Yusuke már öt éve az alvilágban volt. Keikonak azt mondta hogy visszamegy hozzá három év múlva. Nem így történt. Mivel Raizen meghalt, Yusuke töltött be sok feladatot. Miután a viadalnak vége lett és Yusuke vesztett, úgy határozott hogy visszamegy az emberi világba. De az új király, megkérte őt hogy maradjon és legyen segítője. Yusuke nagy harcokkal az érzéseivel szemben végül úgy döntött, hogy az alvilágban marad. Nem ment vissza Keikohoz. Nem hallott semmi a lányról. Pedig Kurama és még jó pár szörny, járkált az emberi világban. Keikonak még üzenni sem tudott, ugyanis eltűnt. Még Kuwabara sem találkozott vele.

**

Az alvilágban nagyon jó volt a helyzet. Nem voltak se harcok, se háborúk semmi ilyesmi. Mindenki élte a nyugis életét. Ez az emberi világra már nem volt elmondható. Feltűnt egy új faj. Vagy inkább mondjam azt hogy régi új? Ez a faj megölte az embert. Az emberek táplálékául szolgált ennek a fajnak. Nos, ez a faj nem más mint a vámpírok.

**

Yusuke épp a szobájában volt. Feküdt az ágyában és gondolkozott mindenfélékről. Egyszer csak kopogtatást hallott. Nem tudta elképzelni hogy ki lehet az, hisz parancsot adott hogy hagyják békén. Mikor már sokadszorra kopogtattak, mérgébe kikiabált hogy:

- Gyere be!

Nyílt az ajtó, és bejött rajta egy manóhoz hasonlítható picike lény. Yusuke térdéig érhetett, a bőre olyan volt mint egy beteg emberé. Sápadt volt. Pici malac orrához hasonlító orra volt, és hosszú füle. A ruhája szakadt és megviselt volt.

- Nagyságos Uraság üzenetet hoztam önnek. - nyöszörögte.

- Igen és mit?

- Idézem Nagyságos Uram: Urameshi beszédem van veled. Kérlek gyere el hozzám. Nagyon fontos. Ha lehet minél előbb.

- Ennyi?

- Igen Nagyságos Uram. Ennyit üzent a főnök.

- Értem. Köszönöm hogy átadtad az üzenetet. - mondta Yusuke és egy arany galleont adott a manónak.A manó hálásan hajoldozott majd kiment a szobából. Yusukét nagyon szerették mindig is ezek a manóféleségek. Mert ő midig adott nekik valamicske pénzt, s ő nem verte és taposta bele a földbe őket, mint más szörnyek. Lassacskán elintézte dolgait, majd elindult a királyhoz. Mikor odaért, tágas helyet nyitottak neki a szörnyek. Ő pedig nyugisan bement a király rezindeciájára. A király bent is volt.

- Hívattál? - kérdezte Yusuke.

- Igen hívattalak. Egy nagyon fontos küldetésről lenne szó. És nem tudom hogy el e vállalnád. Ezért kérdezek rá.

- Még is mire?

- Az emberi világban felütötte a fejét egy régi ellenségünk. Egy faj. A vámpírok.

- Mi?! - nézett egy jó nagyot Yusuke. - De hisz olyanok nincsenek. Az csak mese. - nevette.

- Ez nem igaz. Teljesen valódiak és életerősek. És most sok száz évvel az eltűnésük után éhesen keltek fel. Vérre szomjasak. De van egy csapat az emberi világban, akik hogy is mondjam. Elég nagy szeretettel pusztítsák őket. Viszont nem akarok bajt. Nem akarok emberi áldozatokat. Meg kell akadályozni hogy az az emberi banda garázdálkodjon és gyilkoljon. Ez a szörnyek feladata. Ezért szeretnélek megkérni hogy egy csapattal menjél el az emberi világba és keress meg egy lányt. Nem tudok ki az, vagy hogy mi a neve. De az emberi világban van egy emberem aki odavezet hozzá titeket. Meg kell kérni a lányt hogy vigyen el titeket a bázisukra és találkozz a fő muftival és hozd őt ide. És minél több vámpírt öljetek meg. Nos, elvállalod?

Yusuke nem sokat gondolkodott.

- Igen vállalom. - mondta határozottan Yusuke.- Rendben. Köszönöm hogy elvállalod.

- Ugyan nem csak ezmiatt teszem.

- Hanem?

- Hát tudok ott hagytam anno öt éve az anyámat és................... egy lányt. - szomorodott el Yusuke, mert Keikora gondolt.

