|
Magányos hercegnő
Shi 2007.06.14. 21:04
Hazafele sétáltam rajzszakkörről, ami a város másik felén volt megtartva. A fenyves körforgalomnál most sem volt senki, úgy gondoltam, kiülök egy kicsit fenyőkhöz gondolkodni. Mindenki készült a másnapi partira, úgyhogy teljesen üres volt az egész tér.
Hazafele sétáltam rajzszakkörről, ami a város másik felén volt megtartva. A fenyves körforgalomnál most sem volt senki, úgy gondoltam, kiülök egy kicsit fenyőkhöz gondolkodni. Mindenki készült a másnapi partira, úgyhogy teljesen üres volt az egész tér. A város e részén még autók se nagyon közlekedtek. Magamra maradtam a gondolataimmal.
- Mi volt az a múltkor… - suttogtam magam elé.
- Hé Ana! – hallottam egy kiáltást oldalról.
Felemeltem a fejem, és ekkor Tim fékezett le előttem a biciklijével. Kócos barna haját fújdogálta a szél, a lemenő nap fényében pedig még szebb volt a pillantása.
- Szia. – motyogtam keserűen, de próbáltam elmosolyodni. Csakhogy nem sikerült.
- Mi a baj? – ült le mellém. Én lehajtottam a fejemet, és éreztem, hogy engem bámul.
- Á, semmi. – mondtam. Még mindig próbálkoztam a vigyorgással.
- Ja értem. De ha baj van, mondd el nyugodtan. Én mindig meghallgatlak. – azzal a vállamra tette a kezét. Ahol hozzámért, a bőröm égni kezdett, és hirtelen nagy forróság öntött el.
- Mondom, hogy semmi. – nevettem rá – De te mit keresel itt?
- Őő, cangázni voltam.
- Ja jó.
- Figyelj, kérdezhetek valamit?
- Kérdezz.
Rápillantottam. Mélyen belenézett a szemembe. Teljesen ellágyultam, már épp azon gondolkodtam, hogy kanalazzam majd fel az elolvadt testrészeimet a földről, mikor megszólalt – bár ne tette volna.
- Te mit gondolsz Jamie-ről?
- Mi-mit gondolok? – csodálkoztam.
- Aha.
- Miért kérded?
Kezdtem nagyon félni. Féltem a válaszától. De azért köhögtem egy sort, hogy eltereljem a figyelmét.
- Mert te vagy a legjobb barátom, és tudni akarom a véleményedet.
- Nem épp így gondoltam. – szólaltam meg.
- Igazad van.
Gondoltam, hogy baj van. Már gyűjtögettem az erőmet, hogy felpattanjak és otthagyjam, de nem ment. A lábaim nem engedelmeskedtek, a szememet pedig nem tudtam levenni róla. Ő is engem nézett. De most máshogy. Régen… sokkal másképp nézett rám, most meg sem tudom magyarázni, hogyan.
- Tehát?
- Eddig azt hittem, hogy csak egy kis plázacica, de kiderült, hogy nem! Érdekli a matek, még a könyvtárba is beiratkozott, így mindig együtt tudunk menni olvasni… azt hiszem… járni akarok vele. – bökte ki végül.
Tudtam. Én tudtam. Már akkor, amikor együtt rohangáltak az udvaron. Már akkor sejtettem, mikor egymás nyakába borultak. Julie-ék próbálták bebizonyítani az ellenkezőjét – de nem sikerült. Elvizesedett a szemem, ezért elfordultam, és gyorsan letöröltem a kicsorduló könnyeimet.
- Minden rendben? – csúszott közelebb Tim, de én eltoltam magamtól.
- Persze. Na, sok sikert akkor. – de már zokogtam. Annyira szégyelltem magam! Pont Tim előtt, pont most, uram Istenem, mit gondolhat most rólam??
- Mi a baj? – kérdezte, miközben felém nyújtott egy zsebkendőt, épp úgy, mint mikor leöntöttem magamat – És ne mondd, hogy semmi!
