|
Mindent egy lapra
Shi 2007.07.19. 18:49
- Hogy kerülsz te ide?
- Azért jöttem, hogy megnézzem, ahogy a kis Sztár elbukik! Épp időben érkeztem…
- Ez ostobaság! – csattant fel Ken.
- Hogy kerülsz te ide?
- Azért jöttem, hogy megnézzem, ahogy a kis Sztár elbukik! Épp időben érkeztem…
- Ez ostobaság! – csattant fel Ken.
- Szégyent hoztál ránk azzal az előadással! Hogy tehetted, te liba? – mondta tovább a magáét a jövevény, ügyet sem vetve Kenre.
- Nem az Ő hibája volt! – szólt közbe ismét a fiú.
- Akkor kié, ha? Az enyém talán? Én tökéletes voltam! – fordult felé.
- Igaza van… - szólalt meg csüggedten Sora. Lehajtotta a fejét.
- Remek. Gratulálok. Muszáj volt lelomboznod? Végre megcsinálta az ugrást, erre…
- De nem csinálta meg, láttam a suta mozgását!
- Te se lennél rá képes, ha ekkora teher lenne a válladon!
- De igen, mert tudnám, hogy a Színpad számít rám. Vagy nem ezt szokta folyton szajkózni?
- Mit akarsz ezzel elérni? – bukott ki Laylaból a kérdés.
- Én semmit. Csupán megmondom neki, amit a többiektől hallottam.
- May most már állj le! – szólt rá Ken.
Sora riválisa ott állt az ajtóban, csípőre tett kézzel, és mereven bámulta a csüggedt lányt.
- Nem azért jöttél, hogy elmondd Sorának a többiek véleményét. Más hajtott. – mondta Leon, Mayre egy pillantást se vetve. May lassan elindult, megrázta a fejét, és a lelombozott Sorára bámult.
- Igazából a főnök küldött, de hogy miért, azt nem mondta. Te meg szedd össze magad… satnya démon akarsz talán lenni? – halványan elmosolyodott. Sora megrázta a fejét.
- Tényleg elszúrtam. Béna voltam… de éppen ezért kell tökéletesen végrehajtanom ezt az ugrást! Nem hibázhatok… - markolta meg a trapézt.
- Akkor kapd össze magad.
*
- Áááááááá, hulla vagyok. – dőlt be az ágyába Sora, arccal előre.
- Minden rendben? – hallotta Fantom hangját maga mögött.
- Tökéletesen. – morogta – Ha lenne erőm most kihajítanálak az ablakon, amiért követtél, de most még ahhoz sincs energiám, hogy megfürödjek.
- Ezt sajnálattal hallom. – keseredett el Fantom hangja.
- Inkább maradj csendben.
- Oké…
- Amúgy kérdezhetek valamit? – fordult hirtelen hátra Sora, és a lebegő Fantomra emelte a tekintetét.
- Persze.
- Most, hogy Layla kisasszony már nem lát téged, választottál más utódot, vagy még nem? – Fantom megcsóválta a fejét.
- Igazából Rosetta látott meg engem a premier után, de…
- Micsoda? Rosettaaaa? – ült fel az ágyban Sora.
- Meglátott, de nem is olyan rég eltűnt a szemem elől.
- Ezt… hogy érted? – nézett rá kérdőn Sora. Fantom habozott, de aztán belekezdett a történetbe.
- Rosetta nagyon elbízta magát az után, hogy felfedtem a kilétemet. Egyre többet és többet akart, és igazából már nem is a Színpad iránti kötődése, inkább csak a naiv becsvágya hajtotta. Gondolom te is emlékszel arra a vitára May és Rosetta közt. Sokan May-t hibáztatták, amiért nem engedte kibontakozni Rosettát, de más volt a fő ok.
- Mégis mi történt akkor? – faggatta Sora.
- Mindenki úgy tudja, Rosetta ütősebb szerepet szeretett volna magának, de May nem engedte, mert félt, hogy jobban csillogott volna a kislány nála. Az igazság viszont az, hogy Rosetta túlságosan elbízta magát, és át akarta alakítani az Aranyfőnix manővert.
- Komolyan? – hitetlenkedett Sora. El se hitte, hogy Rosettának ennyire fejébe szállt volna a dicsőség. Ez nem az a kislány volt, akit ő megismert. Ez egy új Rosetta volt. Emlékezett arra a vitára: mindenki kiabált, mindenki Mayt hibáztatta. Még ő is.
- Igen. May nem engedte neki, mert ő érezte, hogy Rosetta sokat vállal. Ez volt az a nagy veszekedés. Három nap múlva végleg eltűntem előle. Valószínűleg sosem fogok visszatérni hozzá.
