|
Felkérés, félreértés
Shi 2007.07.20. 18:11
- Én egy eperturmixot kérek.
- Nekem meg egy kólát hozzon.
- Én… őő… hát… nekem is kólát akkor!
- De csak azért, mert én is azt iszom.
- Urameshi, pofa be. Ha tudni akarod, egyeltalán nem azért.
- Én egy eperturmixot kérek. - Nekem meg egy kólát hozzon. - Én… őő… hát… nekem is kólát akkor! - De csak azért, mert én is azt iszom. - Urameshi, pofa be. Ha tudni akarod, egyeltalán nem azért. - Kuwabara, te olyan egy utánozós vagy, hogy az már világrendrengető. - Őő… mi a fenéről beszélsz itt össze? - Nyugalom, fiúk. - Kurama, ne szólj bele. Na mindegy. És te mit iszol, Hiei? - Semmit. - Ne szórakozz már, mit kérsz? - Mondom, hogy semmit, süket vagy, Urameshi? - Kisasszony, hozzon neki egy bögre kakaót. - Hülye vagy? - Hallgass, és köszönd meg. - Idióta… Egy utcai kávézó teraszán, az egyik sarokban négy tinédzser fiú ült. A többi vendég és köztük két-három szabad asztal álldogált magányosan. - Hol vannak már? – nézte az óráját Yusuke. - Nem tudom. – ásította Kuwabara. - Amúgy Koenma azt szeretné, hogy vállalj el még egy munkát. – mondta Kurama. Yusuke hátradőlt a székében. - Én nem megyek oda vissza. Már nem vagyok detektív. - De ha egyszer kifejezetten téged kért… - folytatta Kurama, de Kuwabara a szavába vágott. - Urameshi nem vállalja el. Amúgy is nyári munkán leszek, nem tudok neki segíteni. Ha pedig én nem megyek, ki fogja megmenteni a csinos ki popsiját a szörnyektől? - Kuwabara, bár csak az erőd lenne annyi, mint a képzelőerőd. – szólt vissza Yusuke. - Nem hagynátok már abba? – morogta Hiei. - Kerti törpe, te csak hallgass. Talán zavarunk a gyilkos terveid szövögetésében? – csattant fel Kuwabara. Az érintett elvigyorodott. - Nem, de elég feltűnőek vagytok. – mondta csendesen. Kurama kínos nevetése után Yusukéék körbenéztek, és tényleg a legtöbb lakos, aki elhaladt az utcán, őket bámulta. Yusuke grimaszolva Hieire nézett. - Szerintem azért bámulnak ennyire, mert te július kellős közepén még mindig képes vagy a fekete kabátodban rohangálni! - Miért, jobb lenne, ha virágmintás rövidgatyában és „Szeretlek!” feliratú felsőben járkálnék? – húzta fel magát Hiei. - Egy szóval se mondtam, hogy Kuwabara félrecsapott ízlését kell követned, de mondjuk… - Fogd be, Urameshi! Ezt a nadrágot Yukina drágaságom választotta nekem, a fölsőt pedig az ő tiszteletére vettem ma fel! – pirult el a srác. Nem tudni, vajon az idegességtől, a lány gondolatától, vagy a szégyentől vörösödött el. Kurama nagyot nevetett rajta. - Na jól van, Kurama, azért te se vagy semmi! - Kuwabara, te csak hallgass. – vigyorogta neki a srác. Yusuke megrázta a fejét. - De kivételesen igaza van, te is itt a dög melegben még mindig az iskolai egyenruhádat hordod… a nyár közepén, érted?? - Szóval szerinted csak te nézel ki jól? – vágott vissza a turmixát kortyolgató fiú, higgadt mosollyal a szája szélén. - Ja. – röhögte idióta arckifejezéssel. - A fehér-szörke kockás nadrágodhoz a kék-fekete foltos pólód igazán harmóniában van. A sárga tornacipődről ne is beszéljünk, ha lehet. - Kuss. - Amúgy mit is mondott