Másnap korán keltek. Gyorsan felöltöztek, becsomagolták a síruhát, rendet raktak majd nemsokára már a fél kilences buszon zötyögtek. Ismét egy napra készültek a pályán. Mikor egy 20 perc buszozás után lekászálódtak a járműről, már meg is reggeliztek, így készen álltak arra, hogy azonnal jegyet váltsanak.
- Jó reggelt! – intett a pénztáros nőnek Melissa.
- Reggelt. – köszönt barátságtalanul a pénztáros.
- 2 felnőtt és 4 diákjegyet kérnék.
- Család?
- Tessék? – hökkent meg Melissa.
- Önök egy család? Akkor 40%-kal olcsóbb.
- Nos, mi… tudja… izé…
- Igen, egy család vagyunk. – furakodott oda Kaname és Mizuki.
- Igen? – mormogta kérőn a katonahölgy.
- IGEN. – bökték oldalba a lányok. Kifizették a kedvezményes jegyeket, majd mindannyian bemasíroztak a pályákra.
*
- Ááá!
- Kyouko! Jól vagy?
- Á, ez fájt.
- Azt meghiszem. – nevetett Kaname a barátnőjén. Délután 2 óra volt.
- Na megyünk még egyet?
- Ez jó ötlet! – a három lány elindult a felvonók irányába. Mögöttük (természetesen) Sousuke kullogott, mint őrző.
- Már megint minek jössz utánunk? – fordult hátra Kaname.
- Kötelességem.
- Kötelességed…
- Igen az. Ki tudja, mikor támadnak meg titeket…
- Sousuke, te már paranoiás vagy. Mindegy. Gyere, ha akarsz.
- Kurtsék hol vannak? – kérdezte Kyouko.
- Telefonálnak.
- Remek, akkor csak te vagy az, akit semlegesíteni kell. Nesze! – Mizuki hanyatt lökte a fiút, majd hógolyókkal kezdte bombázni. A két másik lány persze rögtön bekapcsolódott, majd nemsokára Sousuke leginkább egy rücskös hóemberre hasonlított.
- Vigyázz, kész, tűz… rajt! – Kanaméék elkezdtek sprintelni a felvonók felé. Kyouko és Mizuki beültek egybe, Kaname egy másikba. Az őrmester időben felpattant a hóból, majd gyorsan furakodott Kaname mellé.
- Mégis ki engedte meg, hogy ide ülj? – csattant fel a lány. A srác nem válaszolt. Lassan elindultak a felvonók, de a két fiatal még mindig néma csendben ült. A nyitott lift viszont az illesztésnél furcsán nyikorgott. Csak az törte meg a csendet, meg néha a síelők sikoltása.
~Mekkora egy barom… hogy félt engem és Kyoukóékat. Hogy oda ne rohanjak…
~Meg kell őket védenem, nem tudni, mikor támadnak… - gondolkodtak a fiatalok.
Vagy 2 percig mentek így. Nem szóltak, még egymásra sem néztek.
~Elrontotta az egész szünetem…
~Még jó, hogy itt vagyok és óvom őket Kurtsékkal…
Ekkor hirtelen egy robbanást hallottak valahol előttük.
- Mi volt ez? – sikította Kaname.
- Nem tudom… - kapkodta a fejét a fiú. Aztán nem kívánatos zaj törte meg a csendet, amit Sousuke ugyan jól ismert, de reménykedett benne, hogy nem azt hallja. Biztos nem…
- LAVINA!!! - ordította mindenki. Alattuk valóban úgy ömlött a hó, hogy még a legnyugodtabb felnőtt is pánikba esett. A felvonó hirtelen megállt, az összes utas alaposan kilengett. Sousukéék „szerelvénye” nagyokat nyekeregve rándult egyet. Majd ismét.
- Chidori… ne mozogj…
- Én nem, te vadbarom, te mozogsz…
Ekkor viszont eltört az illesztés és Sousukéék elkezdtek zuhanni a hótengerbe.
*
- Kaname… kelj fel… gyerünk… Chidori…
- Öhhh….
- Ez az. Nem mozogj. Most nyugton kell maradnod…
- Sousuke…
- Ne beszélj…
- Sou… SOUSUKE!!!
Kaname lassan magához tért, a kép kitisztult előtte. Amit először meglátott, az... Sousuke aggódó arca volt. Aztán érzékei kezdték felfogni, mi van körülötte. Érezte a hideget, hogy fülledt a levegő, hogy valami ropog és hogy… a jobb lába iszonyatosan zsibbad és fáj.
- Mi történt?
- Beleestünk a lavina közepébe. Valószínűleg illegális robbantás történt. A lavinával sodródva egy barlangba kerültünk. Én megúsztam apróbb sérülésekkel, de te… hát igen…
- Mi van velem? – ült fel ijedten Kaname. A bokájában viszont erősen felizzott a fájdalom. A lány inkább jobbnak látta fekve maradni.
- Valószínűleg eltörted a bokádat.
- Ó… nagyszerű – keseregte – Oda a szünetem. Most akkor mi lesz?
- Nem tudom.
- Hideg van.
- Tudom… várj… - Sousuke levette kabátját, majd Kanaméra terítette.
- Meg fogsz fázni…
- Ugyan… - mosolygott a fiú, majd elindult Kaname háta mögé. A lány is megfordult.
- Tűz… - sóhajtotta, mikor meglátta, hogy nem messze tőle vidáman táncolnak a lángnyelvek.
- Egy barlangba sodródtunk, de találtam száraz ágakat, így tüzet gyújthattam. Remélem, mihamarabb megtalálnak minket. És mielőtt elfogy az élelmünk.
- A mobilom… - Kaname idegesen kapott kabátjához, de nem találta telefonját – eltűnt.
- Lehet, hogy a szálláson hagytad.
- Igazad van, Sousuke, tényleg.
Órákig nem tudtak mit csinálni, csak a tűzbe bámultak. Egymáshoz is alig szóltak. Míg hamarosan kezdett kialudni a tűz.
- Sousuke… kezd… hideg lenni… - vacogott Kaname.
- És nincs már ág sem… egy se… - esett kétségbe Sousuke is – hacsak… Kaname, bocsáss meg, de erre szükség van most… - és a fiú egyenesen Kaname mellé kucorodott.
- Mit művelsz?
- Csak nem akarom, hogy megfagyj. – Kaname visszaadta Sousukénak a kabátját, majd szorosan hozzá bújt.
- Így legalább melegen tartjuk egymást…
- Igen…
*
- Emberek, meg kell őket találni!
- Kapitány, a szemtanúk szerint erre sodródtak…
- Akkor gyerünk! Csak el ne késsünk!
- Igenis, Testarossa kapitány!