- De tényleg… csak az fáj, hogy pont tőlem kérdezted ezt meg.
- Mi van? Ezt hogy érted?
Nem értettem, mit csinálok. Miért mondtam ezt el neki? Hiszen ha elmondom, mi bánt, azzal megtudja, hogy tetszik nekem! Eszembe jutott, mit mondana erre Lin: „Akkor tudja meg!” Legyen hát: tudja csak meg az igazságot. Már nem érdekelt, ki mit tud meg. Csak haza akartam menni. Így szólásra nyitottam a számat, és végre rápillantottam.
Megijedtem. Újra ugyanúgy nézett rám, mint régebben. Ugyan olyan barátságosan, ugyan olyan… szerelmesen? De az nem lehet!
- Hét év alatt… eddig nem jöttél rá…
Elcsuklott a hangom. Hirtelen felszáradtak a szemeim, és keserű hangom mérgesre váltott.
- Mire?
- Hogy szerelmes vagyok beléd! – zokogtam újra. Aztán felpattantam, és elrohantam. Még hallottam, hogy utánam kiált valamit. De már nem érdekelt. Meg se álltam a házunkig. Fájt a lábam a közel félórányi rohanás után, de nem izgatott. Örültem, hogy kicsit elvonja a figyelmemet a belső fájdalmamról.
*
- Nekimegyek…
- Neee…
- Megtépem! A csajt is és azt az érzéketlen köcsögöt is!
- Lin, kérlek…
- Nincs kérlek! Igaza van!
- Julie…
- Egy ekkora taplót! Én… wááááá!!
- Jaj lányok… mindegy, túl élem… azt hi-hiszhe-em…
- Jaj, ne sírj… nem ér annyit…
Amint megtudták a barátnőim, hogy mi történt, fittyet hányva az időre, áttekertek hozzám. Este tíz óra volt, és amikor anyukám meglátta a kisírt szemeimet, rögtön megengedte, hogy Julie-ék itt aludjanak.
- De hogy lehet már ilyen idióta… pont azt a plázakurva Jamiet, aki úgy néz ki, mint akit a szemetesből rángattak elő… - dühöngött Julie.
- Talán jobb is így. Ilyen ízléssel az évfordulótokra is kismalacos bögrét kaptál volna tőle.
- … LIN! – suttogtam vigyorogva. Aztán halkan – hogy a szüleimet ne keltsük fel – nevetni kezdtünk.
- De tényleg! Csak az kezdhet el egy ilyen kis hülyével járni, akinek nincs ízlése!
- Jahh… - bólintottam.
- Figyi, még itt a buli, ha ott bedobod magad… - kezdte volna Julie, de én félbeszakítottam.
- Nem. El se megyek. Nincs miért.
- Már hogy ne volna! Csavard vissza annak a töknek a kongó fejét!
- Á, nem érdekel. Az is baj volt, hogy elmondtam neki ezt az egészet. – mondtam zordan, majd átöleltem a kispárnámat, és bekaptam egy kocka csokoládét.
- Akkor is gyere el. Mutasd meg neki, hogy nem fáj neked, hogy vele jár!
- Úgy mondod, mintha most szakítottunk volna, és én lennék az ex-neje! – mondtam Julienak.
- De most nem? Eddig is az voltál, csak nem voltál az! Szóval érted!
- Nem. – vigyorogtam.
- Leegyszerűsítem Miss Kergét: eddig is olyan volt, mintha járnátok, csak nem ölelt át, meg minden, de ahogy rád nézett… - mondta Lin.
- Hagyjuk a témát, jó? Ezzel most nem segítetek. – mondtam, és annyit csokit tömtek a képembe, hogy meg se tudtam szólalni.
- Na amíg kiszopogatod a szájadból azt a mennyiséget, összekapjuk a jelmezedet. – a két lány egymásra vigyorgott, majd kinyitogatták az összes szekrényemet, és nekiálltak kipakolni az összes olyan ruhámat, amely illett egy boszorkányhoz.
- De én nem akarok menni…
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