- Ezt nem tudom elhinni. Rosetta ennyire…
- Most csak előtted jelenek meg. De figyelj. Tegnap este láttam valamit.
Fantom elővette a kristálygömbjét, és beletekintett.
- A Nyilas csillog, az Oroszlán és a Skorpió elvakult ugyan a fényétől, csillogásuk azonban lassan a Nyilas nyomába ér. De a sötétben egy ismeretlen csillagkép bolyong, és hamarosan kivilágosodik… - jósolta a Színpad Szelleme.
- Egy új csillagkép?
- Igen. Sajnos még nem tudom, kié. De van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudjuk.
- Hm…
*
Ebéd és egy kis pihenés után újrakezdték a felkészülést. May is segített, most már a második trapézpárt is el tudták indítani. Layla és Sora a legfelsőn lengett, míg Leon és May az alsót hozták mozgásba. A tökéletes időzítés miatt Ken a laptopja mikrofonjával felhangosította a metronóm szabályos, lassú kattogását. Mindenki egyszerre mozgott. Sok gyakorlás és esés után Sora végre sikerrel vette ezeket az akadályokat is. Először a felső kötélre ugrott rá, majd utána egy hátraszaltóval ráugrott az alsóra. Mikor pedig az kifeszült, visszaugrott a trapézra.
- Ez állati… - suttogta May tüzes szemekkel.
- Alakul. Mára abbahagyhatjuk. Pihend ki magad, Sora, és holnap folytatjuk. – mondta Leon.
- Jó. – nyögte Sora, aki a három órás gyakorlás miatti fáradtságtól már alig tudta nyitva tartani a szemét. Fogalma se volt, hogyan került az ágyába, de annyira kimerült volt, hogy szinte azonnal elnyomta az álom. Este fél hétkor ébredt fel. Lezuhanyzott, aztán kiment az erkélyre. Nagy meglepetésére May a szomszéd szoba teraszán ücsörgött.
- Szi-szia. – köszönt neki oda Sora.
- Szia. Felébredtél?
- Aha, és most fittebb vagyok, mint valaha. – nevette Sora. May elmosolyodott. Felmutatott egy doboz kólát.
- Kérsz?
- Ő… igen.
- Akkor gyere át.
- Leon megengedte, hogy itt maradj? – csodálkozott Sora.
- Persze. Ha már ilyen sokat utaztam, akkor ez a minimum. Beszélt Kalossal, hogy miért vagyok itt, és mint mondtam, ő küldött.
- Akkor… megyek.
Sora átballagott May szobájába. Kiment az erkélyre, és leült May mellé egy székre. Kezébe vett egy doboz kólát, kinyitott és ivott pár kortyot.
- Úgy látszik, sosem lesz vége. – mondta May a semmit fürkészve.
- Ezt most mire mondod?
- Nézd meg: az Angyalok Táncával kihívtad ugyan az emberek figyelmét, mégis kételkedni kezdtek. Most ezzel a másik manőverrel próbálod meg ugyanezt. Az Angyalok Táncával is csak elismerést akartál, amire most készülsz, azzal is. És mi lesz, ha megint kételkedni kezdenek?
- Nem tudom. De az Angyalok Táncával nem figyelmet kerestem, nem is elismerést. Be akartam ugyan bizonyítani, hogy jó vagyok, mégis más hajtott.
- Ugyan mi? – nézett rá May. Sora megrázta a fejét.
- Talán, hogy rádöbbentsem az embereket az igazi szépségre.
- Most magara céloztál? – nézett rá May félig bosszúsan, félig kételkedve. Sora elnevette magát.
- Dehogy!
- Ne mentegetőzz. – húzta fel az orrát May.
- Bocsi. Szóval igazából én arra a szépségre gondoltam… hogy is mondjam… emlékekre. A legszebb emlékeinkre, a családunkkal, a barátainkkal, a jó cselekedeteinkre, a nevetésre, a boldogságra.
- Amikor láttalak téged ugrálni ott a Színpadon, nekem is eszembe jutottak a legkedvesebb élményeim. Sikered volt.
- Tudom, éreztem a nyugalmat, a boldogságot mindenki felől.
- Most mégis arra készülsz, hogy Démon légy, hogy elkeseríts mindenkit.
- Igaz. De érzem, hogy ismét sikerem lesz.
- Talán. De készülj fel, hogy akkor újra be kell bizonyítanod, hogy te vagy a tökéletes Sztár… sokat vállalsz, egy lapra teszel fel mindent: hosszú éves munkát, harcokat, sikereket. Ha elszúrod, neked véged… - nézett rá May. Sora a semmibe meredt. Hosszú percekig meg se szólalt.
- Tudom. - nyögte ki végül.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
