|
Elnyomást nem tűrő érzelmek
Shi 2007.07.11. 21:04
Egy nap telt el azóta. Kaname és Sousuke étlen, szomjan, bármiféle hőforrás nélkül volt bezárva a barlangba. Lassan már kevésnek bizonyult a testük melege is. Sousuke megpróbált kiszabadulni, hátha tud valamit tenni az elzárt kijárattal, de semmit.
Egy nap telt el azóta. Kaname és Sousuke étlen, szomjan, bármiféle hőforrás nélkül volt bezárva a barlangba. Lassan már kevésnek bizonyult a testük melege is. Sousuke megpróbált kiszabadulni, hátha tud valamit tenni az elzárt kijárattal, de semmit. Egész magasan volt egy kis lék, ahonnan friss levegőt és egy kis fényt kaptak, de Sousuke nem tudott odáig felmászni. Így hát csak vártak. Egyikük sem aludt egy percet sem. Inkább beszélgettek. Most, hogy jóformán életveszélyben voltak, sokkal őszintébben és barátságosabban beszélték újra az eddigi kalandjaikat. Ám most már ehhez sem volt erejük, annyira átfagytak. Szorosan ölelték egymást, de úgy tűnt, ez sem segít. Nagyon úgy tűnt, hogy itt a vég. Kaname bokája egyre rosszabb állapotban volt, és sajnos Sousuke sem tudott rajta segíteni. A fiataloknak már az ajkuk is lila volt a hidegtől.
- Sousuke… - sóhajtotta Kaname megborzongva.
- Chidori… én…
- Hm?
- Sajnálom. – vallotta be a fiú, a lány szemei közé pillantva.
- De hát… mit?
- Hogy elrontottam a szüneted.
- De hisz… nem a te hibád.
~Ezt én mondtam? Hisz végül is az ő hibája! Akkor meg… miért érzem úgy, hogy… sajnálom Sousukét? - morfondírozott Kaname.
- Köszönöm, ez megnyugtató… bár félek, már nem sokáig… tudunk… öh… - nyögött fel Sousuke, majd…
- SOUSUKE!!! – ordította Kaname.
… eszméletét vesztve terült el a földön. Kaname ijedten felpattant, de bokája éles rándulással jelezte, hogy felmondta a szolgálatot. És visszaesett a földre.
- Sousuke!!! Mi van veled? Mi a baj? – sikította, miközben a fiú arcához hajolt. A katona még lélegzett – Hál’ Istennek, nincs semmi baj. Jaj nekem… - szólt könnyes szemmel. Aztán jobban szemügyre vette a fiút, és megállapította, hogy nagyon gyorsan hőforrást kell találnia, különben baj lesz. Legalábbis erre utalt lila szája, a jégnél is fagyosabb keze és lassú pulzusa. Chidori nem tudta, mit tegyen. Hőforrást… most, itt, ilyen hidegben? A tűz már kialudt, több kabát pedig nem volt, hisz ha a sajátját adná oda, az ő teste jutna… az ő… teste…
- Ez az! – suttogta, majd szétnyitotta kabátját, pulcsiját, Sousukéét is, majd pólóstól bújt az eszméletlen Sousuke szintén pólós testéhez. Olyan szorosan, ahogy csak tudott. Ahogy Sousuke fagyos karja a sajátjáéhoz ért, megborzongott, de kibírta. A két kabátot, valamint pulóvert maguk köré csavarta, és valóban… Sousuke állapota mintha javult volna. Bőre lassan felmelegedett, légzése, pulzusa egyre szaporodott. Kaname átölelte a fiú derekát és közel bújt hozzá, nehogy megfagyjanak. Valamiért… azt érezte, ő a világ legszerencsésebb tinije… Közel húsz percig voltak így, mikor a fiú megmozdult.
- Kaname! – csodálkozott. A lány fel sem emelte a fejét Sousuke válláról, csak álmosan mondta:
- Ez úgy látom, segített… de ha nem baj, én most… nagyon… nagyon… - ásította, majd pillanatokon belül elnyomta az álom. Sousuke zavartan megmozdult, majd furcsán megrándult, mikor Kaname Chidori domborulatai a mellkasához nyomódtak. A lány üde virágillatot árasztott magából és derékig érő kékes hajának is hasonló illata volt. Sousuke – miután felfogta, hogy a szépség valóban őt öleli – karjait Chidori dereka köré fonta, majd lehajtott fejjel elaludt.
*
- Testarossa kapitány!
- Mao törzsőrmester! Kurts őrmester, Mizuki kisasszony, Kyouko kisasszony, valami fejlemény? – kérdezte aggodalmasan Melissa, miután bevezette a szállásukra a kapitányt. Ő levette kabátját majd a kályha melletti székre ült le, szembe Melissával, Kurtsal, Mizukival és Kyoukoval. Fehéres-szürke haja most kiengedve hullott kék kosztümjére, kócosan, s szeme alatt olyan karikák voltak, amik arra utaltak: napok óta nem aludta ki magát.
- Eddig semmi hír. - szólt, miközben más fele nézett.
- De ugye… ugye még… Kaname… ugye nem? – dadogta Kyouko szinte már sírva. Tessa továbbra is kerülte a pillantását.
- A Mithrill nagy erőkkel keresi Sagara urat és Chidori kisasszonyt. Ezekben a pillanatokban is.
- És amennyire én Sousukét ismerem, ő aztán nem lehet holmi lavinával kicsinálni… hisz tudjátok, Gauron is ott volt… a másik ok pedig: Kaname erős. Biztos megtaláljuk őket! – erősködött Melissa, bár ezzel úgy tűnt, csak magát bíztatja.
- Akkor… mire várunk még? – kérdezte Mizuki. Mindenki rá pillantott, mire folytatta – Nyomás, kerítsük elő a két jómadarat!
- Így igaz!!! Gyerünk! – szólt Melissa és Kurts. Kyouko Tessára nézett, majd sírva kérdezte:
- Van még esély arra, hogy… Kaname és Sousuke… - Tessa rámosolygott, amiből Kyouko már tudta a választ. Igen.
*
Kaname nagyot ásítva emelkedett fel Sousuke válláról. Kezével véletlen megszorította a fiú derekát, amitől Sousuke is felkelt. Már nem fáztak, bár melegük sem volt.
- Chidori…
- Szia Sousuke. – mosolyodott el a lány, majd szembefordult vele. A fiú szemeibe bámult, majd megborzongott.
- Fázol? – kérdezte aggodalmasan Sousuke.
- Csak egy kicsit. De hamarosan biztos megtalálnak minket.
- Igen. Remélem, órákon belül, mert már nem sokáig húzzuk élelem nélkül… - próbált mosolyogni. Kaname ismét megborzongott, majd tovább beszélgettek. Sousuke próbálta megnyugtatni, de nem sok sikerrel. Ilyen idősen már tudja az ember, mikor van életveszélyben. Most abban voltak. Valahogy viszont sokkal barátságosabbak lettek egymással, Kaname se kiabált a vele, és a srác se játszotta a hős katonát.
- De azért csak megtalálnak minket. Tessáék, meg Kurtzék...
- Persze. Nem hagynának cserben. - Sousuke megszorította Kaname derekát, a lány szíve pedig egyre hevesebben vert, a hideg ellenére.
~ Mi a fene? - gondolta ilyedten. De aztán kezdett rájönni...
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
