|
A váratlan vendég avagy a csók!
Azumi 2007.07.25. 16:42
Mikor hazaértem Hiro nem volt otthon. Nem tudtam hogy hová ment. A lakás teljesen üres volt. Így hát leültem a kanapéra és gondolkodni kezdtem.
„Mit tegyek? Mit mondhatnék Hironak.
Mikor hazaértem Hiro nem volt otthon. Nem tudtam hogy hová ment. A lakás teljesen üres volt. Így hát leültem a kanapéra és gondolkodni kezdtem.
„Mit tegyek? Mit mondhatnék Hironak. Szeretnék babát, de nem mostanában. Még nem érzem magamat jó anyának. Mellesleg nem is szeretném még abbahagyni a modellkedést. Hisz csak most kezdek belejönni. És most is kaptam egy felkérést amire szintúgy nem tudom a választ. Szeretném, ha nem George lenne a főnök akkor gond nélkül beleegyeztem volna. De így, nem tudom. Valamiért tartok ettől. Nem a munkáról, hanem George jelenlététől. Hisz ha meglátom hevesebben ver a szívem. És ez idegesít. Mert anno mindent megtettem hogy elfelejtsem Georget, és most, megint betört az életembe azzal a jó modorú képével. Wáááááá nem tudom hogy mit tegyek. De az első amit el kell intéznem z Hiro. Meg kell vele értetnem hogy húszon két évesen még nem állok készen. Ha igazán szeret akkor meg foglya érteni. Ami remélem hogy így lesz. A munkával kapcsolatban pedig megint Miwako segítségét kell kérnem. Azért örülök hogy vele rendeződött a dolog, mert nagyon hiányzott a barátsága. Tehát ma Hirot intézem, holnap pedig beszélek Miwakoval. Igen így lesz!”
Elhatároztam magam hogy ezeket véghez viszem. A Miwakos ügytől nem tartottam de Hiro miatt aggódok. Főleg úgy hogy nem tudom hogy hol van. Elmentem fürödni. Én imádok habok közt lebegni. Ezért mikor befeküdtem a kádba szinte azonnal elszundítottam. Úgy gondolom hogy egy jó ora másfél óra múlva riadtam fől a kádban. A víz már teljesen kihűlt én meg nagyon fáztam. Ezért hát kikászálódtam és kimentem a nappaliba egy törölközővel ami körém volt csavarva. Hangokat hallottam a konyhából. A frász jött rám.
- Hiro? - kérdeztem rémülten.
Válasz nem jött. Ettől még idegesebb lettem.
- Hiro?
Szintén csönd. Megfogtam egy nagy vázát és elindultam a konyha felé. Mikor odaértem láttam egy alakot. Meg akartam ütni mikor megfordul. Hirtelen felismertem.
- Kenji? - kérdeztem meglepődve.
Kenji a családom jó barátja és persze nekem is. Bár férfi attól ő még a legjobb barátaim közé tartozik. Nem tudtam elképzelni hogy mit kereshet itt, hiszen kiutazott Németországba kilátástalan időre.
- Szia Yukari! - köszönt fel emelt kézzel, mintha fegyvert fognék rá.
- Szia! Hát te? És miért tarod így a kezed?
- Hát nem is tudom. Talán azért mert egy nagy vázával fenyegetőzöl, és mert élni szeretnék még.
Akkor vettem magamat észre hogy még mindig magamnál tartom a vázát.
- Ja bocsi! – kértem, bocsánatot és leeresztettem a kezem. És vele együtt a vázát is.
- Rá se ránts.
- Na állj! - akadtam ki. - Te meg mit keresel itt? Főleg úgy hogy betörsz a házamba és eszel. - ezt akkor vettem észre mikor végignéztem rajta. Egy nagy szelet szalámi volt a kezében.
- Miért? Nem jöhetek el egy gyermekkori barátomhoz? Aki még most is a barátom? Szép..........
- Hülye. Én nem azt mondtam. Hanem hogy miért így kellet eljönnöd. Legközelebb ha kérdezek azonnal válaszolj. - mutattam rá.
- Oké oké Őrmester asszony. Egyébként örülök hogy látlak! - mosolyogta el magát Kenji.
- Én is. - vigyorogtam én is és a nyakába ugrottam.
„Tudni illik hogy a mi barátságunk nem hétköznapi. Kis korunk óta ismerjük egymást ez tény. De mindig ordítozunk vagy pattogunk a másikkal. Arra nem tudok választ adni hogy miért. Ilyenek vagyunk és kész. Igazából nekem ez így jó, mert ha volt valami bajom állandóan kiídegeltük egymást és így elmúlta rosszkedv. De jó pár éve nem láttam. Elment külföldre tanulni meg dolgozni. Most meg itt áll előttem. Miért van olyan érzésem hogy segítséget akar kérni?”
