- Forgás, kettő, emel: egy, két, letesz: négy, öt…
- Állj. Nem jó. – mondta Alex, miközben a csuklóját forgatta körbe-körbe.
- Mi van már megint? – kérdezte Julie.
- Nem jó, hogy most így variáltok. Maradjon az alap felállás.
- De miért?
- Mert Ana annyira erősen kapaszkodik belém, hogy egyszerűen nem igaz…
Mindenki rám nézett.
- Jól van, de elhiheted, hogy nem jó érzés, és elég félelmetes… - dörmögtem.
- Na jó, akkor Ana, próbálj meg nem kapaszkodni. Alex nem fog elejteni, hidd el. – tanácsolta Julie.
- Mi az, hogy ne kapaszkodjak?
- Próbáld meg. Csukd be a szemed. – vigyorogta.
- Na akkor előröl. – bólintott Otto Linnek, aki újra elindította a ’Fall to piecest’.
Végre valahára sikerült az egészet elpróbálnunk, kevesebb, mint két óra alatt megjegyeznem, hogy mi után mi következik.
- Na, akkor a mai próba ennyi volt. Ana, ma ugorj fel hozzám pár percre, ki kéne találnunk a ruhákat.
- Oks. – mondtam, miközben bekötöttem a cipőmet.
*
- Ne már.
- De most miért ne?
- Mert tök bénán néznék ki benne…
- Na próbáld fel.
Julie kezembe nyomta a fekete fellépő ruháját, én pedig nekiálltam vetkőzni.
- Menjél már, ez undorító. – fanyalodtam el a tükör előtt. Egy fekete dressz volt rajtam, hátul fűzős résszel, és egy térd fölé érő, forgós szoknya.
- Most mi van? Kicseszett jól áll. – sóhajtott Julie.
- Te mibe leszel? – fordultam felé, miközben elkezdtem kikötni a ruha fűzős részét.
- Van egy ugyan ilyenem halványkékben. Úgyhogy tiszta buli lesz. – nevette.
- Ja, marhára. – néztem rá kételkedve – Először is, ha forgok, kinn van a fél fenekem, másrészről pedig lóg rajtam a ruha, nekem nincs ekkora mellem…
- Na nyugi. Majd akkor rád szabjuk egy kicsit. Anya majd megcsinálja.– bíztatott.
- Ja jó.
- Amúgy mi volt tegnap Timmel? – kérdezte, miközben ő is magára húzta a kék dresszét.
- Á, elvitt egy ilyen humoros-akciós filmre, de nekem nagyon tetszett. – meséltem.
- Aha.
- Ja meg utána elvitt valami kávézóba sütit enni. Tisztára olyan volt, mint a filmekben az álom randi.
- Hűha. Haydennel mi majd most megyünk. – szólt hozzá.
- Igen, hova?
- Vidámparkba. Aztán nem tudom, mi lesz. – vigyorogta. Felhúztam az egyik szemöldökömet, ő pedig elnevette magát – Nyugii, semmi olyan.
- Aha, ajánlom is, babám. – kacsintottam rá. Julie most volt nyolcadikos, két éve járt Haydennel, de még mindent korainak tartottam: és ő is pont olyan jól gondolkodott efelől, mint én.
- Nem lett féltékeny azért, mert Alexszel táncolsz?
- Nem hiszem. Mondta, hogy adjak bele mindent, és nagyon reméli, hogy sikerülni fog az előadás. Tök aranyos volt. – áradoztam.
- Jáááj, de jó. Mert attól féltem, gáz lesz belőle.
- Á, nyugi, nem lett semmi baj. Meg különben is… áh, nem tudom.
*
- Szia Lin.
- Szia. – köszönt nekem a telefon másik végéből.
- Mi újság, miért kerestél?
- Csak beszélgetni szeretnék…
- Akkor állok elébe, na mondjad, baba. – nevettem, miközben befészkeltem magamat a karosszékembe.
- Hát hogy is kezdjem…
- Elejétől. – nevettem.
- Nagyon irigykedtem rád, amikor összejöttél Timmel. Mármint úgy értem, hogy nagyon boldog voltál.
- Igen?
- Aha. És én… nem tudom, de azt hiszem…
- Lin. Tetszik neked valaki? – kérdeztem rá rejtett boldogsággal. Mindig is reméltem, hogy drága barátnőmnek megtetszik majd valaki.
- Igen, azt hiszem. – vágta rá szégyenlősen.
- KIAZ, MESÉLJ! – kiabáltam rá.
- Izé…
- Hozé, na, mondjad!
- De nem tudom, szóval…
- Jesse?
- Dehogy is, hülye vagy???
- Nem, csak gondoltam. – vigyorodtam el.
- Hát…
- De mondjad már, azt akarod, hogy találgassak?
- Igen!
- Otto?
- Valahogy nem.
- Alex?
Hosszú csend következett.
- Alex? – kérdeztem újra, bizonyítást váró, boldog hangon.
- I…igen.
- Wáááá, ez tök jó, Lin, fúúúha… - tört ki belőlem. Lin sose volt egy nagy pasivadász. Az, hogy neki megtetszett valaki, nagyon nagy szó volt.
- Jó, de psszt, ne mondd el senkinek… majd Julieval még beszélek.
- Okés, tartom a számat. De akkor azért akarsz te ott lenni az összes próbán… - csodálkoztam.
- Nem, nem azért, miattatok… is…
- Héé, ezt már nem tagadhatod le. – nevettem hamiskásan.
- Jó.
- És mi lesz, hogy cserkészed be?
- Á, sehogy. Most fog ballagni, nem hajtok rá…
- Ne hülyéskedj. – szóltam rá.
- Ajj már…
- De most komolyan. Adj bele mindent, és menni fog! Majd szólok pár jó szót az érdekedben. – mondtam fellelkesülve.
- Kösz. Majd még beszélünk. Szia!
- Szia. – vigyorogtam. Letettem a telefont, és neki kezdtem a matek házinak. Megint csörgött a telefonom. Azt hittem, Julie hív, de nagy meglepetésemre nem.
- Haló?
- Szia Ana... Alex vagyok.