Sorát délután végre beengedték Yurihoz, aki már eszméleténél volt, de mozogni még egyáltalán nem tudott. A lány legalább ezerszer bocsánatot kért tőle, mire partnere megnyugtatta:

- Semmi baj! Az én ügyetlenségem miatt történt mindez. Egyébként hol van Leon?

Ezután a kérdés után néma csend támadt. Senki sem volt mersze elmondani neki az igazságot, de jobb előbb megtudnia, mint utóbb.

- Leon meghalt.- fogalmazott tömören és érthetően Layla.- Felejtsd el őt. Most inkább pihenj és később mindent elmondunk.

- Micsoda, de hát hogyan? Most akarom tudni!- kiáltotta, de hirtelen összehúzta hasát a fájdalom és nem tudott többet szólni. Sora aggódóan ugrott oda hozzá, de pont abban a pillanatban lépett be az orvos, aki látta a beteg fájdalmait. Gyorsan beadott neki valami gyógyszert, majd kezébe vette a leleteket, melyeket hóna alatt cipelt. Megkésve ugyan, de illedelmesen köszönt, majd a röntgent és ultrahangfelvételeken kezdett mutogatni, miközben Yuri fájdalmai alábbhagytak és ő is tudott figyelni.

- Amint látják a gyomor alig sérült, így nem volt szükség műtétre, de a vastagbél sérülése miatt aggódom és az első gyanús jel okot adhat egy esetleges műtétre. A kulcscsontot helyreigazítottuk és a kart lerögzítettük, nehogy újra elmozduljon. Mondják hogy történt ez az egész?

- Munkahelyi baleset történt.

- Igen és mivel foglalkoznak?

- Artisták vagyunk a Kaleido Színpadnál, ha nem ismert volna meg minket.- felelte hűvösen Layla. A doktorban megfagyott a vér és nem tudott mit mondani, annyira sokkolta a hír.

- És tudják már hogy ki tette?- kérdezte kissé óvatosan.

- Persze, Leon Oswald!- vágott közbe Mia. A férfi még inkább megdermedt, de próbált egy pillanatig még megőrizni hidegvérét.

- Rendben…- mondta zavartan.- Még a nap folyamán meglátogatom önt fiatal úr. Ha bármi probléma adódna azonnal értesítsen. Most ha megengedik…

- Várjon!- szólt utána Yuri.- Megtudhatnám legalább a nevét?

- A nevem Itsuki Sato.- felelte alig hallhatóan a férfi, majd kiment. Odakint megállt, hátát a falnak vetette és arcát kezeibe temette. Hirtelen minden világossá vált számára…

Egy hét telt el azóta, hogy az incidens megtörtént. Azóta a Kaleido Színpad bezárta kapuit, mivel úgysincs, aki fellépjen. Yuri sebei szépen gyógyultak és Leon is erőre kapott. A vele kapcsolatos nyomozást lezárták és bár a testét nem találták meg, halottnak nyilvánították. Lába meggyógyult és már el is kezdte az egyszerűbb edzéseket, mint az egyszerűbb tornászelemek gyakorlása és az izomnyújtás. Itsuki mindenben a segítségére volt, bár néha a frász kerülgette őt is, mikor barátja egykézzel egyensúlyozott az erkély korlátján. Neki fogalma sem volt róla, hogy ő milyen nagyszerű artista, hiszen előadáson még sohasem látta, csak olyan elesetten mint mikor kórházba került.. Ám mikor egyik nap hazaért, Leon eltűnt és csak egy darab papírt talált az asztalon, s rajta pár sor írást:

„Elutaztam, ne keress. Ne várj mert már nem jövök vissza sohasem. Ég veled barátom és nagyon köszönök mindent, amit értem tettél! Üdv:  Leon”

A férfi hirtelen nem is tudta felfogni azt amit a kezében tart. Először úgy gondolta ez csak egy rossz vicc lehet, de mire rádöbbent a valóságra, addigra Leon már rég olyan messze járt, hogy már sosem találhatja meg.

A hajó szélsebesen szelte a habokat, Leon pedig egyedül kuporgott a fenékben, s csak a korom sötét ölelte hűvös karjaival. A víz csobogása és a kinti kiáltozások zaja törtem meg a némaságot, mely ajkára álmot próbál csókolni, de a nyugtalanság nem engedte ellankadni ezt a fáradt elmét. Fogalma sem volt mi folyik odakint, nappal van-e vagy már éjjel és legszívesebben zokogott volna, de büszkesége nem engedte. Hirtelen kinyílt egy ajtó és egy vérfagyasztóan rideg hang szólt hozzá, miközben a reflektorával a szemébe világított.

- Kijöhetsz, de ne kóborolj el nagyon.

Leon nem szólt semmit csak felállt, összehúzta magán hosszú fekete kabátját és kiment. Odakint ugyan olyan sötét volt, mint bent, csak még a jeges szél is mardosta arcát. Lassan elindult a fa padlón a hajó orrésze felé. Út közben felment pár lépcsőn és végül a fedélzeten kötött ki, ahol a szél még inkább szabadon szállt és irdatlan erősséggel próbálta elfújni Leont. Amikor teljesen elérte a hajóorrot, megállt és nekidőlt a korlátnak. Megpróbált gondolkozni egy kicsit, de már megint felzavarták. A fedélzeten emberi sikítozások és zúgolódás hallatszott. A hangok irányába indult, majd hirtelen egy embertömegbe botlott. Mivel épp egy teherhajón utazott, így mindenütt óriási dobozhalmok tornyosultak. Egy ilyen dobozhalom tetején egy apró alak állt, miközben alatta az emberek aggódva figyelték minden mozdulatát. Leon egy bámészkodóhoz lépett és hűvösen megkérdezte:

- Ez meg mit keres odafent?