- Rég láttalak. Egész más lettél. - mondta miután elengedtük egymást.
- Hát igen ez rád is vonatkozik. Mióta is nem láttuk egymást? Azt hiszem öt-hat éve? Valahogy így. És mesélj mi van veled? - kérdeztem izgatottan.
- Hát semmi különös. Megvagyok. Az életem elég zavaros. Bár melóztam és majdnem családot is alapítottam. De most itt vagyok megint. A drága hazámban. Japánban. Na és veled? Hallom férjhez mentél.
- Hát igen férjhez. De várjunk csak. Honnan tudtad meg hogy hol lakom?
- Kérdezősködtem. Elfelejtetted hogy ismert és híres vagyok Japánban. Híres építész.
- Igen tényleg. Gyere ülj le.
- mutattam neki helyet.
Ő le ült. És elkezdtünk beszélgetni. Elmesélte hogy vele mi történt. És hogy velem, azt én meséltem el. Nem sokra rá megjött Hiro is. Bemutattam őket egymásnak. Szerintem nagyon szimpatikusak voltak egymásnak. Aznap este sokáig beszélgettünk. Kenji nálunk lakik amíg itt tartózkodik Japánban. Nem zavart talán Hiro is letesz egy kicsit a gyerekvállalásról. Persze erről nem tudtunk beszélni. Mert későn feküdtünk le. De van egy olyan érzésem hogy szóba fog kerülni. Másnap nekem be kellett mennem az ügynökséghez. Mikor beértem, sugdolózó embereket találtam. Ez had nem mondjam hogy idegesített, mert láttam hogy miközben sugdolóznak, rá néznek. Ez elég zavaró volt. Megkerestem Mikako-chant és beszélgettünk. Ő elmondta hogy nagyon örülne ha én lennék a Paradise Kiss 2 főmodellje. Azért főként, mert nagyot lendítene a karrieremen. És ebben teljesen igaza van. Tényleg jó lenne ha el vállanám. De ott van George. Nem szeretném sűrűn látni, mert nem tudom hogy milyen hatással lenne rám. Miután beszéltünk Mikakoval és mondtam hoy erősen fontolgatom a dolgot, elengedett. Épp kifelé menet voltam mikor valaki megrántotta a karom és behúzott egy szobába. Vagyis a takarító szereknek a tároló szobájába. Nem láttam semmit mert sötét volt, de megéreztem egy illatot. Egy kellemes markáns kölni illatot. Azonnal felismertem.
- Geroge?! - suttogtam.
- Hogy találtad ki? - kérdezte vissza majd felkapcsolta a villanyt.
Igen. Tény hogy George volt. Hihetetlen volt hogy ott áll velem szemben olyan közel amilyen közel több mint négy éve volt. Ez megrémisztett.
- Mit akarsz tőlem? Engedj el! - rántottam ki a karomat a kezéből.
- Én? hogy én mit akarok? Azt ne is akard tudni Yukari. Megváltoztál. Az idő még vonzóbbá tett mint amilyen voltál. Meg kellett hogy érintselek. És ennek ez volt az egyetlen lehetősége. De nem bántam meg. Tökéletes vagy mint mindig. Mond csak? Emlékszel még azokra az időkre mikor még együtt voltunk? És én most az hálószobai együttlétre gondolok. Emlékszel még? Mert én nem tudom elfelejteni.
- George én................hm............... - nem tudom befejezni a mondatot mert Goerge megcsókolt. Olyan vadul mint annak idején. A csókunk közepette mindent elfeledtem. Mindent, kivéve azokat a szép pillanatokat amik Georgehoz fűznek.
A csókunk után a gyomrom le-föl liftezett. Úgy éreztem hogy a lábaim feladják a szolgálatot és hogy azonnal összeesek. Rémisztő volt ez az erőtlenség. De George megtartott. Szorosan magához ölelt.
- George engedj el kérlek! Mennem kell haza. És egyáltalán nem helyes hogy együtt vagyunk egy szobában. - mondtam reszketve.
- Jó már így is kiderítettem amit akartam.
- Igen is mit?
- Hogy még mindig szeretsz engem.
Ez a mondat belém hasított. Tudtam hogy igaza volt, mégsem akartam elfogadni.
- Ez ….... ez........ - dadogtam
- Yukari? Fontold meg az ajánlatot. És legyél a Paradise Kiss 2 főmodellje kérlek. Rád van szükségünk. - George komolyan nézett a szemembe. Én nem tudtam válaszolni neki. annyira zavarban voltam.
Azzal kimentünk a szobából. Én lassan és biztonság nélkül lépkedtem. Úgy éreztem hogy minden egyes lépésnél, eleshetek. Rémes volt. Miközben hazafelé tartottam ismét végiggondoltam a dolgokat. Valamiért most már nagyon is szerettem volna Georgeék modellje lenni. Talán George közelségét szeretném érezni? Nem tudom.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
