe nézett. Mintha tudná hogy ezzel levesz a lábamról. És amiért nehezek és súlyosnak érzem minden porcikámat, és a szívem úgy ver mintha ki akarna ugrani.
- Hát köszönöm szépen jól vagyok. Remélem te nem sérültél meg? - kérdeztem tőle.
- Én? - nevette el magát. - Én jól vagyok. Bírom a gyűrődést. Látnod kellet volna gyereknek. Semmi bajom. - mondta és vigyorgott.
Furcsa érzés fogott meg. Mintha át akartam volna ölelni, olyan kedves volt mint régóta soha senki. De gyorsan észbe kaptam.
- Hát örülök de nekem most mennem kell. - mondtam és akartam volna menni de.....
- Miért, beszélgethetnénk. Vagy tudod mit? Hazakísérlek. - mondta Paul.
- De nem muszály.
- De én hazakísérlek. - mondta nemet nem halló hangon.
- Hát jó.
Nem akartam, de végül mégis beleegyeztem. Miközben mentünk, nagyon ideges és izgatott voltam.
- Mi a baj? - szólalt meg Paul.
- Se-semmi csak...............
- Csak? - nézett rám kérdőn, azokkal a gyönyörű szemeivel.
- Nem fontos. Nos itt vagyunk. Köszönöm hogy elkísértél. - mondtam neki, mert akkor értünk a házunk elé.
- Értem. Akkor holnap találkozunk a suliba. Szia! - köszönt és elment.
Bementem a házba. Elviseltem Trewis és Alex terrorját aztán miután mindent megcsináltam, lefeküdtem. De nem bírtam aludni, mert állandóan Paul járt az eszembe. Szép lassan álomba gondolkodtam magam.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