- Azzal fenyegetőzik, hogy leugrik. Senki sem tudja, hogy miért.

’ Hagyjatok békén! Meg akarok halni! Le fogok ugrani!’- hallatszott odafentről.

- Akkor miért nem ugrottál már le?- hallatszott lentről egy megdöbbentő kérdés, s Leon lépett ki a tömegből. Az apró alak visszahőkölt a dobozok széléről, majd újra kilépett. Hozzákészült az ugráshoz, de mire elrugaszkodhatott volna, csak azt látta, hogy az előbb szóló férfi eldobta kabátját és két szökkenéssel fent is állt mellette. Leon csak ekkor látta meg, hogy nem is férfivel van dolga, hanem egy fiatal lány állt előtte. Fekete haja kontyba volt kötve, sötétbarna szemei pedig csak úgy villogtak a sötétben, melyeket még inkább kiemeltek az ezüstkönnyek amik bennük csillogtak. Rémülten lépett hátra a lány, de már nem szabadulhatott, mert az idegen megfogta karjait, magához húzta és ezt súgta a fülébe:

- Ezt akartad, hát most megkapod…- s váratlanul szorosan átölelte a lányt, majd elugrott, magával rántva őt. Az idegen lány ajkait zuhanás közben óriási sikoly hagyta el és rémületében csak kapálózni tudott. Az emberek odalent teljesen megbénultak. Az utolsó pár méteren Leon egy látványos mutatvánnyal megfordította a pózukat és pont fél térdre érkezett, kezében a halálra rémült lánnyal. Gyorsan letette őt, majd felállt.

- Ne játssz az életeddel, mert csak egy van belőle!

Ezután felvette a földről, hosszú kabátját, újra összehúzta magán és némán elment. Mindenki értetlenül nézett utána, a lány szülei pedig zokogva szorították magukhoz gyermeküket, aki csak az idegent bámulta, de könnyeitől nem tudott megszólalni.

Az éjszaka magányosan telt, csak a gondolatai cikáztak és nyugtalanította ez a fajta utazás. Még most is a fülébe csengett a kapitány zord szava:

„Elviszem magát, ha nem kelt nagy feltűnést és néha segít a hajón… De ha bármi bajom lesz magával, azonnal kiteszem az Óceán közepén!” Lehet, hogy nem kellett volna beleavatkoznia abba az öngyilkos ügyletbe, de ha nem teszi azt amit tett, talán még tényleg leveti magát az a buta lány. Pirkadatkor visszahúzódott abba a sötét zugba, ahol már két napot eltöltött teljesen egyedül. Mozgástere nem éppen volt, így edzésről szó sem lehetett. Kezdett megőrülni, mikor kinyílt az ajtó előtte és elvakította a kinti világosság. Egy apró sötét alak állt a fényben, majd az ajtó bezáródott és ismét a homály kebelezte be a teret.

- Szia reméltem, hogy itt talállak. A kapitányból külön harapófogóval kellett kihúzni a hollétedet.

- Ki vagy és mit akarsz tőlem?

- Csak szeretném megköszönni azt amit tegnap értem tettél. Elgondolkoztattál…

Leon csak ekkor emelte fel a fejét és valóban azt a fekete szempárt látta, amit tegnap este odakint. A lány leült melléje majd egy percig hallgattak.

- Szóval mivel foglalkoztál, mielőtt elindultál?- törte meg a csendet az idegen. Semmi válasz sem érkezett, így aztán kezdett az egész helyzet kínossá válni.- Megtudhatnám legalább a neved? Engem Sarahnak hívnak és Franciaországba utazunk a szüleimmel.

- Engem Leonnak hívnak.- vágott a szavába a férfi hűvösen. A lány már attól is kimondhatatlanul boldog volt, hogy Leon megszólalt és a sötétség leple alatt kicsit elpirult és közelebb húzódott újdonsült ismerőséhez.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Miért utazol ilyen zord körülmények között? Mármint így elszigetelve és némaságban. Ez a hajó a szüleim áruját szállítja és a kapitány a nagybátyám. Nem éppen a legkedvesebb ember, de megbízható és szerintem, kedvel téged. Mikor utánad kérdezősködtem nem akaródzott neki elmondania semmit és arra hivatkozott, hogy te azt kérted, hogy hallgasson. De persze aztán kiadott minden információt, amit kértem, így legközelebb ne bízz meg benne. Bár lehet, hogy ez a személyiségem varázsa, hogy mindenkiből ki tudok szedni mindent, amit akarok!

 Sarah annyira belejött a beszédbe, hogy észre sem vette, hogy Leon figyelme egyre lankad és csak akkor kapott észbe amikor a férfi feje lassan az ő vállára billent, majd lesiklott dús kebleire. A lány szava elakadt és érezte arca égni kezd a forróságtól és a pírtől.

- Hát... Ha gondolod elmondhatom miután felébredtél...- hebegte, de nem mert mozdulni, nehogy felébressze édes álmából a fáradt férfit. Csendesen hallgatta, amint Leon mély lélegzeteket vesz és közben megemelkedik a teste, fehér haja pedig egyre jobban belehullik békésnek látszó arcába. Bár nem kapott választ rengeteg kérdésére, mégis nagyon megnyugodott a férfi közelségétől és lassan ő is mély álomba merült.