- Értem. Nos, akkor majd beszélünk. Sok sikert.

- Köszönöm. Remélem hogy szerencsém és sikerem lesz. De így is úgy is mindegy. A cél előttem lebeg.

- Azzal Yusuke el is indult a cuccaiért. Mikor visszatért a szobájába ezt meg is tette. Majd elindult a kis pakkjaival együtt az átjáró felé.

Mikro odaért meglátott egy régi ismerőst. Hieit. Eszébe jutott valami. Gyorsan odament hozzá. Hiei háttal állt neki.

- Szevasz Hiei! - vágta hátba nevetve és ordítva Yusuke.

- Jesszus Urameshi. A frászt hoztad rám. Idióta. - ideg bajoskodott Hiei.

- Jaj ugyan ne legyél ennyire morci. Mi van veled?

- Mit akarsz? - kérdezett rá Hiei.

- Mi?!

- Gondolom valamit akarsz tőlem.- Igen tulajdon képpen akartam valamit. Kaptam egy új megbízást. És szeretnélek megkérni ezzel kapcsolatban.

- Igen és mit?

- A megbízásom az, hogy menjek el az emberi világba és intézzek el jó pár vámpírt.

- Mit?

- Ezt majd később elmagyarázom. Meg kell keresnem valakit. És sok harc várható. Nos, benne vagy?

- Miért ne? Ha a főnök elenged akkor persze. Így sincs harc mostanában. Unatkozom, nem is kicsit. - mondta mogorván Hiei.

- Akkor jöhetsz is. Majd később megbeszélem a királlyal.

Azzal elindultak az emberi világ felé. Út közbe Hiei Yusuke elé intett egy kérdést.

- És azóta nem voltál az emberi világban mióta eljöttél?

Yusuke elszomorodott valamilyen szinten.

- Hát....... nem éppen.

- Értem.

Ahogy ezt megbeszélték, már át is értek az emberi világba. Mikor Yusuke körbenézett, minden olyannak tűnt, mint amikor ő elment. Nem látott szinte semmilyen változást. Nappal volt. A nap sütött hisz április volt. Az átjáró amit nyitottak nekik bent volt a városba. Mikor kimentek egy fő utcára, rengeteg embert láttak.

- Nekem nem tűnik felfordultnak a város. - mondta Hiei.

- Hát igen nekem sem. - vallotta be Yusuke.

Ekkor megjelent egy magas fickó. Yusuke elé állt. Mint amilyen Yusuke személyisége mindjárt járt a szája.

- Na mi van? Mit akarsz? - pöffeszkedett Yusuke.

- Te vagy Yusuke Urameshi? - tette fel mogorván a kérdést a fickó.

- Igen én vagyok és?

- Én vagyok a beépített ember. Elvezetlek titeket a célszemélyhez. Akit figyelni kell.

- Ja tényleg. Bocsi haver. Azt hittem hogy ellenség vagy. De még két embert várok.

- Igen? És kiket?

- Kurama és Kuwabara. Ők jönnek még. - zárta le a témát Yusuke.

Ez nem sokára meg is valósult. Ugyan is egy jó fél óra múlva, megjelent Kuwabara és Kurama is.

- Na végre, már azt hittem nem is jöttök. - mondta Yusuke.

- Jaj Urameshi ne légy ennyire bunkó, világos?

- Abba hagyhatod Kuwabara, vagy még a végén a földön végzed, összeverve. - nevette Yusuke.

- Azt hiszed hogy megijeszthetsz Urameshi? Na majd adok én neked!

Az lett a vége, hogy Yusuke és Kuwabara jól összeverekedtek.

- Ezt nem hiszem el. - panaszkodott és rázta a fejét Kurama.

Miután szét lettek szedve, végre valahára elindultak arra amerre az a fickó vezette őket. Út közben kiderült hogy ezt a fazont, Hindonak hívják. Egész jól el lettek volna, ha Kuwabara és Yusuke nem szekálták volna egymást. Egész úton marakodtak. Majd egyszer csak Hindo megállt.

- Megjöttünk. - mondta.

- Igen? - kérdezte Yuseke. Lenézett az előtte lévő iskolára.

- Egy egyetem? - kérdezte Kurama.

- Nem akár milyen egyetem. - mondta Yusuke komoly arccal. - Itt tanul Keiko. Ez a Daichi egyetem.

- Ott van az a lány. Ott az a hosszú barna hajú. Ő az akire figyelni kell. - mondta Hindo, majd le mutatott.

Mindenki oda nézett. Mikor Yusuke felismerte hogy ki az, elsápadt.

- KEIKO?!