Botan, hányra jönnek a nővérkémmel? – kérdezte Kuwabara Yusukétól. - Hát, nekem azt mondta, hogy három körül érnek ide. De már fél négy, és nekem kezd melegem lenni. – fújtatott Urameshi. - Yusukeeeeeee!! – hallották egy lány hangját az utca felől. Mindannyian elnéztek abba az irányba. Botan integetett feléjük, oldalán a cigarettázó Seriyouval és a mosolygó Yukinával. - Na végre, hol a fenében voltatok? – morogta Yusuke, mikor odaértek hozzájuk. A lányok hoztak egy-egy széket maguknak, és letelepedtek Yusukéék asztalánál. - Sok volt a kirakat, és vásároltunk pár új holmit. – mutatta fel a papírzacskókat Seriyou. - Cehh… nők. – motyogta Hiei, miközben elfordította a fejét. - Valami baj van, Hiei úr? – nézett rá Yukina. A fiú szép lassan elvörösödött. - Nincs. – Kuwabara, Yukina és a vöröslő fejű Hiei kivételével mindannyian kuncogni kezdtek. - Mi van? – nézett körbe Kuwabara. - Semmi. – mondta Botan vigyorogva. - Na de az a lényeg, hogy ideértetek. – mondta Yusuke. - Aha. Amúgy nem értem, miért mondtátok, hogy ne szóljak Keikónak? – nézett Seriyoura a lány. - Hát… történt pár dolog, amióta nem voltál itt. - Igen? Micsoda? - Hosszú. – morogta Yusuke ideges arccal. - Baj van? – fordult felé Botan aggódva. - Mindegy. Te Botan, nyögd már ki, mit akar tőlem Koenma. - Azt akarja, hogy vállalj el egy utolsó munkát. Megkért, hogy rövidem ismertessem a részleteket, aztán pedig vigyelek be hozzá. De hogy miért pont téged kért meg és nem az új detektívet, az már nem világos nekem. – magyarázta. - Botan, kérdezhetek valamit? – fordult felé hirtelen Kurama. - Pe-persze. - Ha Yusuke már nem detektív, akkor te miért vagy még ebben a világban? - Tényleg, miért? – kérdezett rá Seriyou is. Botan zavarba jött. - Az igazság az, hogy ilyenkor a Szellemvilágban is pihenőt kapunk. Januártól júliusig az én műszakom a halottak lelkének rendezése, Ayame feladata pedig az információk gyűjtése. Utána fordítva. Így ilyenkor nagyobb a szabadidőm. - Aha, így már világos. – mondta Kurama. - Na de, mit válaszolsz, folytassam? – kérdezte Botan Urameshitől. - Hagyjon engem a cumis békében. Na én leléptem. Szevasztok. – morogta Yusuke, majd felállt az asztaltól, otthagyott két pénzérmét és elindult. - Hé Urameshi, várj! – rohant utána Kuwabara. - Yusuke! Itt akarsz minket hagyni? – kérdezte Kurama, mire mindannyian felkeltek, és elindultak a srác után. - De még mindig nem értem, hogy miért kellek neki én, és miért nem tudja ezzel az új detektívkölyköt piszkálni. - sóhajtotta Yusuke, a kezét a tarkójára téve. - Fogalmam sincs. Csak érted küldött. - Te Yusuke… hogy nézel ki? – mérte végig a fiút Seriyou. - Na jól van, most már le lehet szállni az öltözködésemről! – csattant fel az egykori detektív. - Viccesek vagytok. – nevette halkan Yukina. - Szörnyeket kell benne verni? – nyitotta ki az egyik szemét Yusuke. - Őő… aha, azt hiszem. - Akkor mondhatod. - Csak így? Csak így elvállalod? – döbbent meg Botan. - Jahm. Miért, nem ezt akartátok? - Dee… de hát… na mindegy, a lényeg, hogy vállalod. - Akkor ne is fáraszd magad, irány Koenma.
| |