Hamar beértem Angelel a suliba, hiszen nem volt olyan túl messze. Szokásos tavaszi idő volt. Nem túl meleg de nem is túl hideg. Pont megfelelő. Az iskolában a szokásos lenéző tekintetek fogadtak a származásom miatt. Nem nagyon kedvelték Prágában a japán vagy csak félig japán származásúakat. A folyosókon végigsétálva éreztem a fagyos tekinteteket, amint a diákokra néztem. Mikor beléptem az osztályba, a lányok összesugdolóztak, a fiúk pedig ujjal mutogattak rám. Nem mertem szólni semmit, csak a helyünkre sétáltunk Angelel hallván a fiúk és lányok nevetését. Már szinte teljesen megszoktam, hogy én amolyan különc vagyok ott. Lassan már nem is érdekelt, de évek elteltével sem tudtam szemet hunyni a sok bántó szó és kitolások fölött. Angel tartotta bennem a lelket, nélküle szerintem nem bírtam volna ezt az iszonyatos nyomást és már rég elmenekültem volna.
Az osztályba is volt egy fiú, aki tetszett, de persze, hogy az iskola legnagyobb libája jött össze vele. De a fiú nem olyan, mint a többi ember. Ő nem mutogat rám, nem nevet rajtam. Eléggé kedvesnek tűnik, bár még sosem volt szerencsém beszélni vele…
- Mi lesz az első óra? – kérdeztem miközben lepakoltam és leültem a székemre. Csodálkoztam, hogy ma nem próbálkoztak a többiek semmivel. Mármint, mindig csináltak valamit. Vagy ketchupot esetleg rágót raktak valahova a székre, vagy rajszöget tettek alám, mikor le akartam ülni… Rengeteg hasonló dolgot műveltek velem és ez még mind az első óra előtt volt, ez volt csak a java.
- Ha jól emlékszem akkor történelem. A tanár most valami külön órát szentel egy érdekes műtárgynak, ami egy jó ideig az iskolában lesz megtekinthető, aztán majd elárverezik. Ha jól tudom valami tükör az vagy micsoda.
- És miért is olyan érdekes az a tükör? – miközben Angelel beszélgettem, ellenőriztem még egyszer a széket és a padot, hogy biztos nincs-e valahol valami meglepetés számomra. Szerencsére nem találtam semmit.
- Nem tudom. Valami híres nemesi családé volt előzőleg. Biztos valami legenda fűződik hozzá. Kicsit nevetséges… - Angel kicsit elnevette magát. Soha nem hitt az ilyen mente-mondákban, nem hitt a kísértetekben, idegenekben és a mágikus, természetfeletti dolgokban sem. Ő kifejezetten olyan típus, „hiszem, hogyha látom”.
Becsöngettek. A tanár is időben beért, furcsa módon nem késett, pedig ezelőtt mindig egy jó 10 percet elmaradt valahol. Megállt az ajtóban és intett az osztálynak.
- Fiatalok! Jöjjenek utánam!
Mindenki megindult, Angellel hagytuk el utolsónak a termet. A tanár egyenesen az iskola pincéjébe vezette az osztályt, ahol egy kisebbfajta múzeum volt az iskoláról. Régi padok, székek, ilyesmik. Ezt a részt még elsőben megmutatták nekünk, körbevezettek minket és megcsodálhattuk a még igencsak fejletlen iskola eszközeit. Egy külön szobába vezetett minket. Ott állt a szoba közepébe a tükör, kordonnal elkerítve. Teljesen úgy nézett ki, mint egy régimódi tükör. Natúr fa, lekerekített sarkakkal, és faragott kerettel. Semmi különleges nem volt benne.
- Tanár úr! Emiatt a régi, koszos tükör miatt rángatott le minket ebbe a jégverembe? – nyávogta az osztály egyik cicababája, Nina.
- Ez nem régi és koszos tükör! Ez egy történelmi emlék. Erről fog szólni a mai óránk. – válaszolt kicsit ingerülten a tanár.
Nina forgatta a szemeit, majd odafordult a barátnőihez cseverészni.
- Nos… - kezdte mondandóját egy hangos torokköszörüléssel a tanár – Ez a tükör hajdanán japán nemesek birtokában volt.- Nézd Mia! Lehet, hogy a rokonaid hagyatéka. Ez az örökséged! – nevette Nina, majd szinte az egész osztály kuncogni kezdett.
- Hogy fulladnál meg… - motyogta magában Angel.
- Na de gyerekek! Én órát szeretnék tartani! – szólt közbe a tanár. – Szóval, ez a tükör egy szamuráj család birtokában volt. Rettenetes hatalommal bírtak, a parasztokat mindig fosztogatták és rettegésben tartották az egész vidéket. Aztán egyszer egy szép napon jött valaki, aki minden addigi szamurájnál ügyesebben és gyorsabban forgatta a kardot. Fölszabadította a parasztokat és a család ellen fordult. De titokzatos módon, még mielőtt a megtörténhetett volna a nagy küzdelem, a családnak és a titokzatos szamurájnak hűlt helye sem maradt, csak az üres palota. Nem volt jele se dulakodásnak, se erőszaknak. Aztán az évek folyamán a palotát szétverték, kifosztották, ezt a tükröt találták csak meg épségben. A régészek és tudósok számtalanszor átkutatták a palota romjait, de semmilyen magyarázatot nem találtak a szamurájok eltűnésére. Egérutat nem nyerhettek, mivel egy nagy város közepén állt ez a palota, és semmi titkos bejáratot nem találtak. Örök rejtély marad, hogy hová is tűntek azok a szamurájok… Ennyi lenne ennek a tükörnek a története. A tudósok és régészek a tükröt is alaposan megvizsgálták, de semmi érdekeset nem találtak. A múzeumok egyike se fogadta volna szívesen a tükröt, így kiadtak egy pályázatot, amivel ezt a tükröt lehetett megnyerni. Egy ideig még az iskola pincéjében lesz megtekinthető, valaki felügyeletében, majd elárverezik és az összeget az iskola javára fogjuk fordítani.
- Szerinted kit érdekelhet egy ilyen öreg tükör? – suttogta a fülembe Angel, hogy a tanár meg se hallja,
- Fogalmam sincs. De biztos lesz pár műgyűjtő, akit majd érdekelni fog. Bár nem tudom, hogy mit esznek azok az ilyeneken. És hallottad, még a múzeumokat sem érdekelte ez a tükör, akkor mégis hogy húznak majd hasznot ebből?
- Az jó kérdés. Lehet, hogy csak alig pár koronáért fogják eladni valami idős házaspárnak, akinek megtetszik. Aztán azt a kis pénzt fordíthatják az iskola javára. – mondta Angel kicsit nevetve.
Miután a tanár elmondta a mondandóját, mindenki közelebbről megtekinthette a tükröt. Óvatosan még meg is lehetett érinteni, bár nem sokak akartak hozzáérni egy régi, poros tükörhöz.
- A következő órára gyűjtőmunkát szeretnék erről a tükörről, úgyhogy még idejében menjetek el könyvtárba. Van rá 2 napotok, beleértve a mait is. Szóval csak igyekezzetek!
Természetesen az osztály nagy része még életében nem volt könyvtárban. Mindig az internetre hagyatkoztak, ott összeszedtek némi anyagot, aztán ennyi. Én viszont kifejezetten szerettem könyvtárba járni. Szerettem az ottani hűvös levegőt és a régi könyvek jellegzetes szagát. No meg felkeltette az érdeklődésemet ez a régi japán tükör, úgy gondoltam jobb lesz, ha egy kicsit utána járok mindennek…